Életmód

Fontos olvasnivaló David Grossman izraeli író Futni valakivel című könyve

Grossman csodálatosan és különlegesen ír két ifjú háborgó és zavaros lelkivilágáról.
Laza Tízes címen indult új podcast, nem csak futóknak

Imre Bea, a Paraván Caféblog bloggere kifejezetten érdekes kritikát írt David Grossman izraeli író Futni valakivel című könyvéről.

Bea gondolataiból és megjegyzéseiből idézünk nektek:

„A kulturálisan sokszínű, éjjel-nappal pezsgő, különc figurákkal teli Jeruzsálemben játszódik, két főszereplője pedig Tamar és Aszaf. A két tinédzser ugyan nem ismeri egymást, de a várost járva néhány hetes eltéréssel egészen hasonló kalandokkal és kihívásokkal szembesül. Tamar egy bonyolult és veszélyes tervet igyekszik megvalósítani, Aszafot pedig egy furcsa feladattal bízzák meg a Városházán, ahol a nyári szünidőben dolgozik. A lányon a kezdeti elszántságot követően egyre gyakrabban lesz úrrá a bizonytalanság és a félelem, a fiú viszont kezdeti érdektelensége és határozatlansága után egyre kíváncsibbá válik, és immár inkább tekinti küldetésnek, mint nyűgnek a rábízott feladatot. A két fiatal sokban különbözik egymástól: az egyik szétzilált, rideg hangulatú, a másik meleg, stabil, biztonságot nyújtó családi háttérrel rendelkezik; az egyik folyton vibráló, érzékeny művész, a másik higgadt és józan eszű. És mégis: mindketten egészen hasonló dolgokon mentek, illetve mennek keresztül, egészen hasonlóak a félelmeik, a kételyeik, az érzéseik, a világról alkotott gondolataik. Mindezek mellett mindketten szeretnének rábukkanni néhány dologra: válaszokra, számukra fontos személyekre és persze a világban betöltött helyükre. Grossman csodálatosan és különlegesen ír mindkettőjük ifjú, háborgó és zavaros lelkivilágáról.”

A teljes kritikát A Paraván caféblogon olvashatjátok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top