Nemrég beszámoltunk arról a különleges hírről, hogy a most 96 éves Giuseppe Paternò lett Olaszország legidősebb elsődiplomása, aki 2017-ben iratkozott be a Palermói Egyetem filozófia szakára. A férfi már gyerekként, a 30-as években is arról álmodozott, hogy egyszer majd oklevelet szerez az egyetemen, azonban szegény, hétgyermekes család legidősebb fiaként semmi esélye nem volt az önmegvalósításra. Giuseppe fiatalon egy sörfőzdében dolgozott, majd 1943-tól távírászként szolgált Trapaniban a világháború idején. Később az állami vasúttársaságnál helyezkedett el, de nem szerette munkáját, szabadidejében olvasott és tanult, aminek köszönhetően 31 évesen leérettségizett. Az igazán nagy lépés akkor jött el, amikor három évvel ezelőtt beiratkozott az egyetemre, ahová mindig is járni akart. Minden nap reggel hétkor ébredt, és tanult ebédidőig. Délután lepihent, aztán este visszaült a könyvei mellé és tanult éjfélig. Beadandó dolgozatait egy öreg írógépen pötyögte. Végül évfolyamának legjobb eredményével, kitüntetéssel szerzett BA fokozatú filozófiadiplomát, és most a mesterfokozat megszerzését tervezi. Szomszédjai nem értették, miért vesződik ennyit a tanulással, de Giuseppe azt mondta, valóra akarta váltani álmait, amihez semmi köze nincs annak, hány éves az ember.
Időskori önmegvalósítás. Fotó: Unsplash
De mi is pontosan az önmegvalósítás?
Giuseppe későn, mégis megvalósította önmagát. De mit is jelent ez a fogalom pontosan? Sokan hajlamosak vagyunk összekeverni az önmegvalósítást a karrierút sikereivel, egy státusz megszerzésével, pedig egy sokkal komplexebb fogalomról van szó. Alan Gewirth filozófus könyvében az önmegvalósítást úgy definiálja, mint az ember legmélyebb vágyainak vagy legértékesebb képességeinek teljesítését. Egy másik meghatározás szerint az önmegvalósítás a jól teljesített, kielégítő és valamire érdemes élet elérése. A görög filozófus, Szókratész úgy tartotta, hogy mindenki felfedezheti saját hitét és értékeit az önvizsgálat, vagyis a viselkedésünk és érzéseink mögöttes motivációjának felkutatása útján. Az önmegvalósítás gondolatát később a pszichológia korszerűbb elméletei is hirdették, például Abraham Maslow, aki kidolgozta az emberi szükségletek hierarchiáját. Maslow – szemben más pszichológusokkal – nem a mentális problémákat térképezte fel, hanem a sikeres embereket tanulmányozta. Munkája alapján arra a következtetésre jutott, hogy az emberi motiváció abban rejlik, hogy felismerjük valódi potenciálunkat a személyes növekedésünk révén. Más szavakkal: arra törekszünk, hogy elérjük az önmegvalósítást. Ugyanakkor sok más gondolkodó, például maga Freud is úgy tartotta, a fogalom egoista, egy olyan idea, amelyet lehetetlen elérni, és inkább a másokkal való kapcsolatra és a velük szembeni kötelezettségek teljesítésére érdemes helyezni a fókuszt egy értelmes élet beteljesítéséhez. Persze kérdés, hogy mások szolgálata nem lehet-e szintén önmegvalósítás?
A bennünk rejlő lehetőségek fejlesztése azonban csak bizonyos feltételek mellett működik: Maslow szerint az első szükségletünk fizikai, ilyen például a biztonságérzet, az alvás, az evés, stb. Ezt követi a biztonság és a védelem érzete, amelyre a szeretet és az összetartozás épül, a piramis utolsó előtti alkotóeleme pedig az önbecsülés. Ezek úgynevezett hiányszükségletek, míg a piramis csúcsán elhelyezkedő önmegvalósítás lét- vagy növekedésalapú szükséglet: a pszichológus szerint a vitalitás, a kreativitás, az önfenntartás, a hitelesség, a játékosság és a céltudatosság, vagyis egyszóval az önmegvalósítás csak abban az esetben teljesedhet ki, ha az alatta lévő szükségleteink is kielégülnek. Az ember épp úgy működik, mint egy virág: csak akkor növekszik, fejlődik, majd borul virágba, ha megkapja a szükséges gondoskodást, és termékeny földben növekedhet. Ekkor beszélhetünk (időskori) önmegvalósításról is. Az idősotthonokban élők számára sokszor azért is könnyebb kibontakoztatni képességeiket, mert egészségügyi szempontból is biztonságban vannak, és a mindennapi terhek sem feltétlenül nehezednek a vállaikra az intézményékben. Miközben az élet aktívabb szakaszaiban sok tekintetben korlátok közé szorulhatnak vágyaink, szenvedélyeink, alkotási vágyunk, addig idősebb korban a felszabadult idő több lehetőséget adhat arra, hogy az eddig elhanyagolt hobbijainkat elhivatottabban űzzük, vagy visszaemlékezzünk gyermekkori vágyainkra, álmainkra, és kitaláljuk, hogyan teljesíthetnénk őket most.
Az Eriksoni pszichoszociális elmélet
Erik H. Erikson neves fejlődéspszichológus szerint az egészségesen fejlődő ember a csecsemőkortól nyolc szakaszon halad keresztül a késő öregkorig, és minden egyes szakasz során új kihívásokkal szembesül. Az első szakaszban az egészségesen fejlődő gyermek megtanul bízni az emberekben, a másodikban az autonómia érzete alakul ki benne, az érzés, hogy legtöbb problémáját egyedül is képes megoldani. A harmadik szakasz, 4-5 éves kor a kezdeményezőkészségé, 12 éves korig pedig a kompetenciája fejlődik, amikor a dicséret nagyon fontos a számára. Kamaszkorban, 19 éves koráig az identitása bontakozik ki, ilyenkor az foglalkoztatja, vajon milyennek tűnhet mások szemében. Erikson szerint a személyiség fejlődése még ekkor sem áll meg: a korai felnőttkorban az intim kapcsolatok kialakításának van az ideje. A hetedik szakasz maga a felnőttkor, amikor a nagy kérdés az, vajon értékessé tudjuk-e tenni az életünket. Amennyiben ez sikerül, jutalmunk a gondoskodás, a környezetünk, tágabb értelemben a társadalom jobbá tétele. Végül a nyolcadik szakasz az integritásé. Időskorban a legnagyobb kérdésünk, vajon megfelelően éltük-e le az életünket. Ha igen, akkor kifejlődik az én integritásának érzése, illetve a bölcsesség.
Inspiráló nyugdíjasok
Hogy életünk utolsó szakaszába léptünk, nem jelenti azt tehát, hogy lehúzhatjuk a rolót, sőt! Szerencsére ma már számos történetet olvashatunk azokról az idős emberekről, akik nem féltek kipipálni bakancslistájuk tételeit. Mary Lou Mahaney például 72 éves kora után kezdett el csak igazán élni, 93 éves korára így összesen 100 országban járt, ugyanis fejébe vette, hogy felfedezi a világot. Japánban létezik egy kizárólag nyugdíjas hölgyekből álló pompon csapat, amelynek átlagéletkora 70 év, de a tagok egyáltalán nem riadnak vissza az akrobatikus elemek kivitelezésétől. Talán sokan emlékeznek Tao Porchon-Lynchre is, aki idén februárban, 102 évesen hunyt el, és arról volt világszerte ismert, hogy haláláig jógázott és a legelképesztőbb ászanákba volt képes belehajtogatni magát. Itthon Porchhoz hasonló asszony volt Etka anyó, aki 55 évesen dolgozta ki saját jógairányzatát, amivel súlyos betegségeit tartotta kordában, 80 évesen még görkorcsolyázott, és 93 évesen bekövetkezett haláláig tanította szenvedéllyel mozgáskultúráját. Arra, hogy az önmegvalósításhoz soha nincs késő, az egyik legjobb példa Fahidi Éva holokauszt-túlélőé, aki 90 évesen tanult meg táncolni egy színdarab kedvéért, de könyveket is csak igen későn, 70 éves kora felé kezdett írni, és még tavaly is jelentkezett egy új könyvvel, a Szerelem Alanya és Tárgya című regénnyel. Az írónő többször is azt nyilatkozta, imádja az életet. Valószínűleg ez az életöröm az, ami fiatalon tartja.
A pozitív öregedés
Rengeteg példa van arra, hogy valaki a nyugdíjazása után ébred rá, milyen tehetséggel áldotta meg a sors. Az öregség pedig, mint egyfajta címke, meglehetősen relatív. Egy kutatás válaszadóinak kétharmada például a 65 éveseket még középkorúaknak tartotta, ami annak is köszönhető, hogy modern világunkban szerencsére az idősebb felnőtteknek is változatos élettapasztalatai lehetnek: néhányan dolgoznak, mások nyugdíja vonulnak, tornaterembe járnak, vagy épp krónikus betegségekkel küzdenek, mégis bejárják a világot – vagyis az időskor nagyon változatosan élhető meg.
Talán ennek is köszönhető, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend az úgynevezett pozitív öregedés fogalma, amely egyfajta pozitív hozzáállásként határozható meg. Ez a többdimenziós fogalom magában foglalhatja az egészség, fizikai teljesítőképesség megőrzését, a pénzügyi biztonságot, függetlenséget vagy önmegvalósítást, a produktív tevékenységekben való folyamatos részvételt. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szerint a sikeres öregedés a funkcionális képesség fejlesztésének és fenntartásának folyamata, amely időskorban lehetővé teszi a jólétet. Japánban pedig a pozitív öregedés a buddhista, konfuciánus és taoista filozófiai hagyományokban gyökerezik, amelyek az öregedést érettségként jellemzik. Náluk az öregség társadalmi szempontból értékes, amely a tavasz vagy az újjászületés, vagyis a munka és a gyermekek felnevelése után következik.
Az öregedést persze nehéz lehet elfogadni: lehet, hogy testünk nem lesz képes megtenni azokat a dolgokat, amelyeket fiatalkorunkban, csontjaink könnyebben törnek, a fájdalom mindennapossá válhat, látásunk romolhat – mindezeknek a tapasztalatoknak pszichés hatásai is vannak ránk, és ez különlegesen igaz azokban a társadalmakban, ahol az időskornak nincs meg a tisztelete. Ebben a nehéz helyzetben újra meg kell találnunk, kik vagyunk, mik a céljaink. Tanulmányok szerint ebben sokat segíthet a napi meditáció, illetve hozzáállásunk megváltoztatása. Ha negatívak vagyunk, akkor számos stresszhormon termelődik a szervezetünkben, ami rontja egészségünket. Támogató tud lenni a testi-lelki egészségre egy közösség is.
Ne hagyjuk, hogy a kudarctól való félelem vagy az a feltételezés, hogy túl öregek vagyunk, megakadályozzon bennünket valami új kipróbálásában – legyen szó bármilyen készség elsajátításáról vagy kalandról. Nem kell nagy fába vágnunk a fejszénket, hiszen már az apró lépések is megelégedettséghez vezethetnek, ha rendszeresen megtesszük őket. Sok kicsi sokra megy.
Még több cikk arról, hogy soha nem késő:
- Így szerezhetnek az idősödő szüleid új élményeket!
- Énekel, táncol, fest, utazik – édesanyám kivirágzott …
Szponzorált tartalom
