nlc.hu
Életmód
Virológus: a világban jelenleg 130 vakcinát fejlesztenek

Virológus: a világban jelenleg 130 vakcinát fejlesztenek

Jakab Ferenc beszélt arról is, hat vakcina a klinikai tesztelés utolsó fázisában jár.
A koronavírusnak miatt az oltásellenesek sajnos megtalálták a hangjukat

Nem gondolom, hogy még idén lesz olyan oltás, amely beadható és elérhető bárki számára” – mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön. A virológus, aki a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt, elmondta, a világon jelenleg 130 különböző vakcina fejlesztése zajlik, melyek közül körülbelül 30 van klinikai fázisban.

„Hat olyanról tudni, amely már a klinikai tesztelés utolsó fázisában jár” – mondja a szakértő, aki szerint a legvalószínűbb, hogy 2021 első negyedévében kezdődhet majd el egy az új típusú koronavírus ellen hatékony védőoltás tömeggyártása.

Jakab Ferenc beszélt az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár felfüggesztett tesztjéről, amire azért volt szükség, mert az egyik kísérleti alany egy ritka és súlyos gyulladásos gerincbetegség tüneteit kezdte mutatni. A szakember szerint ennek az „oxfordi vakcinának” a tesztelése már a harmadik fázisban járt, és több mint 50 ezer emberen próbálták ki.

Olvass még többet a koronavírus elleni védőoltásról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top