2020. Szeptember 11.

„Súlyos függőséget kaptam a közösségi oldalak görgetésétől”

Te is szoktál végtelen hosszú órákat tölteni azzal, hogy csak görgeted a közösségi oldalakat, de azt sem tudod, mit nézel már rajta?

Olga

Mind jártunk már úgy, hogy csak nyomogattuk a telefont, de fogalmunk sem volt, mit nézünk rajta tulajdonképpen. Amikor már rég kiolvastuk az Instagramot és a Facebookot, de csak odavisz újra a kezünk, és nem bírjuk abbahagyni a görgetést. Ha pedig összeszámolnánk, hány órát töltünk ilyen céltalan közösségi oldal böngészéssel, fognánk a fejünket, hogy micsoda időpazarlást művelünk.

„Rákattantam a pár másodperces videókra”

Dana Bowman, a How to Be Perfect Like Me, and Bottled: A Mom’s Guide to Early Recovery című könyv szerzője bevallotta, hogy súlyosan függő lett a közösségi oldalaktól és a végtelen görgetéstől. Bowman úgy fogalmaz, hogy pont úgy érezte magát, amikor abba akarta hagyni a görgetést, mint amikor egy drogfüggő próbál élni a szer nélkül. A leszokáshoz segítségül hívta azokat a praktikákat, melyeket a szerfüggők szoktak használni.

„Kialakítottam magamnak egy buborékot, amiről egy exalkoholista barátom mesélt nekem. Egy ilyen buborék lényege, hogy olyan eszközökkel és emberekkel vesszük körül magunkat, akik segítenek a józanság elérésében és és a leszokásban. Az eszközök esetemben olyan tevékenységek voltak, melyekkel ki lehetett váltani az esztelen görgetést a közösségi oldalakon. Olyat kellett találnom, ami hasonló jó érzéssel és megnyugvással töltött el, mint amikor az Instagramon néztem a nagy semmit órákon keresztül: könyveket sorakoztattam fel magam mellé, ütemezett forró fürdőt vettem, korán lefeküdtem aludni, és kiválogattam a legjobb filmeket a Netflixen.”

Függőséget kaptam a közösségi oldalaktól

Függőséget okozhat a végtelen görgetés a közösségi oldalakon (Kép: Unsplash)

Az írónő így menekült a saját függősége elől olyan biztonságos tevékenységekbe, melyektől úgy érezte, újra tud lélegezni, nem kell a kényszeres görgetéssel foglalkoznia. De sajnos ez a technika csak kis ideig segített, ahogy fogalmaz, az a baj a buborékokkal, hogy kevés elég nekik a kipukkanáshoz.

„Valahol út közben kipukkant a buborék, visszaszivárgott az életembe a folyamatos görgetés. Annyiban alakult át, hogy rákattantam a pár másodperces videókra, szinte hipnotizáltak, ahogy főznek öt másodpercben vagy ruhákat próbálgatnak az emberek a közösségi oldalon. Imádtam, órákig néztem megbabonázva. Rájöttem, hogy súlyos függőséget kaptam a közösségi oldalak görgetésétől, és a leszokáshoz előbb meg kell értenem, hogyan működik a közösségi média, és miért olyan jó görgetni ezeket a tartalmakat.”

Az Instagram a szem mekije

Bowman a kutatásokat bújta, ami alapján arra jutott, hogy a közösségi oldalak a szem gyorskajái. Nemcsak azért, mert etetik magukat, hanem mert mérgező is, ha nagy mennyiségben falunk belőlük. A vége pedig a teljes izoláció és a tökéletesség hajszolása is lehet, ami egyenlő a boldogtalansággal.

„Ráébredtem, hogy a közösségi oldalak egy mélyebb függőséget is tápláltak bennem: a biztonság iránti szükségletemet elégítették ki. Mind szeretnénk, ha pontosan tudnánk, hogyan kell élni, és ezek a kis videók, fotók mind irányt mutatnak. Csak épp nem a jó élet felé, hanem az állandó elégedetlenség és a lehetetlen célok felé. Ürességet hagynak maguk után. A jó hír azonban az, hogy az ürességet meg lehet tölteni.”

Mi a jó megoldás? Teljesen ki kellene iktatni az életünkből a közösségi oldalakat? Hány macskás videó a túl sok? Bowman nem kínál mindenkire érvényes nagy igazságot, csupán a saját megoldását akarta megosztani: „Úgy döntöttem, konkrét tervre van szükségem. Az első stratégiám az volt, hogy megbeszéltem egy hozzám közeli emberrel (a férjemmel) a helyzetemet, hogy úgy érzem, már káros a lelkemre ez a függőség. Nem kértem, hogy vegye el a telefonomat, sem, hogy kémkedjen utánam, és nem vártam tőle azt sem, hogy motiváló beszédeket tartson nekem. Csak elmeséltem neki, hogy min megyek keresztül, és hogy le akarok szokni. Már önmagában ez az egy beszélgetés, hogy kibeszéltem magamból a problémámat, rengeteget segített.”

Bowman másik stratégiája az volt, hogy bizonyos szabályokat hozott a közösségi oldalakkal kapcsolatban. Úgy döntött, hogy este nyolc után már csak arra használja a számítógépét, hogy filmeket nézzen rajta, és közben száműzi a telefonját a hálószobába. Egy másik szabály pedig az volt, hogy nem veszi kézbe a telefont, amíg vacsorát készít a családnak, ez adott egy-két óra csendes időt neki.

„A harmadik stratégiám a tudatosság volt. Hagytam időt magamnak, hogy átgondoljam, miért volt olyan nagy szükségem a közösségi oldalakra, és megbocsátottam magamnak.

Ráébredtem, hogy mindig akkor nyúltam a telefonom és a görgetés után, amikor az agyam unalmat vagy elégedetlenséget jelzett.

Már az, hogy felismertem a helyzetet, megállította a kezemet, és elmúlt a kényszer a nyomkodásra.”

A végső megoldást pedig számára a könyvekhez menekülés jelentette (elvégre egy íróról beszélünk): beiratkozott a helyi könyvtárba, és elkezdte falni a könyveket. Visszatért a régi hobbi, az olvasás az életébe, és rá kellett jönnie, hogy sokkal nagyobb örömet szerez neki egy jó regény, mint száz macskás videó az Instagramon.