nlc.hu
Életmód

Zaklatott nő

6 éve egyre súlyosabban zaklatják a 24 éves nőt, a férfi mégis szabadlábon van

Már tettlegességre is sor került, a zaklató ellen még csak távolsági tartást sem rendeltek el.

Hat éve zaklatják az alig huszonkét éves nőt, aki állandó szorongásban él. Lengyel Fiorella kálváriája munkahelyén, egy kávézóban kezdődött, zaklatója ide járt be napi szinten. A róla készült riport az rtl.hu Fókusz c. adásában volt látható.

Évek óta zaklatják a lányt.

Lengyel Fiorella. Fotó: rt.hu videó

Fiorellának ismeretlen néven kezdett írogatni a neten 2014-ben, de egy évig nem tudta beazonosítani a férfit. Ez idő után ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, akkorra már úgy érezte, a férfi képes akár bántani is őt. A rendőrség fotóján végül felismerte zaklatóját, aki fenyegető, trágár és „szerelmes” üzeneteket küldött neki. A lány ezekre soha nem válaszolt, mindig letiltotta a zaklatót, aki aztán új profilokon jelentkezett be.

A 2014 és 2017 közötti ügyeket végül összevontan tárgyalta a bíróság, és 2019-ben két évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A férfit azonban nem zavarta az ítélet, továbbra is figyelte a lányt, sőt a húgát is követni kezdte.

A férfi egy ízben megragadta a lány nyakát, a barátjának kellett megakadályozni a tragédiát. Ekkor a rendőrök bilincsbe verve vitték el, barátjának vérömleny keletkezett az agyában. Fiorella testvérét pedig megpróbálta elütni, majd megütötte, és a húga kerékpárját húzzádobta a lányhoz. A rengeteg feljelentés ellenére a férfi még szabadlábon van, és még csak távoltartási végzést sem rendeltek el ellene.

Továbbiak:

Kapcsolódó cikkeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése