Az biztos, hogy anyáink és apáink élénken emlékeznek a ‘70-es évekre, amikor minden nyáron a Balaton partján buliztak a barátaikkal. Rendelkezésükre álltak az olcsó SZOT-üdülők, felpattantak a vonatra és meg sem álltak a magyar tengerig.
Kádár apánk nyaraltatása
A ‘70-es években még bőven a Kádár-korszakban jártunk nyakig, amit bár sokat szidunk azóta, de tény, hogy nagy figyelmet szenteltek annak, hogy az egyszeri jómunkás ember is legalább 1-2 hetet pihenjen, lehetőleg a Balaton partján. Nem pusztán jószívűségből tették ezt persze, hanem úgy gondolták, ha lógathatják az emberek a lábukat egy kicsit a tóparton olcsón, akkor nem fogalmazódnak meg olyan veszélyes ideák a fejükben, mint például a rendszerváltás. Hogy ne legyen elégedetlen a nép, ezért életre hívták a kedvezményes nyaralást. A SZOT-beutalót három évente lehetett kérelmezni elvileg, de azért minden évben kibulizták maguknak az elégedetlenkedő proletárok.
Mennyi az annyi?
Csak hogy az olcsóságáról kis képet kapjunk, megkérdeztük a felmenőinket, hogyan emlékeznek vissza erre a korszakra: a ‘70-es években egy ilyen SZOT-üdülőben nagyjából 15-20 forint volt egy éjszaka teljes ellátással. Ez még az akkori bérekhez – kb. 2000 forint/hó volt az átlagkereset – képest is remek árnak számított. Ettől még persze nem volt olcsó egy balatoni nyaralás, ha valaki például akart enni egy lángost a tóparton, akkor annak ugyanúgy meg kellett fizetni az árát, mint manapság.
Az a híres Pálma matrac
Nem lehetett elképzelni a nyaralást a kor védjegyévé vált alíminiumvázas, csíkos kempingszékek és a Pálma névre hallgató piros gumimatrac nélkül (az a csodálatos, átható gumiszag!). Ez utóbbi a ‘80-as évekre is átgyűrűzött és csak vágyakozva figyeltük gyerekkorunkban, egészen menőnek számított, aki ilyenen heverészett a vízen. És természetesen Fabulon naptejjel voltak bekenve, mert az volt a „bőre őre”. Nem sírjuk vissza a ’70-es éveket, de az biztos, hogy volt egy hangulata azoknak a régi, balatoni nyaraknak.