A napokban néhány újdonsült barátnőmmel kávéztam, mikor valahogy feljött a barátság témája köztünk. Mikor rám került a sor a beszélgetésben, tudtam, hogy furcsa dolgokat fogok mondani. Nekem egy időben nagyon sok barátom volt, beleértve a felszínes és sokkal mélyebb kapcsolatokat is. Aztán valahogy változtak a dolgok. Változtak, de az, hogy kevesebb ember lett körülöttem, még nem jelentette azt, hogy kevesebb érzelmi teher nyomta volna a vállam. Voltak emberek, akiket nagy vesztességként könyveltem el, mikor az útjaink ketté váltak. És vannak azok, akik jelenlétükkel csak mérgezték az életem.
Üldögélés a barátokkal (Fotó: Pixabay)
Ha azt mondom, hogy óriási szeretetigényem van, mind szerelem, mind barátság terén azzal még talán keveset is mondok. Olyan vagyok, mint Szabó Magda Az ajtó című regényéből Emerenc, akinek Anna a kapcsoltuk vége felé tette fel azt a kérdést, hogy csak menteni szeret embereket vagy bújtatott is valakit/kiket. Emerenc mindkettőt megtette. Én inkább csak mentettem, de annyit, hogy azt már számom se tudom tartani. Voltak mentális gondokkal (depresszió, pánikzavar, szorongás), függőségekkel (drog, alkohol, szex) küzdő barátaim is , és sajnos volt néhány nagyon toxikus ember is az életemben. És én nagyon szerettem őket. Egytől egyig. Még a toxikusat is.
Ha olvasnád tovább brigitta gondolatait a barátságról, kattints a brigittegogh.cafeblog.hu-ra!
