Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Lélek

Hiába próbáljuk megvásárolni a boldogságot, előbb leszünk függők, mint elégedettek

Vásárolunk, hogy jobban érezzük magunkat, a felhalmozott holmik feletti örömérzet azonban hamar elillan, és máris kezdődhet az ördögi kör. A fogyasztói társadalom folyamatosan költekezésre, pazarlásra biztat, olyannyira, hogy a vásárlás akár addikcióvá is válhat. De vajon tehetünk-e ellene?

Miközben dübörög a műanyagmentesség divatja, szaporodnak a zero waste kampányok, és egyre többen állnak ki a fogyasztás mérséklése mellett, a világunk szerkezete sokkal inkább kedvez egy mindezekkel szöges ellentétben álló viselkedésformának – a kényszeres vásárlásnak. Az oniomániáról vagy kényszeres vásárlásról már Emil Kraepelin német pszichiáter is írt 1924-ben, és bár a „kórkép” már korai pszichiátriai kézikönyvekbe is bekerült, a szakma valójában nem igazán foglalkozott vele egészen az 1990-es évekig. Ez persze nem véletlen: míg néhány ilyen esettel már korábban is találkozni lehetett, valójában a modern fogyasztási szokások és később az internetes vásárlás hatására szaporodtak meg a kényszeres vásárlással küzdők, ami a kutatást és a diskurzust is felélénkítette.

Ennek ellenére ma is rengeteg a kérdés a „vásárlási mánia” és az impulzusvásárlás körül. Az oniomániát már több kutató épp ugyanolyan addikciónak tartja, mint például az alkoholizmust – az elmúlt években egyébként is látható a tendencia, hogy a viselkedéses függőségek (például szexfüggőség, szerencsejáték-függőség) helyet kapnak a „valódi” függőségek között. Mások szerint ez a mentális probléma az obszesszív-kompulzív zavar (OCD) vagy az impulzuskontroll-zavarok egyfajta előfordulása. És persze olyanok is vannak, akik szerint a túlzásba vitt vásárlás nem tekinthető betegségnek – ettől függetlenül azonban a legtöbben elismerik, hogy vannak jellegzetes tünetek és előfordulási formák.

vásárlás függőség

Fotó: Getty Images

Kórkép a bevásárlókosár mögött

Az egyik legnehezebb kérdés a témával kapcsolatban, hogy mi is számít tulajdonképpen kórosnak, ki mondja meg, hányadik pár cipő felesleges, és mikor baj, ha a tízperces boldogságlöketért vettünk magunknak egy újabb szép noteszt. Carrie Bradshaw annak idején kifejezetten menővé tette a gardróbból kiforduló ruhatárat és az embertelen mennyiségű cipőt, a popkultúrában pedig azóta is ellentmondásosan ábrázolják a kóros vásárlókat. A sok holmi egyrészt a magas státusz szimbóluma, a hírességek irigyelt életének díszleteit jelenti, másrészt megjelent a felszínes, vásárlásba menekülő személyek (elsősorban nők, gyakran meglehetősen szexista módon ábrázolt) képe.

Mark Banschick pszichiáter szerint a kényszeres vásárlókra jellemző, hogy a vásárlás gyorsan múló örömérzetet (high) okoz számukra, amivel általában negatív érzéseiket – depresszió, harag, magány, alacsony önértékelés – kívánják kompenzálni. A tárgyak az ideális szelf (vágyott énünk) elérésének eszközeivé is válhatnak, például azt gondolhatjuk, a legújabb sminkpaletták és a legdivatosabb táskák segítenek majd, hogy elérjük a vágyott szépséget. De a vásárlás mindig sokkal inkább szól az aktusról, mint magáról a tárgyról: a legtöbb oniomániások által felhalmozott tárgy fizetés után egy kupac tetején vagy egy fiók mélyén landol, és sosem lesz használva.

Kicsit más a helyzet az impulzusvásárlással. Ennek az a jellegzetessége, hogy impulzívan, egy külső ingerre (trigerre) reagálva döntünk a vásárlás mellett, előre megfontolt szándék nélkül. A kényszeres vásárló ezzel szemben már akkor elkezdi tervezgetni a vásárlást, mikor megjelenik benne a szorongás érzete, hiszen azt tanulta meg, hogy az új tárgyak megvétele legalább kis időre képes csökkenteni a frusztrációit. Az impulzív vásárlás ezen felül kevésbé számít „veszélyesnek”, hiszen a kényszeres vásárlók sokkal inkább hajlamosak arra, hogy irreális mennyiségű terméket vásároljanak, és a féktelen pazarlás komoly adósságokba, anyagi problémákba hajszolhatja őket.

A hazai szakirodalomban Demetrovics és Kún 2010-es tipológiája hétféle „problémás vásárlót” különböztet meg:

  • Az érzelemfókuszú vásárlók számára a vásárlásra hívó tárgyak gyakran érzelmi komponenseket képviselnek.
  • Az impulzív vásárlókat hirtelen jövő, spontán késztetés hajtja.
  • A kontrollálatlan vásárlók pszichológiai feszültségüket és szorongásaikat csökkentik a vásárlással.
  • A kényszeres vásárlók negatív érzelmi állapotukat szeretnék csökkenteni a vásárlás által.
  • Az addiktív vásárlásnál folyamatos és ellenállhatatlan a vásárlás iránti vágy.
  • Az imázsvásárlók számára az „az vagy, amit megveszel” elve érvényesül, vagyis a megvásárolt tárgyakon keresztül a magukról kialakított képet igyekeznek formálni.
  • Az úgynevezett alkuvadászoknál pedig az alkudozás az első, de ezt nem a megvásárolni kívánt tárgy motiválja, hanem agresszív késztetések, hatalomvágy és a kontroll igénye.

Dr. Hoyer Mária addiktológus először is felhívja rá a figyelmet, hogy a viselkedéses függőségek általában nem kapnak külön diagnózist – a legismertebb és legaktuálisabb diagnosztikai kézikönyv, a DSM–V (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) az impulzuskontroll-zavarok ernyőfogalma alatt foglalkozik velük. „Ide tartozhat minden olyan viselkedés, amit nem képes kontroll alatt tartani az egyén, így a vásárlási függőség is. Ez persze kevéssé egzakt meghatározás: a kényszeres vásárlást nem nevezhetjük egyértelműen betegségnek, de határozottan függőségi jelleget mutat – magyarázza a szakértő. – Ráadásul agykutatók – köztük a magyarországi szaktekintély, Freund Tamás is – kimutatták, hogy a viselkedéses addikcióknál ugyanazok az agyi folyamatok zajlanak, mint a kémiai anyaghasználat esetében. Az agy ugyanúgy követeli az extra örömöt, ezért alakul ki a függőség.”

Hoyer Mária mindenki megnyugtatására azért hozzáteszi, önmagában nem probléma, ha az önjutalmazás visz minket vásárlásra, hiszen szinte mindenki él ezzel az eszközzel, épp úgy, ahogyan a mérsékelt alkoholfogyasztással sincs baj.

A túlzásba vitt vásárlás onnantól jelent gondot, mikor az illető az adott időperiódus, például az aktuális hónap előtt jócskán feléli a rendelkezésre álló anyagi keretét, és így nem marad pénze a szükségletei kielégítésére. Például a túlköltekezés miatt nem tudja kifizetni a villanyszámlát vagy a gyereke ebédjét. Ha valaki ezáltal bajba kerül, a környezet egyértelműen jelzi majd számára, hogy a viselkedése fenntarthatatlan.

De a fent megállapított kategóriák szerint érdemes a különböző vásárlási kényszerek alcsoportjait is megvizsgálni. Hoyer szerint az akciófüggők például gyakran elképesztő mennyiségű terméket felhalmoznak, de ezeket rövidesen ki kell dobniuk, hiszen hamarabb lejár a szavatosságuk, mint hogy el tudnák fogyasztani őket. „Rengeteg élelmiszert dobnak ki az emberek, és nem azért, mert nem esznek eleget, hanem mert feleslegesen túl sokat vesznek” – teszi hozzá az addiktológus.

Speciális esetnek mondható, amikor a depresszióra hajlamos, mániás depresszióban vagy bipoláris zavarban szenvedő személyek kerülnek felhangolt állapotba: ilyenkor tipikus a kritikátlan költekezés, amit aztán újra lehangolt, beforduló állapot követ. De az öröm- és ingerkereső magatartás is vásárlásra késztetheti az erre hajlamos egyéneket, így az impulzuskereső személyek is sérülékenyebbek lehetnek a reklámokkal és akciókkal szemben. Mert azt azért ne hagyjuk ki a képletből, hogy a fogyasztói társadalom bőven tesz azért, hogy függőségbe taszítson minket.

Black friday - Fotó: Getty Images

Black Friday (Fotó: Getty Images)

A fogyasztás csapdái

Philip Graves a fogyasztói viselkedést kutatja, szerinte az impulzusvásárlásra való hajlamot már gyerekkorunkban megalapozzák azzal, hogy arra kondicionálnak minket, az új tárgyak, apró meglepetések örömöt okoznak. Az újdonság így már korán sokkal fontosabbá válik, mint az egyes tárgyak valódi értéke. Persze nem csak magunkat hibáztathatjuk, hiszen a boltok – és az üzleti stratégiákat kidolgozó pszichológusok – is bőven tesznek érte, hogy vásárlásra késztessenek minket. A különböző akciók például képesek „kikapcsolni” a természetes költési fékeinket, hiszen a leértékelés láttán az jut majd eszünkbe, hogy jó üzletet csinálunk három (kettő áráért kínált) pulóver megvásárlásával, ahelyett, hogy arra gondolnánk, teljesen feleslegesen költünk.

Ráadásul a fogyasztói társadalom bőségében arra sem marad időnk és energiánk, hogy alaposan összevessük az árakat, és megfontoljuk minden egyes költésünket – ehelyett inkább az úgynevezett heurisztikákra, vagyis a tudatalattinkban működő, erősen egyszerűsítő „szabályszerűségekre” támaszkodunk. Ezt használják ki a gyártók, amikor valamit „ingyen” adnak, vagy csökkentik az összecsomagolt termékek árát: már megint az lesz az illúziónk, hogy megéri vásárolnunk. És persze ott vannak a reklámok, amik szebb testet, élesebb elmét, csodálatosabb életet ígérnek. A tévében hirdetett fitneszgéppel tulajdonképpen a jobb életminőséget szeretnénk megvásárolni, ahogyan egy új rúzs vagy fehérnemű is a társadalom által elvárt szépségideál elérésének eszköze. A reklámok egyszerre hitetik el velünk, hogy a domináns ideáloknak való megfelelés jobb és boldogabb emberré tehet minket, és kínálják fel fogyasztásra az ideálok elérésének (vélt) eszközeit. Heather Widdows filozófus, a Perfect Me: Beauty as an Ethical Ideal (Tökéletes Én: A szépség mint etikai ideál) szerzője elsősorban a külső szépség vonatkozásában ír erről könyvében, ahol amellett érvel, hogy a szép – feszes, vékony, fiatalos stb. – külső elérése morális kötelességgé vált, ezt pedig az is megerősítheti, hogy lépten-nyomon fogyasztótermékekbe, bőrfeszesítő krémekbe, hosszabb szempillát, üdébb arcot, erősebb körmöket, fényesebb hajat ígérő árucikkekbe botlunk. Az üzenet egyszerű: vásárolj, és boldog leszel.

Még az üzleteket és bevásárlóközpontokat is úgy tervezik meg, hogy tudatalatti trükkökkel a fogyasztásra késztessenek minket.

A padló íveit gyakran úgy alakítják ki, hogy újabb és újabb boltok felé vezessék lépteinket, a kellemes zene és ideális klíma is maradásra próbál bírni, miközben az sem véletlen, hogy a bevásárlóközpontokban nemigen látunk órákat. Az édességek vagy más élvezeti cikkek, illetve a leértékelt termékek is azért kerülnek a kassza közelébe, hogy még sorban állás közben is bepakoljunk a kosarunkba egy-egy darabot. De ha a világ ennyire agresszívan próbál vásárlásra késztetni minket, mégis mit tehetünk ellene?

Kiút a vásárlás börtönéből

Dr. Hoyer Mária szerint a vásárlási függőségek esetében (ha igazán súlyos a helyzet) ugyanúgy addiktológushoz érdemes fordulni. „A drogrehabilitációs intézményekben is foglalkoznak a viselkedéses függőségekkel. De a vásárlási függőségnél általában az az első lépés, hogy a hozzátartozók korlátozzák a költést, elveszik a bankkártyát, vagy limitálják az azon lévő összeget. Ha ez nem segít, akkor egy szakember segíthet feltárni az egyén függő viselkedése mögötti okokat, és orvosolni a probléma gyökerét.”

De szerencsére – és persze az enyhébb esetekben – a klímakatasztrófa témájából kibomló tudatos fogyasztási trendek is egyre többeket megérintenek.

A 34 éves Zsófia korábban szinte gondolkodás nélkül pakolta virtuális kosarába az online üzletek leértékelt termékeit, azzal az elégedett tudattal, hogy alig néhány ezer forintért juthat hozzá a divatos ruhadarabokhoz. Aztán szép lassan elkezdett átalakulni a hozzáállása: „Először én is az egyszerűbb dolgokkal kezdtem a tudatosságot: elkezdtem vászonszatyorral járni bevásárolni, megpróbáltam kerülni a műanyag csomagolást, odafigyeltem, hogy kevesebb vizet használjak. Persze magamtól is tudtam, hogy mindez keveset ér, ha közben hetente újabb ruhákat vásárolok. Az ötvenedik topra és a nyolcadik szandálra már tényleg nem tudtam azt hazudni, hogy szükségem volt rá, szóval ideje volt, hogy radikálisan átgondoljam a vásárlást.”

Zsófia először letörölte telefonjáról a népszerű fast fashion boltok applikációit, leiratkozott az akciókról beszámoló hírlevelekről, és ha csak tehette, igyekezett kerülni a plázákat is. 

Például kávézáshoz, élelmiszer-vásárláshoz már egyáltalán nem megyek bevásárlóközpontba. Ilyenkor az ember úgyis »csak benéz« néhány üzletbe, és nyilván mindig van valami aktuális, »kihagyhatatlan« akció. Az én stratégiám, hogy – egyelőre legalábbis – elkerülöm a kísértéseket.

De azt is kikötötte magának, mennyi vásárlást enged meg magának – az új tervek szerint negyedévente két-három darabot engedélyez. „Tudom, hogy így is lehetne kevesebb, hiszen rengeteg felhalmozott ruhám áll otthon. De szeretem a divatot, szóval mindig keresem az új cuccokat. Azért egyre inkább igyekszem turkálóból válogatni, vagy épp ellenkezőleg, az összegyűlt pénzből inkább egy-egy drágább tervezői darabot venni.” A spórolás az első előny, amit Zsófia az új életmódjából kiemel, de azt is elismeri, hogy felszabadító kevésbé függeni a ruhadarabjaitól. Azt mondja, azt nem tudja megítélni, hogy kényszeres vásárló volt-e – az biztos, hogy minden héten vett magának egy-két új holmit. Azzal viszont tisztában van, hogy

a vásárlás aktusa, a válogatás vagy az online készlet átböngészése megnyugtatóan hatott rá, és gyakran épp a stresszes vagy szomorú pillanataiban jött rá a „vásárolhatnék”. Amióta tudatosabban él, igyekszik másfajta stresszkezelő stratégiákat kialakítani, de azt határozottan vallja, hogy a lelkiismerete sokkal könnyebb lett. Ráadásul a boldog élethez egyébként sem a vásárláson keresztül vezet az út.

vásárlás

Fotó: Getty Images

Laurie Santos, a Yale professzora „hedonikus adaptációnak” nevezi azt a jelenséget, amikor észrevétlenül hozzászokunk a jó dolgokhoz. Egy vadiúj táska, de még egy menő kocsi is csak ideig-óráig okoz boldogságot, utána fájdalmasan hamar egyszerű megszokássá válnak. A pszichológusok szerint épp ezért sokkal jobb megoldás élményekbe fektetni a pénzünket. Van Boven és Gilovich 2003-as kutatásukban arra kérték a kísérleti személyeket, hogy gondoljanak egy-egy, 100 dolláros érték feletti tárgy- és élményvásárlásukra, és határozzák meg, melyik tette boldogabbá őket – egyértelműen kiderült, hogy hosszú távon sokkal boldogabb emlékeket szülnek a megvásárolt élmények. A tárgyak tehát tényleg nem tesznek boldogabbá minket, sőt, ami azt illeti, az állandó vásárlási kényszer mérlegén végül mindig sokkal több a szorongás, mint az öröm.

12 főbűn az nlc-n

Az nlc új sorozatában azokról a főbűnökről szeretnénk beszélni tabuk nélkül, amelyek részei a mindennapjainknak, mégis valamiért szemlesütve emlegetjük őket, mintha igazi bűnösök lennénk. Ez persze nem egy nagy online búcsúcédula-börze, senkit sem szeretnénk feloldozni. Egyszerűen arról van szó, hogy ideje nyíltan beszélni arról, hogy vannak bőven gyengeségeink, amit hol elég elfogadni, hol pedig érdemes mélyrehatóbban foglalkozni vele. Így hát tizenkét hónapon át minden hónap első péntekjét a bűneinknek szenteljük. Az első hónap a féltékenységé volt, a második, az augusztus a pazarlásé.

Itt találod a témában további cikkeinket:

Elmúlik minden: hány percet pazarolsz el az életedből?

„Legszívesebben az arcodba vágnám, hogy ne pazarolj el!”

Miért, tudsz jobbat? – Ezért költöm el az összes pénzem és nem bánom egy pillanatig sem

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top