Miután a Meseország mindenkié című könyvet ledarálta egy politikus, elszabadultak az indulatok: szélsőjobbos tüntetést engedélyeznek, megfélemlítik a gyerekeket, zaklatják a könyvesboltokat – még azokat is, ahol nem árulják ezt a könyvet –, tegnap pedig a csepeli polgármester tiltotta be a könyvet a helyi óvodákban.
A meleg, mint szitokszó
A betiltás különösen erőszakos döntés, felháborító, hogy felülről, politikai megfontolások alapján korlátozzák az óvónők szabadságát a pedagógiai döntésekben, és a gyerekek látókörének szélesítését akadályozzák. Egy politikus, akinek – tudtunkkal – semmi köze a pedagógiához, dunsztja sincs a gyerekpszichológiáról, miért érzi felhatalmazva magát, hogy megmondja, milyen meséket olvashat fel egy óvónő? Egyébként is, a homoszexualitás mióta lett szitokszó? Miért engedhetik meg maguknak ezt a „buzizást” a politikusok, akiknek elméletben az lenne a feladatuk, hogy a társadalom egészét képviseljék, amibe beletartoznak a homoszexuálisok – és mindenki más – is?
Mondanak már mindent erre a mesekönyvre, a leggyakrabban talán az hangzik el, hogy homoszexuális propaganda, amit csak az hangoztat, aki nem is vette arra a fáradságot, hogy belelapozzon a könyvbe.
Ugyanis szó sincs arról, hogy ebben a könyvben csupa melegségről szóló mese lenne, sokkal inkább olyan átdolgozásokat olvashatunk benne, melyek a gyereket jelenleg körülvevő világról mesélnek.
Mindenki azzal jön, hogy bezzeg régi népmesékből micsoda remek dolgokat tanulhatnak a gyerekek, nem szabad őket a régi értékektől eltéríteni, elferdíteni, és megmutatni nekik, hogy léteznek az életben olyan emberek, akik mentális betegséggel küzdenek, esetleg kirekesztik őket – nahát, milyen érdekes, ezeknek a témáknak köze sincs a melegséghez, hanem olyan témákat tárgyalnak, melyekkel a gyerek is találkozhat a saját életében.
A valóság feldolgozása
Valljuk be, a népmesékben sem csupa öröm és boldogság, cukormáz minden. Aki ezt állítja, az még életében nem olvasott vagy látott egy népmesét sem. A népmesék tele vannak gyilkolással, erőszakkal, szexualitással, átveréssel, alakoskodással, hazugsággal és veszekedéssel. Az egyikben az asszonyt veri a férje, a másikban a királylányt rászedi a fiú, hogy mutassa meg a nemi szervét (épp úgy, mint bármelyik szatír a Margit-szigeten), a harmadikban meg rágyújtanak egy egész házat a gyerekek az öregasszonyra, aki élve meg akarta enni őket. Mi ez, ha nem horror?
És mindezzel nincs semmi baj, hiszen a népmesék – meg úgy általában a mesék – mind a valóságra felkészítésben és feldolgozásban vállalnak fontos szerepet (ahogy erről egy nemrég megjelent cikkünkben is írtunk).
Kell is, hogy arról szóljanak, ami a gyereket körülvevő világban zajlik, mert segítenek ezzel neki abban, hogy jobban megértse és eligazodjon az élet sűrűjében. Nem csinál semmi mást ez a szerencsétlen Meseország mindenkié könyv sem, amit most a tömegek megvezetésére és porhintésre használnak fel.
Nem akar átnevelni senkit meleggé – már csak azért sem, mert ez nem lehetséges –, hanem meséken keresztül segít megérteni a gyerekeknek azt, hogy milyen sokszínű társadalomban élnek, és hogy nincs azzal semmi gond, ha nem vagyunk egyformák. Az a normális, hogy mások vagyunk.
Sőt, ez a mesekönyv még tovább is megy, lelki megoldásokat kínál az olyan nehéz helyzetekre, mint amikor kiközösítik a gyereket, vagy ha azt látja, hogy valamelyik szülő depresszióval küzd. Most komolyan, ez ellen kell lázadni és betiltani? Hogy a jelenkor problémáira, szituációira kínál segítséget egy mesekönyv?
Meseország miért nem lehet mindenkié? (Fotó: Neményi Márton)
Ha nem olvasunk róla, már nincs is?
Az ész megáll, és hátranéz, micsoda felháborító dolog ez, hogy a gyerekeknek szóló mesékben jelen legyen az, ami tényleg történik a világban. Ami most történik. Nem 150 éve, amikor a népmesében a katona átverte az öregasszonyt a kőlevessel, hanem olyan helyzetekkel találkozzon a gyerek a mesében, ami jelenleg akármikor szembejöhet az utcán.
A homoszexualitás, transzgenderség, kirekesztés, depresszió mind a jelenünk része, nem megkerülhető, nem betiltani kell, hanem értelmesen elmagyarázni a gyereknek, hogy mit lát maga körül. Vagy ha két fiú kézen fogva szembejön az utcán, akkor is befogod a gyerek szemét, hogy nehogy bemelegedjen tőlük, mert az fertőző? És ha az iskolában csúfolják, akkor is azt mondod neki, hogy ez a jelenség nem is létezik és biztos ő a hibás, mert úgy viselkedik?
Komolyan nem értem a problémát, nem értem, miért jutunk el lassan a könyvégetésig, vagy hogy lassan attól kell tartani, hogy börtönbe vetnek, ha felolvasod otthon a gyereknek valamelyik mesét ebből a könyvből. Mi történik ebben a társadalomban? Tessék mondani, a boszorkányégetést is visszahozzuk? A sötét középkorba menetelünk egyenesen? Letagadjuk a gyerek előtt, hogy léteznek homoszexuálisok és arra neveljük inkább őket, hogy rugdossanak meg bárkit az utcán, aki máshogy él, mint ők? Tényleg ez lenne a cél?
Inkább a bántalmazástól kellene megvédeni a gyerekeket
Épp most nézek egy olyan sorozatot, melyben halálsoron lévő gyilkosokkal készítenek interjúkat, és kivétel nélkül mindegyikük gyerekkorában ott van a bántalmazás és elhanyagolás. Testileg, lelkileg bántották őket születésüktől kezdve a saját szüleik, cserbenhagyták őket a gyámügynél, vagy csak egyáltalán nem törődtek velük azok, akiknek ez lett volna a feladatuk.
Nem tapasztalhatták meg a biztonságot és gondoskodást, aminek az egyik következménye egy olyan sivár érzelmi világ, megreccsent moralitás lett, ami nem tartotta vissza őket a gyilkolástól. Megsúgom, egyik gyilkosnak sincsenek homoszexuális szülei.
És az is érdekes – ha már mindenki melegpropagandázik -, hogy ha végigolvasod a híreket, nem találsz olyat, hogy a homoszexuális pár szexuálisan zaklatta, megverte a gyerekét, vagy részegen megölte a feleségét. Jóval több ilyen hírt olvashatsz azonban heteroszexuális, „normálisnak” kikiáltott emberekről.
Most akkor mégis ki a ferde? Ki veszélyezteti a kiskorúakat? Az, aki szeretné úgy nevelni a gyerekét, hogy mesél neki arról, milyen sokszínű körülötte a világ, és elmagyarázza neki, hogy az a normális, hogy senki sem kocka, vagy az a ferde, aki erővel lenyomja a gyerek torkán a saját világnézetét és nem is engedi meg neki, hogy önálló gondolatai legyenek a világról?
Ha mindenáron meg akarja valaki védeni a gyerekeinket, akkor nem egy mesekönyvet kell üldözni, hanem a családon belüli erőszakkal kellene kezdeni valamit, a mélyszegénységet felszámolni, és a gyerekbántalmazásra odafigyelni. Nem a szőnyeg alá söpörni a pedofilügyeket és nem magukra hagyni a legszegényebb rétegben élő gyerekeket. Ez a mesekönyv semmit sem csinál, ha nem tetszik, nem olvasod el, ennyi az egész, de a gyerekednek igazából csak jót tennél vele, ha felvennéd az esti mesék közé.
