Maxine és férje, Jake mindig is nagy családról álmodoztak, ám azt még ők se gondolták volna, hogy az álmuk kilencszeresen is teljesül. Mindezt ráadásul alig három év leforgása alatt. A fiatal szülők, akik a People magazinnak meséltek életükről, elárulták, történetük 2017-ben, egy évvel az esküvőjük után kezdődött.
„Mindketten nyitottak voltunk az örökbefogadás lehetőségére – már ami a családalapítást illeti” – mesélte Maxine a People újságírójának, majd hozzátette, Jake-kel együtt belevetették magukat a nevelőszülői képzésbe, és mielőtt észbe kaphattak volna, már három apróságot neveltek közösen. „Az eredeti terv az volt, hogy csak két gyereket veszünk magunkhoz, de azzal hívtak fel minket, hogy a 4 és 2 éves, valamint 11 hónapos testvéreknek szüksége van ránk. Persze hogy igent mondtunk.”
Nem egészen egy hónappal később Maxine-ék egy negyedik gyereket is magukhoz vettek: a testvérek újszülött húgát, aki egészen addig az újszülött intenzívosztályon volt. „Nulláról egy szempillantás alatt lettünk négy gyerek szülei. Kaotikus volt, ugyanakkor fenomenális” – emlékszik vissza Jake, aki elárulta, fél évvel azután, hogy magukhoz vették a testvéreket, kiderült, hogy Maxine terhes.
„Két vetélés után már majdnem teljesen lemondtunk arról, hogy vér szerinti gyermekünk is születhet, pedig végül így történt. Mikor túljutottunk a 12. és 14. heti vizsgálatokon, szép lassan elkezdtük felfogni, hogy az amúgy sem aprócska családunk bővülni fog.”
És, mint kiderült, Henry októberi érkezése még csak a kezdet volt. Decemberben Maxine és Jake hivatalosan is örökbe fogadták a náluk cseperedő négy testvért: Aident, Parkert, Connort és Elliottot. Aztán, amikor már azt gondolták, az életük nem lehetne ennél teljesebb, a családot életük meglepetése érte: kiderült, hogy Maxine négyes ikreket vár. „Kis híján elájultam a hír hallatán. Nem terveztük ezt a terhességet, és őszintén, nem is hittük, hogy természetes úton sikerül teherbe esnem azután, hogy Henry is mesterséges megtermékenyítéssel fogant.”
Az ikrek végül 2020 júliusában születtek, császármetszéssel. Mivel jóval a kiírt időpont előtt jöttek világra, Theo, Silas, Beck és Cecilia jó pár hétig az újszülött-intenzíven feküdtek, de végül mindannyian egészségesen távoztak a kórházból. „Egyszerűen nem is tudjuk másmilyennek elképzelni az életünket” – mondja Maxine a People-nek, majd hozzáteszi, szinte elolvad, mikor azt látja, hogy az idősebb gyerekeik gondoskodnak a kisebbekről.
Jake hozzátette azt is, mikor nehezebb időszakuk van, ő szokta biztatni Maxine-t. „Azt szoktam neki mondogatni, hogy soha, senki nem gondolta, hogy eljutunk majd idáig. Erre tessék: anélkül, hogy bármelyikünknek is lett volna nagycsaládos tapasztalata, itt vagyunk és álljuk a sarat. Ennél többre pedig nincs is szükség.”