A Rosenberg házaspár halálos ítélete példátlannak számított az Egyesült Államok történetében, ugyanis békeidőben kémkedésért még soha senki ellen nem hoztak ennyire súlyos ítéletet. A helyzetet csak fokozta, hogy szilárd bizonyítékok helyett leginkább csak vallomásokra alapozva döntöttek a sorsukról, és ezek a vallomások nagyrészt úgy születtek, hogy cserébe a vallomást tevőknek enyhébb büntetést ajánlottak fel. Julius és Ethel Rosenberget rendkívül súlyos váddal illették: azt állították, hogy ők voltak azok, akik kicsempészték az Egyesült Államok atomtitkait a Szovjetuniónak, és így lényegében miattuk kezdődhetett el az évtizedeken át tartó hidegháború.
Kémek vagy sem?
A vád alapját Ethel bátyja, David Greengrass szolgáltatta, aki műszerészként dolgozott az USA, Kanada és Nagy Britannia közös vállalkozásán, az ún. Manhattan Terven. A projekt arra volt hivatott, hogy az országok atomfegyvert fejlesszenek, miután attól féltek, hogy a németek is ezen vannak. Greengrass azt vallotta, hogy az általa kicsempészett információkat adta át a házaspár a szovjeteknek. A férfi a vallomásáért cserébe megúszta tizenöt évnyi börtönbüntetéssel, ám mivel Rosenbergék nem vallották bűnösnek magukat, a kétgyerekes házaspárt halálra ítélték, és 1953. június 19-én kivégezték. A történészek ma nagyrészt egyetértenek abban, hogy Julius Rosenberg ugyan valóban kém volt, de nem ő szolgáltatta ki az atomtitkokat a szovjeteknek, Ethel pedig minden vádpontban ártatlan volt. Az ügy szakértői szerint egyszerűen pechje volt azzal, hogy Julius volt a férje, ugyanis az ügyész a férjére akart nyomást helyezni azzal, hogy a feleségét is fenyegetik, azt remélve ettől, hogy a férfi majd megtörik, vallomást tesz, és feltárja a kapcsolatait az ügyészek előtt. Nem így történt.
Portré Roy Cohnról otthonában (fotó: HBO)
Az, hogy ne csak Juliust, hanem Ethel Rosenberget is megvádolják, Roy Cohn ötlete volt, aki a vizsgálatot vezető Joseph McCarthy szenátor jobb kezeként vált ismertté. Ők ketten később számos amerikai életét tették tönkre pusztán azáltal, hogy kommunista szimpatizánsnak állították be őket. Az időszakot ugyan a történészek McCarthyzmusnak hívják, de ha hinni lehet a legendának, az alkoholista szenátor mögött a szálakat mindvégig az ördögi segédje, Roy Cohn mozgatta. Róla szól az HBO-n múlt héten bemutatott Zsarnok. Gyáva. Áldozat. Roy Cohn története című dokumentumfilm, amit a Rosenberg házaspár egyik unokája, Ivy Meerepol rendezett.
Roy Cohn, a meleggyűlölő meleg
Roy Cohn a családi kapcsolatai révén már 21 éves korában az ügyészségen dolgozott. Rendkívül ambiciózus fiatalemberként gyorsan észrevette, hogy az országban a kommunistaellenes hangulat fokozódik, ő pedig az ellenük folytatott harc élére állt. Később erről azt nyilatkozta, hogy látta, amint rengeteg amerikai zsidót vádoltak meg azzal, hogy segítették a kommunistákat, ő pedig úgy gondolta, hogy New York-i zsidóként, egy jellegzetes zsidó névvel kötelessége volt megmutatni, hogy a zsidók között is vannak hithű antikommunisták, akik harcolnak a szovjet befolyás ellen. Az már csak a sors fintora volt, hogy rengeteg homoszexuálist is megvádoltak a kommunisták támogatásával, és titokban Roy Cohn is homoszexuális volt, viszont nála jobban senki sem sértődött meg látványosabban azon, ha ezt valaki fel merte hozni vele kapcsolatban.
Ahogy az évtizedek során egyre több pletyka látott napvilágot a szexuális irányultságát illetően, úgy vált Cohn a nyilvánosság felé egyre hangosabban és látványosabban a melegek jogait korlátozó törvények egyik fő támogatójává. Ne feledjük, ez egy olyan korszak volt, ahol még a liberálisabb New Yorkban is legálisan ki lehetett rúgni valakit az állásából pusztán azért, mert meleg, vagy mondjuk egy étteremben megtagadhatták valaki kiszolgálását a melegségére hivatkozva.
Egy Roy Cohn interjút tartalmazó hangszalag. Részlet a filmből (fotó: HBO)
Az ember, akinek nincs lelkiismerete
Ivy Meerepol, a Rosenberg házaspár unokája valószínűleg nem akarta, hogy az egész film a Rosenberg-perről szóljon, inkább egy portrét akart festeni Roy Cohnról, amiben csak egy fontos fejezetként jelenik meg a Rosenberg-per. Érezhetően nem akart túlságosan elfogultnak tűnni, pedig a film legerősebb részei pont azok, amik Rosenbergékről szólnak. Egészen elképesztő például az archív felvétel egy régi tévés beszélgetős műsorból, ahol Rosenbergék egyik fia, Michael Meerepol szembesítette Roy Cohnt azzal, hogy koholt vádakkal és hamis bizonyítékokkal ítéltette halálra a szüleit, és a férfin világosan látszik, hogy egyáltalán nem érez lelkifurdalást a történtek miatt. Szépek azok a visszaemlékezések is, amiket a rendező édesapja szájából hallhatunk arról, milyen volt a szüleit rendszeresen látogatni a hírhedt Sing Sing börtönben, mielőtt kivégezték őket. Kár, hogy ezek tényleg csak rövid részét teszik ki a filmnek, ami aztán kissé kapkodva merül el abban, hogy miket csinált Roy Cohn, miután Joseph McCarthyval együtt elkaszálták a bizottságát, és visszatért New York felsőligás ügyvédi köreibe. Tény, hogy Cohn rengeteg zűrös ügyben benne volt, és a filmesek olykor nem is nagyon tudják eldönteni, melyikhez nyúljanak, annyi mindennel foglalkozott.
- Mesélnek arról, hogy Cohn, ha le akart járatni valakit, előszeretettel fordult a zsebében tartott bulvárújságírókhoz, akik a sok szívességért cserébe bármit lehoztak, amire megkérte őket.
- Szóba kerül, hogy a legendás New York-i éjszakai szórakozóhely, a Studio 54 ügyvédjeként mindent és mindenkit ismert a városban, és a hely intenzív éjszakai élete miatt sokakról tudott valami terhelőt.
- A film bemutatja, hogy sok ügyfele elsősorban azért fordult hozzá, mert nem ismert erkölcsi gátlásokat, nála a bizonyítékhamisítás simán belefért a cél érdekében. A maffia ezért is alkalmazta rendszeresen, és olyan maffiózókat védett, mint Tony Salerno vagy John Gotti.
- Roy Cohn volt Donald Trump ügyvédje is egy időben, ő kötötte őt össze a maffiával is, akik elintézték Trumpnak, hogy a szakszervezetek tiltakozásai idején az ő épülő toronyházainál tovább folytatódhasson a munka, miközben New York-szerte minden építkezés leállt.
- Hogy ne csak maffiózókkal és dúsgazdag juppikkal kössék össze a nevét, Cohn a New York-i egyházmegye jogi képviseletét is ellátta.
- Bár teli volt dúsgazdag ügyfelekkel, élből rühellte az adózást. Nem volt bankszámlája, és szinte semmit sem a saját nevére íratott, és gyakorlatilag sportot űzött abból, hogy nem fizette ki a számláit. A film jó néhány vele szemben benyújtott követelést bemutat.
A film rendezője, az elítélt Rosenberg házaspár unokája, Ivy Meeropol (fotó: HBO)
Cohn meghalt, de a szellemisége tovább él
Cohn vérbeli intéző volt, aki gazdag kapcsolatrendszere lévén a legmagasabb körökig elért, bejárása volt Ronald Reagan köreihez, és ha valamit el akart intézni, annak mindig megtalálta a módját. A róla szóló HBO film a számos felvillantott sztori miatt sok szempontból nagyon izgalmas, ugyanakkor elég kapkodó, és nem merül el igazán semmiben. Pedig tényleg teli van szuper ötletekkel: megmutatja azt is, milyen ellentmondásos volt a megítélése például a melegközösségben. Mivel gazdag volt, a meleg társadalom nyaralóhelyén, Provincetownban neki is volt egy saját nyaralója. Ott rendszeresen csinos, fiatal fiúk társaságában mulatott, és teli volt szeretőkkel, eközben pedig sok meleg, aki ismerte őt, undorodott attól, hogy a köreikbe jár mulatni az a férfi, aki a munkaidejében sokat tesz azért, hogy a republikánusok törvényei révén az Egyesült Államokban rosszabb legyen melegként élni. Erről például a legendás botrányrendező, John Waters mesél a filmben, aki maga is aktív tagja volt a provincetowni meleg közösségnek.
A film mintha nem találná a fókuszát, mindenbe belekap egy kicsit, de a legnagyobb hibája az, hogy bár számos izgalmas archív felvételt vonultat fel, valahogy nem sikerül megmutatnia azt, hogy milyen ember volt valójában Roy Cohn. Mert az, hogy „maga volt a megtestesült gonosz”, ahogy a filmben elhangzik, súlyosan leegyszerűsítő magyarázat. Az emberi oldala talán csak a végén villan meg: amikor AIDS-ben szenvedve, a halál küszöbén is minden tévériportban azt hazudja, hogy ő nem AIDS-es, csak májrákban szenved, és nem, ő biztosan nem meleg. Ekkor végre láthatunk a szemében valamiféle szomorúságot. A hírek szerint a haldoklása idején a legtöbb „barátja” elhagyta, és Donald Trump is hátat fordított neki. Magányosan halt meg, de a mai Amerikát látva biztosan örülne. Ahogy a 24.hu tavaly megírta, Cohn öröksége „az uszításban, a fake newsozásban, a gyanús kampányügyletekben és az árnyékdiplomácia alkalmazásában” tovább él.
A Zsarnok. Gyáva. Áldozat. Roy Cohn története című dokumentumfilm az HBO GO-n látható.
