Életmód

A fiatalok között négyszer olyan gyorsan terjed a koronavírus, mind az idősek körében

A fő fertőzésgócok mostanra a tömegrendezvények lettek a franciáknál.
koronavírus

Az új koronavírus négyszer olyan gyorsan terjed a 40 év alattiak körében, mint a 65 év felettiek között Franciaországban – közölte Olivier Veran francia egészségügyi miniszter, de figyelmeztetett, hogy a fertőzés terjedése gyorsul az idősek, illetve a veszélyeztetettek körében is.

Emmanuel Macron államfőhöz hasonlóan a miniszter is kizártnak nevezte, hogy újra kijárási korlátozásokat vezessenek be az országban, de azt lehetségesnek mondta, hogy bizonyos helyeken lesznek korlátozó intézkedések, miután a járvány intenzitása jelenleg éppen nő Franciaországban, de másutt is Európában. E pillanatban 38 gócról tudnak az országban.

A korcsoportok, vagyis a 2 és 40 év közöttiek, valamint az idősebbek közötti fertőzés intenzív, emiatt új intézkedésekre lesz szükség. A fő fertőzésgócok mostanra azok a tömegrendezvények lettek, amelyeken nem tartják be a távolságtartási szabályokat, szemben a kora nyárral, amikor a munkahelyeken terjedt a vírus. Sok esetben a fiatal fertőzöttek tünetmentesek, vagy a betegség enyhe lefolyású náluk.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, MTI/EPA/Vu Hong 

A legfrissebb koronavírusos-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése