Egyáltalán mikor és hogyan merült föl, hogy nem pusztán függőség van, hanem a szerhasználó nőket külön kategóriaként kell kezelni, róluk külön szót kell ejteni?
Kaló Zsuzsa: A problémás szerhasználat sosem önmagában létezik, hanem mindig reakció valamire. Ha ezt elfogadjuk mint alapigazságot, a következő kérdés, hogy milyen feldolgozatlan trauma áll a függőség hátterében. Itt egyből meg is találjuk a gender szempontot, mert a kutatások alapján a nőknél leginkább a férfi partnertől elszenvedett erőszak okozza a traumát. Ehhez a felismeréshez nagyban kellett, hogy sokat fejlődjenek, letisztuljanak a függőségről szóló elméletek, például el kellett jutni odáig, hogy a szerhasználat nem pusztán biológiai eredetű probléma, pláne nem valamilyen erkölcsi hiányosság eredménye. A genetika háttér természetesen hat a függőség kialakulására, ám ugyanúgy számítanak az egyéni pszichológiai, és a társadalmi tényezők. Vagyis az addiktív viselkedés egy rendkívül összetett jelenség, és egy nő máshogy válik függővé, mint egy férfi: eltérnek a kockázati tényezők, a motivációk, az attitűdök, és a felépülést segítő módszerek is.
Kaló Zsuzsa (Fotó: Leéb Ádám)
Ha már itt tartunk, hogyan cáfolhatjuk meg a mélyen beégett tévhitet, hogy létezik függő személyiség?
Függő személyiség: ilyen kategória valóban nem létezik. A kifejezéssel a legnagyobb probléma, hogy szinte kizárólag az egyénre terheli a felelősséget. Míg a problémás szerhasználat legalább annyira társadalmi felelősség is. Például Norvégiában a 80-as években kimondták, hogy a függőséggel – ami náluk különösen elterjedt jelenség -, az egész társadalomnak szembe kell néznie. Persze az egyén ennyitől automatikusan még nem épül föl, az viszont bizonyítottan nagyobb eséllyel vezet szermentes, egészséges élethez, hogy Norvégiában például egyetlen szenvedélybeteg sem kerülhet az utcára. E mellett nagy hangsúlyt helyeznek az ártalomcsökkentésre, arra, hogy biztonságos szerhasználati körülményeket teremtsenek, mert így még mindig kisebb lesz az egészségkárosodás, amelynek kezelési költségei végül amúgy is a társadalomra hárítódnának.
Az is a társadalom felelőssége, hogy mennyire ítéljük el a szerhasználó nőket, ami biztosan nem segít. A fokozott megbélyegzésen túl még melyek a női szerhasználat jellegzetességei?
Biológiai, pszichológiai és társadalmi jellegzetességei is vannak. Például egyfelől biológiai tény, hogy más a női test alkohol lebontó képessége. Kisebb mennyiséget tud raktározni, ezért is látni több sört általában a férfiak asztalán. Túl azon, hogy a női szerhasználat rengeteg réteget és korosztályt érint, az például Magyarországon is tipikus társadalmi nyomásra kialakuló szerhasználat, amikor a nők a fogyás, a súly megtartása érdekében dohányoznak, szedik ezért a hashajtókat, vízhajtókat, stb. Ez pedig nem másnak, egyértelműen a fogyasztói társadalom elrugaszkodott elvárásainak és üzeneteinek szól, hogy minden áron maradj csinos, fiatal, vékony…Az evészavarokkal, testképzavarokkal összefüggő szerhasználat egy viszonylag jól felismert és kutatott terület. Kevesebb szó esik azonban az időskori női szerhasználatról: amikor feldolgozatlan gyász vagy veszteségélmény miatt, magányukban válnak például alkoholistává, akár úgy is, hogy előtte sosem voltak problémás szerfogyasztók. Összességében sajnos hiányosak az ismereteink a női szerhasználat elterjedtségéről, eddig kevés magyarországi kutatás zajlott ezen a területen.
A női szerhasználatról szóló könyvedben írod, hogy a nők jóval hamarabb lesznek függők, mint a férfiak. Ennek mi az oka?
Ez egy nagy dilemma, amit szintén érdemes lenne tovább vizsgálni. Amikor segítséget kérnek, akár az állami ellátórendszertől, az egészségügytől, akár a civil egyesületektől alapítványoktól vagy a magánpraxisban dolgozó szakemberektől, a női szerhasználók általában sokkal rosszabb állapotban vannak. Ez vajon azért történik, mert a nők jóval később jelentkeznek, mint a férfiak, vagy valóban sokkal gyorsabban lesznek függők? Mindeközben a pszichiátriai klinikákon is megfigyelték, hogy az önsértő és öngyilkossági hajlamokkal rendelkező lányok is többnyire súlyosabb tünetekkel kerülnek be. Mindez valószínűleg annak köszönhető, hogy általában kevésbé veszik komolyan a nők problémáit: egy nő hányszor kapja meg élete során, ha problémája van, hogy biztos csak túlreagálja, biztos, csak hisztizik. A női szerhasználatról nem csak az általános tabusítás és a megbélyegzés miatt tudunk kevesebbet, hanem mert ezzel összefüggésben a nők inkább nyúlnak legális szerekhez. Például sokszor visszaélés-szerűen használnak bizonyos gyógyszereket. Gyógyszert itthon és szerte a világon egyébként többnyire könnyebben és gyorsabban felírnak egy nőnek.
Fotó: Leéb Ádám
Szerhasználat vs problémás szerhasználat
Bár a kérdésben a szakemberek közt és a közéletben is megoszlanak a vélemények, Kaló Zsuzsa is azt mondja, fontos különbséget tenni a szerhasználat és a problémás szerhasználat között. Három tényező fontos a megítélésben: az intenzitás, a mennyiség és a szerhasználat vagy az addiktív viselkedés módja. A problémás szerhasználat, a függőség, és az addikció az, amikor a személy egy szer vagy egy viselkedés mentén szervezi az életét. Például már képtelen folytatni az eddigi, hétköznapi életét, már csak azért dolgozik, hogy legyen pénze italra, drogokra, vagy már a munkahelyére sem tud elmenni. Vagy ha a munka a függősége, akkor a munka miatt mond le a családi kapcsolatokról, a barátokról, a kikapcsolódásról, stb.
A könyvedben írsz az ún. partner hatásról, amely a bántalmazás egy jellegzetes formája. A partnereik hogyan tudják még nagyobb kiszolgáltatottságba taszítani a szerhasználó nőket?
Ilyenkor valóban az abúzus egy jellegzetes formájáról van szó, amelyről az én hazai kutatásaimban is sok szerhasználó nő beszámolt. A szerhasználat módja is különbözik: a szerhasználó nők többnyire egyedül, míg a férfiak sokkal gyakrabban fogyasztanak együtt, közösségbe szerveződve szereket. Ha alkoholról beszélünk, a nők inkább otthon isznak, míg a férfiak a kocsmában. Éppen ezért a férfi szerhasználói szubkultúrában a nők általában a partvonalra sodródnak, és csak akkor tudnak maradni, ha az egyik férfi tag szavatolja a biztonságukat. Így máris kialakult a férfinak való kiszolgáltatottság, aki nem egyszer ellátja őt anyaggal, vagy azzal kontrollálja, hogy adagolja neki a dózisokat. Ezek a nők gyakran már el sem mennek dolgozni, anyagi függőségbe kerülnek, és a családjuktól sem mernek segítséget kérni, annyira szégyellik magukat. Ők végképp megfelelő célpontjai a bántalmazó férfiaknak.
Ehhez képest az lenne e megoldás, hogy csak női közösségekben foglalkozzon az ellátórendszer a szerhasználó nőkkel?
A nemzetközi ajánlások szerint ez egy nagyon fontos elem a felépülésben. Egy terápiás csoportba 15 férfi közé egyedüli lányként vagy nőként bekerülni, nem a legjobb megoldás. Fontosak a kezdeményezések, amelyek védett női közegeket teremtenek, ahol a szerhasználó nők biztonságban, sokan a partner kontrollja nélkül először beszélhetnek arról, hogy mi történik velük. Amíg még működött, nagyon tanulságos volt a Kék Pont Alapítvány ártalomcsökkentő programja a 8. kerületben, a „Csere csak csajoknak” nevű kezdeményezés során heti egy alkalommal női szakemberek fogadtak női klienseket. Érdekes, tanulságos tapasztalat volt az ott dolgozók számára, hogy a férfiak ilyenkor frusztráltan, értetlenül álltak kint a ház előtt, a nők azonban sok hasznos információt kaptak intim légkörben például a biztonságos szexről és a szerhasználatról. Csupa olyasmiről, amelyről más körülmények közt, a partnerükkel az oldalukon, egy férfiak uralta szubkultúrában nem hallottak volna. Az ott kapott információk alapján a szakemberek is hatékonyabb beavatkozásokat tudtak tervezni nők számára.
Fotó: Leéb Ádám
Amikor egy függő nő terápiájáról beszélünk, még milyen speciális női szempontok segíthetnek a felépülésben? Milyen kifejezetten női kezelési stratégiák merülhetnek fel?
Például már az hasznos lehet, ha eleve úgy állunk neki segíteni nekik, hogy elfogadjuk mindazt, amiről eddig beszéltünk, hogy milyen társadalomban, milyen mikroklímában élünk itthon, és mi minden származik abból, hogy valakit a nyolcvanas, a kilencvenes, a kétezres, stb. évek során nőként neveltek Magyarországon. Az egyéni felelősséget persze nem tagadva, de már önmagában az rengeteget segíthet, már eleve feloldozás, ha az illető megérti, hogy a függőséggel, a bántalmazással, a traumákkal kapcsolatban egy csomó minden nem az ő hibája.
A nagy a tabusítás ellenére tudunk-e számokat mondani, hogy mekkora lehet a szerhasználó nők aránya a magyar társadalomban?
Ez azért is nagyon nehéz, mert az utóbbi időben nem voltak nagyobb kiterjedtségi vizsgálatok Magyarországon, ezért hatalmas a látencia. A nemzetközi kutatásokra támaszkodva annyit mégis mondhatunk, hogy míg régebben öt szenvedélybeteg férfire jutott egy nő, ez az arány ma egy a háromhoz. Ebből vagy az következik, hogy valóban nő a szerhasználó nők aránya, vagy már bátrabban bújnak elő a problémáikkal, mivel egyre nyitottabb és elfogadóbb a társadalom.
Kaló Zsuzsa: nyelvész, pszichológus, egyetemi oktató, kutató, terápiás csoportvezető
Kaló Zsuzsa, aki jelenleg az ELTE Pszichológiai Tanszékének munkatársa, e mellett közel egy évtizede a hátrányos helyzetűeket támogató AKUT alapítvány kuratóriumi elnöke, a drog témával az MTA Pszichológiai Intézetében még nyelvészként kezdett el foglalkozni. A droghasználókkal készült interjúk elemzése során figyelt fel a jellegzetes mintázatra, hogy a férfiakkal szemben a nők jellemzően a szerhasználat passzív, „engem csak belevittek az egészbe” áldozataiként beszéltek magukról. Zsuzsa a megfigyelt összefüggés hátterét tovább kutatva került kapcsolatba a várandós szerhasználó nőkkel foglalkozó Józan babák klubbal, akikkel több kutatást és segítő projektet is tető alá hoztak.
Ám a hiányérzet itt is megmaradt: nem csupán várandósokból áll a függőséggel küzdő nők köre. Például az idősebb vagy a jól szituált, felső-középosztálybeli szerhasználó nők hol, és mennyiben kapnak érdemi segítséget? „Mivel a függőség máig elsősorban férfi problémaként van kezelve, és akárhova mentem, akárhány szakmabelivel beszéltem, kutattam, azt tapasztaltam, hogy nagy a nyitottság a témára, sokan érzik, hogy a szerhasználó nőkkel komolyabban kellene foglalkozni, mégis hiányzik a megfelelő elméleti és gyakorlati háttér, amihez nyúlni tudnának. Ez vezetett végül oda, hogy összegyűjtsem az elmúlt 10 évnyi kutatói munkám eredményét, és megírjam, amit jelenleg tudunk a női szerhasználókról” – meséli Zsuzsa, hogyan született a segítség és a tabumentesítés jegyében Bevezetés a szerhasználó nők világába című erősen hiánypótló könyve.
