A bangladesi családban születő férfiaknak generációk óta ujjlenyomat nélkül születnek.
A sima ujjbegy azonban a mai világban nem bizonyul előnynek, hiszen az ujjlenyomatunk az egyedi azonosítónk, sőt, a személyiségünkről is meghökkentően pontos információkat árul el.
Napjainkban tehát komoly gondot okoz, ha valaki nem tud az azonosításhoz használt mintát produkálni.
Többek között erről is meséltek a bengáli BBC-nek a Sarker család férfitagjai, akik azt is elmondták, hogy sima ujjbegyük miatt jogosítványt sem tudtak szerezni, hiába tették le a vizsgát, vásárlás után pedig gondosan elteszik a nyugtát, hiszen ujjlenyomat híján általában a rendőröknek is gyanúsak.
A Sarkeréknek némi könnyebbséget jelentett, hogy a személyi igazolványukat ujjlenyomat nélkül is meg tudták csináltatni, ehhez a retinájukat szkennelték be.
Ettől függetlenül nagyon elegük van abból, hogy önhibájukon kívül megkülönböztetik őket és magyarázkodniuk kell a helyzetük miatt.
A 22 éves Apu Sarker már azon gondolkodik, hogy a bírósághoz fordul, hogy ne érhesse több inzultus amiatt, hogy ujjlenyomat nélkül jött a világra.
Fotó: Facebook