Az élet egy alkoholista mellett, akinek a pálinka alapvető élelmiszer

Natasa | 2020. November 19.
Nem vicces azzal hencegni az egymillió alkoholista országában, hogy a pálinka alapvető élelmiszer. Sok család életét nyomorítja meg, ha valakiben naponta tombol az ital.

Kénytelenek vagyunk rávilágítani, hogy az alkoholizmus sajnos sehogy sem jópofa dolog. Tudom én is, hogy olyan országban élünk, ahol a pálinkázás, berúgás férfias és menő (bizonyos körökben), és ahol ha nem kérsz egy társaságban piát, akkor rögtön megkérdezik, hogy mi bajod van, beteg vagy, esetleg babát vársz? Nem inni nem elfogadott társadalmilag, mintha a magyarságtudatunk része lenne az, hogy hetente legalább egyszer az asztal alá igyuk magunkat, és hogy pálinkával gyógyítsuk a testi és lelki betegségeinket, lehetőleg már reggel hatkor legurítva az első kupicát, hiszen a dédapánk is ezt csinálta, mielőtt elindult volna a földekre kapálni hajnalban, hát, akkor ez az igazi hungarikum, és emiatt alapvető élelmiszer az ország miniszterelnöke szerint.

A lány, akinek az apja mindennap pálinkázott

Lehetne egy magyar népmese címe is – a nagy magyartudatban – a fenti mondat, de sajnos nem az. M. már 40 éves, két gyerek anyukája, mégis a mai napig küzd az alkoholista apja hatásával az életében – mondanunk sem kell, nem pozitív hozadéka volt a sok piának M. gyerekkorában. „Tudom, hogy vannak olyan alkoholisták, akik nem lesznek agresszívek, ha isznak, de az én apámból előhozta a pia, általában a tömények, az állatot.

Anyámat rendszeresen megtámadta részegen, igazából ok sem nagyon kellett hozzá, elég volt, ha apám szerint nem melegítette meg jól a vacsorát, és máris a konyhaszekrénybe verte anyám fejét. Mi is kaptunk rendesen, ha útban voltunk. A pia miatt nekem úgy telt a gyerekkorom, hogy laposkúszásban éltem, megtanultam, hogy értéktelen vagyok, nem lehet szeretni, és hogy megérdemlem a verést, mert én vagyok az oka minden rossznak – természetesen anyámmal és a testvéremmel együtt. Elhanyagolás, lelki és fizikai bántalmazás – ezt kaptuk gyerekkorunkban apám piálása miatt, ezért járok már 20 éve terápiára. Ennyit arról, hogy milyen jópofa a pálinkázás mindennap.”

Minden nő és gyerek álma egy alkoholista férfi (Kép: Getty Images)

Az asszony, akinek a férje egész nap borozgatott

L. már felnevelte két gyerekét, egy ideig egy alkoholista férj mellett próbálta összetartani a családot, de tíz év alatt elfogyott minden ereje. „Az exférjem reggelente úgy kezdte a napot, hogy lement a talponállóba és megivott egy fröccsöt. Amíg ezt nem tette meg, addig elviselhetetlenül feszült volt, remegett a piáért. Egyfolytában munkahelyi gondjai voltak, általában pár hónap alatt mindenhonnan kirúgták, mert nem nézték el neki, hogy reggel már piaszagúan megy be munkába. Én tartottam el a családot hosszú éveken keresztül, míg ő ült a kocsmában és sajnálta magát, hogy vele mindenki milyen gonoszul elbánt.

Nem bántott minket fizikailag, csak lelkileg tartott sakkban a gyerekekkel együtt. Az alkohol olyan hatással volt rá, hogy kötekedni kezdett mindenkivel, aki körülötte volt, állandó esti programként a gyerekeket szapulta, a leggyakrabban a lányom testét szidta, mert kicsit duci volt, és elmondta minden lusta disznónak, aki a kutyának se fog kelleni, ha felnő. Gondolhatod, milyen hatással volt ez a tízévnyi szapulás szegény gyerekek lelkére. Meg az enyémre, mert én is megkaptam mindennap a magamét, hogy milyen semmirekellő vagyok és nélküle életképtelen lennék (miközben én voltam a családfenntartó). És ez mind az alkohol miatt volt, amikor megismerkedtünk, egy tündéri ember volt, nem ivott, akkor kapott rá, amikor meghalt az anyukája, egy évvel az esküvőnk után, aztán nem volt megállás.”

Az alkoholizmus nem tréfás és nem hungarikum

 A lányok és fiúk százezrével nőnek fel úgy ebben a pillanatban is Magyarországon, hogy az apjuk – vagy anyjuk, esetleg mindkettő – azt gondolja, hogy a pálinka alapvető élelmiszer, ezzel megnyomorítva a gyerekek és feleségek életét. Ők valószínűleg kicsit sem nevettek a kormányfő viccesnek szánt pálinkás poénján.

Ráadásul a mostani helyzetben, amikor amúgy is össze vannak zárva a családok, és egyre többen nyúlnak szorongásoldóként az alkoholhoz, mert egyszerűen már nem bírnak a sok stresszel elbánni, ami a járvány miatt éri őket, szóval ebben a kijárási tilalmas, mentálisan bizonytalan, eleve feszült helyzetben arra buzdítani az embereket, hogy piáljanak, és azzal viccelődni, hogy a pálinka alapvető élelmiszer, minimum felelőtlenség. Főleg, hogy már tudjuk a tavaszi karantén után, hogy a családon belüli erőszak, a bántalmazás milyen szinten megnőtt a frusztráltság és bezártság hatására, erre még persze, lapátoljunk rá pár liter pálinkát, hátha az is bajba kerül, aki eddig megúszta. Nem a mesekönyvekkel és szivárványcsaládokkal kéne annyit foglalkozni, hanem inkább odafigyelni arra, hogy egy kormányfő ne tapsoljon az alkoholizmusnak, ami bár népbetegség, de egyáltalán nem nevezhető büszkén hungarikumnak.

Tudj meg többet a családon belüli erőszakról:

Exit mobile version