nlc.hu
Életmód

Legidősebb elsődiplomás

Sosem késő: 96 évesen valósította meg álmát Olaszország legidősebb elsődiplomása

Giuseppe Paternó 96 évesen diplomázott le, most szeretné megcsinálni a mesterképzést is.

A most 96 éves Giuseppe Paternò lett Olaszország legidősebb elsődiplomása, aki 2017-ben iratkozott be a Palermói Egyetem filozófia szakára. A férfi már gyerekként, a 30-as években is arról álmodozott, hogy egyszer majd oklevelet szerez az egyetemen, azonban szegény, hétgyermekes család legidősebb fiaként semmi esélye nem volt az önmegvalósításra.

Ő lett Olaszország legidősebb elsődiplomása

Giuseppe Paterno. Fotó: Youtube

Giuseppe életútja, amelyet a 24.hu írt meg most a Guardian cikke nyomán, nem volt kihívásoktól mentes. Egy sörfőzdében dolgozott, majd 1943-tól távírdászként szolgált Trapaniban a világháború idején. Később az állami vasúttársaságnál helyezkedett el, de nem szerette munkáját, szabadidejében olvasott és tanult, aminek köszönhetően 31 évesen leérettségizett. 

Az igazán nagy lépés akkor jött el, amikor három évvel ezelőtt beiratkozott az egyetemre, ahová mindig is járni akart. Minden nap reggel hétkor ébredt, és tanult ebédidőig. Délután pihent, aztán este visszaült a könyvei mellé és tanult éjfélig. Beadandó dolgozatait egy öreg írógépen pötyögte.

Giuseppe Paternò 97 évesen sikeresen lediplomázott, történelem és filozófia szakon. Az államvizsgán maximális...

Közzétette: Varga Mihály – 2020. augusztus 1., szombat

A szomszédok nem értették, miért vesződik ennyit a tanulással. Erről a férfi így nyilatkozott: “Nem értették meg, hogy az álmomat akarom valóra váltani, és ennek semmi köze ahhoz, hogy hány éves az ember.”

A koronavírus járvány végül majdnem megint keresztbe húzta az álmait, hiszen Giuseppe nem értett a számítógéphez, ezért a távoktatás nem jöhetett szóba. Bár családja aggódott érte, ő mégis azt mondta, az ő korában már vírus nélkül sem lehet biztos benne, hogy megéri nyarat, így halasztásról szó sem lehet. Végül múlt pénteken, évfolyamának legjobb eredményével, kitüntetéssel szerzett BA fokozatú filozófiadiplomát, és most a mesterfokozat megszerzését tervezi.

Lélekben ők sem öregednek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése