Életmód

Lekövérezte az exe, óriási változáson ment át az édesanya

Évekig nem nyugodott a bántástól, majd úgy döntött, változtatnia kell az életén.
Lekövérezte az exe, óriási változáson ment át az édesanya

A 33 éves, négygyermekes anyát, Miriam Blancot pár évvel ezelőtt azért hagyta el a barátja, mert szerinte túl kövér volt. Azt mondta neki, hogy „senki sem akar egy kövér emberrel lenni”.

Miután szakítottak vele, Miriam depresszióba süllyedt, és próbálta egyedül nevelni két gyerekét. „Miután újra férjhez mentem, majd született még két gyerekem, még akkor is azt mondogattam a férjemnek, hogy nem csodálnám, ha elhagyna, mert nálam sokkal jobbat is talál. Ilyen mélyen hatottak rám az exem szavai” – mondta a nő a Fox News-nak.

A gyógyszerészként dolgozó, houstoni Miriamnak végül sikerült a bizonytalanságát motivációvá változtatnia, és elkezdett sportolni, diétázni. Már csak azért is, mert egy autóbaleset következtében krónikus hátfájdalommal küzdött, amit a túlsúly súlyosbított.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Then vs Now, Unhappy vs Happy. Let me tell you when I started the weight journey I never thought I could achieve how I look now. Life never goes as planned. Within the first months of working out I was like this is easy. Got hit with the news about my dad was killed. Took me awhile to accept that news. I’m still working on it till this day. As I started back on working out it was bad news after bad news. Almost to the point where I couldn’t afford my home. We were going broke. Life will never be easy. It’s definitely not for me. I’ll never show the sad side of me cause I know it’s something that will be there temporarily but it does happen. Even on the days you least expect it. Work has been nuts lately because I was one of 3 to be recruited for this huge thing that we partnered up with THE STATE OF TEXAS for the COVID. Juggling work and my 4 girls at home has been crazy. I spend time with my husband a couple of hours a day if I’m lucky. His schedule is way different than mine. So yeah I’ll be up till 1 or 2 AM working out and waking up at 6:30AM to go to work. If you want it you’ll make time for it. This is to show everyone that yeah bitch I am a mom! I am a mom of 4 beautiful girls and I can look good and show off. Don’t get it twisted cause I hear people whispering behind my back about shes a mom can’t be showing off. If I looked like you yeah I wouldn’t either but I’m not I work my ass off to get to where I am! I’m in my own world since I was young. Never in my life have I ever stopped and asked myself I wonder what this person thinks of me? Only persons opinion I ever gave a shit about are my girls and my husband. I’m a different kind of breed and don’t you ever fucking forget that. Cause I’ll humble a hating as bitch real quick. I’m from Checkaho, Tx ______ #RealBitchesWinning #momlife @macsthetics #healthylifestyle #transformation #training #love #cute #momsofinstagram #momoffour #mami #golden #goldengoddess #igdaily #igers #instagram #instadaily #photography #photooftheday #weightloss #weightlossjourney #weightlosstransformation #workout #exercise #motivation #motivationalquotes #latina #sexy #babymama #wifey #influencer

AmazingMimi (@miss_fit_blanco) által megosztott bejegyzés,

Miriam végül 98 kilóról 68-ra fogyott. Ebben segített neki férje, aki rendszeresen edzett, és sok mindent tudott az egészséges étkezésről.

Ma Miriam mindennap edz egy kicsit, még azután is, hogy lenyomott egy 12 órás műszakot. Azt mondja, a hátfájdalma is teljesen elmúlt, és arra biztat mindenkit, hogy fogjon bele, mert a mozgástól sokkal jobban fogja érezni magát.

(via)

(Kiemelt kép: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top