nlc.hu
Életmód

WHO a koronavírusos fiatalokról

Figyelmeztet a WHO: egyre több a koronavírusos fiatal

Gyorsan nő a fiatalok körében a koronavírus-fertőzöttek száma, figyelmeztet a WHO. A világ azonban már felkészültebb, mint tavasszal.

A koronavírus-fertőzéseknek a fiatalok körében gyorsan növekvő számára hívta fel a figyelmet csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője.

„Nem akarunk felesleges jóslatokba bocsátkozni, de elképzelhető, hogy egy idő után többen kerülnek kórházba, és nőni fog a halálozási ráta is” – szögezte le Hans Kluge, aki elismerte, hogy bár a fiatalok ritkábban halnak bele a Covid-19-be, a betegség több szervet is megtámadhat. „Senki nem legyőzhetetlen” – szögezte le.

Hangsúlyozta azt is, hogy a járványügyi hatóságok és az egészségügyi dolgozók már felkészültebbek, mint februárban, amikor először ugrottak meg az esetszámok. Egyben úgy vélte, van lehetőség arra, hogy a járványt az országok a gazdaság leállítása és az iskolák bezárása nélkül is ellenőrzésük alatt tartsák.

Testhőmérséklet-mérés a koronavírus-járvány idején

Védőmaszkot viselő diák hőmérsékletét mérik a történelem írásbeli érettségi vizsga előtt 2020. május 6-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy ősszel a tanév megkezdése és a közelgő influenzaszezon miatt új kihívásokkal kell szembenézni a járvánnyal folytatott harcban. Az iskolákra kitérve Kluge úgy vélte:

bár a gyerekek szintén terjeszthetik a vírust, a társas összejövetelek e szempontból kockázatosabbak, mint a tanintézmények.

Eközben a WHO főigazgatója bejelentette, a világszervezet bizottságot állít fel, amelynek a feladata az lesz, hogy megvizsgálja a 2005-ben elfogadott Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályoknak (IHR) a pandémiában vállalt szerepét.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Genfben, diplomaták előtt hozzátette azt is, hogy a bizottság technikai ajánlásokat is megfogalmaz a rendszabályokkal kapcsolatban, valamint azok esetleges kiegészítéséről is dönt majd.

(MTI)

Még több cikk a fiatalokat érintő koronavírus-fertőzésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top