nlc.hu
Életmód
Ő lehet az egyik legfiatalabb: szentté avathatnak egy leukémiában elhunyt fiút

Ő lehet az egyik legfiatalabb: szentté avathatnak egy leukémiában elhunyt fiút

Carlo Acutist, akire sokan az internet védőszentjeként tekintenek, boldoggá avatták, és szó szerint egy csodán múlik, hogy ő legyen az egyik legfiatalabb szent.

Október 10-én boldoggá avatták az olaszországi Assisi Szent Ferenc-bazilikában Carlo Acutist, aki leukémiában hunyt el 2006-ban. Ő lehet az első az Y generációból, akit szentté avatnak, de ehhez a hivatalos eljárás szerint még egy olyan csodára lenne szükség, amit neki tulajdonítottak. 

Carlo Acutis 1991. május harmadikán született Londonban, majd pár hónappal később családja Milánóba költözött. Szülei, Andrea Acutis és Antonia Salzana nem voltak gyakorló keresztények, és meglepte őket, amikor fiuk már kisgyerekként komolyan érdeklődött a vallás iránt. Édesanyja szerint, ha elhaladtak egy templom előtt, fia mindig megkérte, hogy térjenek be, majd hétévesen bejelentette, szeretne elsőáldozó lenni. Elhivatottsága szüleire is hatással volt, édesanyja mélyebben beleásta magát a hittudományba, hogy válaszolni tudjon gyermeke kérdéseire. 

Általános iskolás volt, amikor egy egyetemi jegyzet segítségével megtanult programozni, majd később a videóvágással és számítógépes grafikával is foglalkozott.

A megszerzett tudással pedig többek között létrehozott egy honlapot, ahol az egyház által elismert csodákat katalogizált, illetve több helyi katolikus szervezetnek is segített működtetni saját oldalukat. Többen az internet védőszentjeként tekintenek rá.

Mint a legtöbb, vele hasonló korú fiú, ő is imádta a focit és videójátékokat is, utóbbira viszont hetente csak egy órát szánt. Idejéből és pénzéből inkább arra áldozott, hogy segítsen környezetében élő hátrányos helyzetű embereknek is, iskolában védelmébe vette azokat a diáktársait, akiket a többiek piszkáltak, név szerint ismerte a hajléktalanokat, akik a városában éltek, és étellel vagy egyéb adományokkal próbált könnyíteni az életükön.

Carlo Acutis 2006. október 10-én hunyt el leukémiában. A fiút Assisiben helyezték örök nyugalomra, ez volt a kérése, ugyanis Assisi Szent Ferenc volt a példaképe. Halálát követően a szülei kérvényezték szentté avatását, és miután az illetékesek begyűjtötték az ehhez szükséges bizonyítékokat, szó szerint csak csodára vártak.

A szentté avatási eljárás 2013-ban indult el, és 2018-ban megkapta a tiszteletre méltó címet, majd 2020. október 10-én boldoggá avatták, a Vatikán szerint ugyanis 2013-ban túlvilágról segített meggyógyulni egy hasnyálmirigyrákban szenvedő fiúnak.

A katolikus egyházban a boldoggá avatás előzi meg szentté válást, 2017-ben változattak a folyamaton, és az új irányelvek szerint az egyház azoknak a boldoggá avatását is megfontolja, akik életüket áldozták másokért.  A szentté avatás tévedhetetlen pápai kijelentés, amellyel a pápa a szentté boldoggá avatás szertartásában ünnepélyesen kihirdeti valakiről, hogy a mennyországban a megdicsőültek között van, és tiszteletét az egész Egyház számára előírja. A boldoggá avatás ugyanez, csak a kultusz körét korlátozza az Egyház egy kisebb területére – írja a Magyar Katolikus Lexikon.

A szentté avatás lépései pedig a következők: 

  1. az eljárás csak öt évvel a halál bekövetkezte után indítható el, hamarabb nem, igaz, a pápa dönthet másként
  2. bizonyíthatónak kell lennie, hogy az illető valóban Isten szolgája volt
  3. bizonyíthatónak kell lennie, hogy az illető dicső erényekkel rendelkezett, ekkor kaphatja meg a tiszteletreméltó címet
  4. halála után csodát kell tennie, ekkor avatják boldoggá
  5. másodszor is csodát kell tennie, ekkor avatják szentté.

Ahhoz, hogy a Vatikán szentté avassa Carlo Acutist, még hiányzik egy csodatétel, de korábban volt már példa arra, hogy ezt a követelményt a pápa nem vette figyelembe. A több mint tízezer katolikus szent közül csupán 120 olyan szent van, akik gyerekként vagy tinédzserként hunyt el. Hogy pontosan, mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy valakiből szent lehessen, az nagyon változó: Jeanne d’Arcot 1431-ben végezték ki, de csak 1920-ban avatták szentté.

Carlo Acutis

Carlo Acutis (Fotó: Facebook)

A boldoggá avatáskor Assisi városában maszkot viselő hívők tucatjai gyűltek össze, és sokan kivetítőkön követték az eseményeket. A szertartást márciusban tartották volna meg, de a koronavírus miatt kénytelenek voltak őszre halasztani.  Carlo Acutist pár nappal a boldoggá avatása előtt exhumálták, és az üvegkoporsójánál október 17-ig róhatják le tiszteletüket az emberek, majd szívét ereklyeként őrzik tovább. Szülei szerették volna felajánlani szerveit Carlo halála után, de a betegsége miatt erre nem volt lehetőség.

Ferenc pápa szeretné, ha Carlo Acutis élete példaként szolgálna sok fiatal számára, főleg ilyen nehéz időkben. Ugyan a katolikus egyházfő szerint az internetnek megvannak az árnyoldalai, de nincs ellene, sőt maga is használja, Instagram– és Twitter-fiókja is van.

Még több cikk a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top