nlc.hu
Életmód
Csökken a koronavírusban elhunytak átlagéletkora – egy 21 éves beteg is meghalt

Csökken a koronavírusban elhunytak átlagéletkora – egy 21 éves beteg is meghalt

Az elhunytak száma is növekszik, kibővítik a tesztelést.

A koronavírus-fertőzésben elhunytak számának növekedésére és átlagéletkorának csökkenésére hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta, hogy a járvány kezdetétől október 4-éig 833 ember halt meg a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben. A legtöbb haláleset április 13. és 19. között történt, akkor 90-en hunytak el.

Az elmúlt hetekben nőtt a halálozások száma, amely addig naponta tíz körül alakult. A múlt héten az elhunytak száma naponta hat és 16 között volt. A 36. héten tízen, a 39. héten 65-en, a 40. héten 76-an haltak meg. Az elhunytak átlagéletkora a pandémia kezdete óta 76,4, a 40. héten 72,6 év volt. A legfiatalabb elhunyt a 40. hétig 30 éves, a legidősebb 103 volt. Az elhunytak átlagéletkora egyértelműen, bár minimálisan csökken. Arányuk Budapesten a legmagasabb, ahol a legtöbb fertőzöttet is regisztrálták.

Csökken a koronavírusban elhunytak átlagéletkora

Fotó: Getty Images

Müller Cecília szerint kibővül a tesztelést végző intézmények köre. Az országos tisztifőorvos beszámolt arról, hogy az eddig elhunyt 833 ember közül 52-nek nem volt társbetegsége, csak a koronavírus-fertőzés; hetven év felett a nők, alatta a férfiak halálozási aránya magasabb. Kedden elhunyt egy 21 éves nő, akinek pozitív lett a koronavírustesztje, a szakemberek azonban nem gondolják, hogy a fertőzésbe halt bele, mivel gyors, tragikus lefolyású betegségben veszítette életét.

Magyarországon minden olyan halálesetet feltüntetnek a koronavírus statisztikájában, amikor laboratórium által igazoltan fertőzött ember veszítette életét – mutatott rá Müller Cecília.
A nyers halálozási arányszám – amely azt mutatja, hogy az összes pozitív eset közül hányan haltak meg – 2,6 százalék. Az elmúlt napon 816-tal nőtt az azonosított fertőzöttek száma, és 24-en haltak meg. Az országban 23 088 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, 656-an kórházban, közülük 41-en lélegeztetőgépen vannak. Az elvégzett koronavírustesztek száma 781 023.

A kedden elhunyt betegek közül a legidősebb 89 éves volt; kétharmaduk szív- és érrendszeri betegségben, egyharmaduk anyagcsere-betegségben szenvedett. Ez az arány hasonló a betegségek magyarországi előfordulásának arányához.

A 24 európai ország halálozási adatait közlő EuroMOMO (European Mortality Monitoring Project) adatait ismertetve elmondta: Magyarországon csak a 30. héten, egy júliusi hőhullám idején volt minimális többlethalálozás, ami minden nyáron tapasztalható. A 24 országban a 21. és a 25. hét között nőtt a halálesetek száma, Magyarországon akkor nem volt emelkedés.

„Magyarországon egyelőre nem mértünk többlethalálozást a pandémia miatt” – jelentette ki Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos kérdésre válaszolva elmondta, a járványügyi adatok indokolják, hogy további laboratóriumok is bekapcsolódjanak a tesztelésbe. Voltak olyan kórházi laborok, amelyek csak a saját betegeik vizsgálatát végezték, ők kibővítik a vizsgálati körüket. Kedden újabb két labort jelöltek ki, és folyamatban van egy nagy kapacitású laboratórium bevonása is a vizsgálatokba.

További cikkeink a koronavírus témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top