nlc.hu
Életmód
Állatkínzással vádolják a gondozót, aki felmászott egy beluga hátára

Állatkínzással vádolják a gondozót, aki felmászott egy beluga hátára

Videó is készült róla, hogy egy állatidomár felmászik a fehér delfin hátára.

Egy kínai víziparkban készült a videó, amin az látszik, hogy az egyik gondozó felmászik egy beluga, vagyis fehér delfin hátára, úsztatja egy kicsit, majd rá is áll, és úgy ugrik bele a vízbe. A kínai közösségi oldalakon, majd a felvétel terjedésével világszerte állatkínzást kiáltottak az internetezők. (A videó a LADbible cikkéből érhető el.)

Egy beluga, vagyis fehér delfin

Egy beluga, vagyis fehér delfin (illusztráció)

A Fuzhou városban működő, Luoyuanwan Sea World nevű vízipark részéről azt nyilatkozták, gyakran játszanak így együtt a gondozóik a belugákkal, és ez nem jelent veszélyt az állatokra. Ez a reakció viszont nem győzte meg a dühös kommentelőket, akik eleve barbárságnak tartják, hogy a nagy vízi emlősöket ennyire kicsi medencékben tartják, hát még, hogy hasonló mutatványokat is produkálnak velük.

Az egyik legnagyobb nemzetközi állatvédelmi szervezet, a PETA éppen ezért indított petíciót a víziparkok bezárásáért már évekkel ezelőtt.

Kegyetlen bánásmód az állatokkal:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top