nlc.hu
Életmód

Figyelmeztető feliratot a Disney-rajzfilmekben.

Figyelmeztető feliratot kaptak klasszikus Disney-rajzfilmek

Több klasszikus Disney-rajzfilmet a sztereotípiákra figyelmeztető felirattal látták el.
A dzsungel könyve

A Disney+ katalógusában szereplő rajzfilmeket, köztük a Dumbo, a Pán Péter és A dzsungel könyve című klasszikusokat olyan felirattal láttak el, amely a produkciókban előforduló sztereotípiákra hívják fel a figyelmet.

„Ez a műsor negatívan ábrázol és kezel embereket vagy kultúrákat. Ezek a sztereotípiák akkor is rosszak voltak és ma is azok” – idézte a filmek vetítésekor felvillanó feliratot a BBC.

Üzenetében a Disney+ megjegyzi: ahelyett, hogy eltávolították volna a filmeket a programból, „inkább tudomásul akarják venni annak káros hatásait, tanulni akarnak belőle és párbeszédet kezdeni egy befogadóbb jövő megteremtése érdekében”.

A figyelmeztető felirat megjelenik az említett rajzfilmek mellett a Macskarisztokraták, valamint a Susi és Tekergő lejátszásakor is.

A streamingszolgáltató először tavaly novemberben kezdte feliratozni a rasszizmussal kapcsolatos figyelmeztetéssel a katalógusában szereplő filmeket. Akkor azonban még rövidebb volt a figyelemfelhívó szöveg, és csupán annyit jegyzett meg, hogy eredeti formájában vetítik a produkciót, amely „esetleg azóta elavult kulturális ábrázolásmódot tartalmazhat”.

A BBC szerint a Disney+ szolgáltatásában egyes filmek, köztük az 1946-ban készült A Dél dala – Rémusz bácsi meséi, egyáltalán nem szerepelnek a rasszizmus megjelenítése miatt.

(MTI)

(Kiemelt kép: Facebook/The Jungle Book)

Ez is a Black Lives Matter hatása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top