nlc.hu
Életmód

Szerződés macska örökbefogadásakor

„Szeretem, tisztelem, ivartalanítom” – ezt a szerződést írod alá, ha macskát fogadsz örökbe

Méghozzá kötelező jelleggel, nincs apelláta. Szigorú és bocsánat, de kissé passzív-agresszív cikkünk tele van praktikus tanácsokkal és elméleti tudnivalókkal azoknak, akik magukhoz vennék életük első cicáját.

Ne már, a macskáknál komolyabb az utánkövetés, mint a gyerekeknél?!

Ez volt az egyik (embergyerekek) örökbefogadásában érintett ismerősöm első reakciója, amikor megmutattam neki a szerződést, amit az állatorvos íratott alá velünk, mielőtt elhoztunk volna tőle egy nyolchetes noname, girnyó, ránézésre éppen csak hogy életképes cicát. Szokás szerint kiderült, hogy a látszat csalt: girnyónak girnyó maradt, de pár nap alatt a saját belsőépítészeti ízlése szerint átrendezte a lakást, a bioritmusunkat és az életünket általában – ennyit arról, hogy éppen csak életképes.

Legyünk is túl a cukiságfaktoron! Róla van szó.

Macska örökbefogadása

Fotó: Neményi Márton

Praktikus, tanácsadó jellegű cikk szeretne lenni ez, de nincsenek illúzióim, gondolnom kell azokra az olvasókra is, akik csak a fotó kedvéért kattintottak, így alább elszórok még párat, tessék csak görgetni nyugodtan, mintha nem lenne holnap.

Chipset és három testvérét egy józsefvárosi építkezésen találták egy raklap alatt, anyjuk sehol, nem sokon múlt, hogy életben maradtak, a megtaláló szerencsére tudta a dolgát, leadta egy közeli, híresen macskabarát állatklinikának. Ha valaki nem értené, miért kell kiemelni az utóbbit (már hogy ne lenne macska- vagy bármilyenbarát egy állatklinika?!): azért, mert rengeteg rendelőben a mai napig fogyóeszköznek tekintik a macskákat, „jönnek-mennek, néha elpusztulnak, ez ilyen”, a felelős gazdik közt, akik, ha lehet, inkább életben tartanák őket, szájról szájra jár a klinikák listája, ahol tényleg figyelnek rájuk.

Van némi rutinom macskaügyben, de azt, hogy milyen komoly procedúra tisztességes helyekről csak úgy elhozni (értsd: megmenteni) egy kiscicát, sosem gondoltam volna. Abból indultam ki, hogy a márkátlan házimacskák (hivatalosan: európai rövidszőrű) körül kínálati piac van, a Facebook-falam folyamatosan tele van kétségbeesett gazdivadász posztokkal, folyamatos a túlszaporulat, a menhelyek tele vannak, a macskakompatibilis háztartások (ebbe most mindenkit beleértünk az egy-egy cicát kiszolgáló családoktól a hat-hét macskával együtt élő szent őrültekig) száma pedig lehangolóan kevés.

Arról nem is beszélve, hogy ha az ember baráti körében kitudódik, hogy örökbe fogadna, egy pillanat alatt szembesül vele, hogy még a körúton belüli felvilágosult, olvasott körökben is rengeteg az előítélet az alaptalan higiéniai paráktól („betegségeket terjesztenek!”) a konyhaetológiai megfejtéseken át („ezek valahol mégiscsak vadállatok, belegondoltatok, mit vállaltok?”) a teljesen értelmetlen és általában egyéni traumákból fakadó nettó baromságokig („a macskák mind seggfejek!”). Ezeknél már csak a legújabb kori történelem legfárasztóbb „vitája” kiábrándítóbb, természetesen a kutyások és a macskások parttalan érvelésére és „hát, nem is tudom” kezdetű mondataira gondolok, ennél már a Beatles vs. Rolling Stones dilemma is épületesebb, meg arra legalább van válasz. (Természetesen az, hogy David Bowie.)

Macska örökbefogadása

Fotó: Neményi Márton

Akárhogy is, tisztességes helyről macskát elhozni (szerencsére) nem könnyű; a jobb menhelyek is ügyelnek rá, hogy amennyire lehet, garantálják a jó életet az állatoknak, akik egyáltalán nem tehetnek arról, amilyen helyzetbe kerültek. A fent említett állatklinika pedig olyan körültekintően járt el, hogy úgy éreztük, minimálbérrel folyamodunk éppen milliós bankhitelért – és ez teljesen rendben van. A lassanként szivárgó gazdijelöltek szigorú előszűrésen estek át, kikérdezték őket életkörülményeikről és számított az is, visszajönnek-e, érdeklődnek-e az állatok felől, és hogy képesek voltak-e kiválasztani a négy teljesen különböző testvér közül a szimpatikusat. Ha már itt tartunk, itt az első tippünk:

Hiába cuki az eleven, már öthetesen is fel-alá rohangáló, bukfencező, bunyózó pankrátor, őt tényleg csak a profik válasszák, akik készen állnak mindenre. A kezdők menjenek inkább a félős, introvertált példányokra, főleg, ha első macska lesz.

Végül öt jelöltből sorsolták ki a négy szerencsést, és mivel nyertünk, majd egy utolsó beszélgetésen meggyőződtek róla, hogy nem fogalmatlanul, a karantén miatti ingerszegénység oldására „használnánk” a cicát, hanem tényleg tudjuk, mit csinálunk, vihettük is a kis nyomit. És akkor már aláírattak velünk egy vaskos szerződést is, amelyben pontról pontra vállaltuk, hogy biztosítjuk neki a boldog életet. Elsőre kissé nyomasztó volt a dokumentum, akinek még nem volt állata, annak eszébe jut majd, hogy lehet, hogy nem tudja, mire vállalkozik – és ez így van rendjén. A fontosabb pontokat most felsoroljuk és pár szubjektívebb, íratlan szabállyal is kiegészítjük. Főleg azoknak, akik tapasztalatlanok, és/vagy akikkel nem íratnak alá ilyen szerződést. (Például azért, mert ismerőstől vagy az utcáról visz haza cicát.) Ezeket tartsd tehát észben és kéznél, ha úgy döntesz, megosztod a lakásod, az életed (és jó eséllyel a bőröd jelentős részét) egy macskával.

Tartsd be a törvényt!

Magától értetődőnek tűnhet, de néha nem árt emlékeztetni magunkat, hogy a felelős macskatartás nem egyszerű jófejség, hanem törvényi kötelessége mindenkinek. Konkrétan a Büntető-törvénykönyv 1998-as XXVIII. törvényéről és végrehajtási rendeleteiről van szó (Az állatok védelméről és kíméletéről.) Ezt a mi szerződésünk a következőképpen foglalja össze:

A cicáról élete végéig gondoskodom, őt cserben nem hagyom, soha nem bántalmazom. Tisztában vagyok vele, hogy az állat nem vagyontárgy, nem használati tárgy, hanem érző élőlény, akinek szeretetre, figyelemre és gondoskodásra van szüksége, amit legjobb tudásom szerint mindenkor megadok neki.

A fenti idézettel tényleg csak az a baj, hogy bajosan fér rá egy Instagram-posztra. Kicsit könnyebben terjedne, mint így, jogi dokumentum formájában.

Macska örökbefogadása

Fotó: Neményi Márton

Oltás, ivartalanítás!

A közhiedelemmel ellentétben egyik sem fakultatív, hanem kötelező, a szó mindenféle értelmében. Az oltást talán magyarázni sem kell, legfeljebb annyiban, hogy a kombinált koktél mellett a leukózis ellenit is be kell adatni, még benti cicának is, bármilyen kicsi is az esélye, hogy elkapja. Ezt egy olyan ember mondja nektek, aki gondoskodott leukózisos macskáról. Ennél alattomosabb (és, ha tényleg mindent meg akarsz tenni a macskáért, drágább) betegség nincsen. A veszettség elleni oltás benti cicáknál viszont indokolatlan, többet árt, mint használ.

Sokan úgy vannak vele, hogy „ha tüzel, legfeljebb kicsit jobban figyelünk rá”, „kibírjuk azt az egy-két hetet”, „inkább, mint hogy megcsonkítsák szegényt”. A helyzet az, hogy lehet, hogy te kibírod azt az egy-két hetet, de a macska már kevésbé. A nőstények nagyon szenvednek, a kandúrok meg simán meglépnek kiscicákat csinálni – ha erre nincs lehetőségük, ők is szenvednek. A pár perces műtét, amiből semmit nem fog fel, és a két hét gallér (vagy, progresszívebb klinikáknál esetben menő sztreccs fitneszruha) igazán nem nagy ár, hogy megspórold neki (és főleg magadnak) ezt, a világot pedig megkíméld pár alom kiscicától, amellyel nem tud mit kezdeni.

Ne hagyd meglógni!

Ha kertes házban laksz, el kell döntened, kijárós lesz-e a cica. Ha lakásban, akkor nem kell eldöntened: nem lesz kijárós és kész. Éppen ezért kötelességed gondoskodni róla, hogy ne is tudjon kiszökni. (Vagy rosszabb esetben kiesni.) Először is: kötelező a chip, ha mégis megtörténik a baj – ezt kár is ragozni, chipelni kell és kész. Ajánlott (de inkább szintén kötelező) ellátni azonosító bilétával vagy kapszulás nyakörvvel. Nincs mese, át kell alakítani a nyílászárókat is. Ha csak ablakaid vannak, működhet az erősen rögzített szúnyogháló, de az is csak akkor, ha a szemed sarkából figyeled, ha nyitva van az ablak. Ha erkély is van, nincs mese, kötelező a macskaháló – nem túl dekoratív, de biztonságos eszköz, amelyet szakemberrel kell felszereltetni, a jólvanazúgy-módszertant felejtsük el.

Sokan csak legyintenek azzal, hogy a macskánál ügyesebb állat nincsen, nyilván nem esik le az erkélyről. A helyet az, hogy de, leesik. Egyrészt azért, mert az ügyes macska is hibázik (és a közhiedelemmel ellentétben léteznek kifejezetten bénácska cicák is), másrészt azért, mert elég egy hirtelen érkező bogár, és oda az előre kimatekozott ballisztikus röppálya. Az viszont tény, hogy direkt nem ugranak le: a macskák imádnak élni, szuicid példányról még nem hallott az állatorvos-tudomány.

Macska örökbefogadása

Fotó: Neményi Márton

Bocs, de próbaidőn vagy

Az örökbeadó a következőket köti ki: az örökbefogadónak rendszeresen (vagy kérésre) fotókkal kell bizonyítania, hogy minden rendben – alighanem ez az egyetlen szerződés a világon, amelyben jogi kategóriaként szerepel az, hogy „gazdis fotó”. Az örökbefogadó személyesen ellenőrizheti is mindezt; és egyébként négy hét próbaidőn vagy, ezalatt bármikor visszaveheti, ha úgy dönt, nem vagy kellően gondos gazdi.

Ha nincs szerződés, képzeld azt, hogy van.

A macska a tiéd, és ez már így is marad

Több bekezdés szól arról, hogy nincs olyan, hogy „meggondoltam magam, mégsem akarok macskát”. Ha magadhoz vetted, csak az örökbeadó engedélyével adhatod másnak, ha betegség, anyagi gondok miatt nem tudsz róla gondoskodni, azonnal értesítened kell, és együtt kitaláljátok, hogyan tovább.

Szigorúan tilos menhelyre adni, utcán, erdőben kitenni vagy önkényesen elaltatni. Utóbbi még akkor is tabu, ha az állat beteg – az eutanáziáról az orvossal közösen döntötök és csak ő végezheti el. Szeretnénk azt mondani, hogy ezeket mondanunk sem kell, de menhelyeken hemzsegő, azelőtt láthatóan lakásban élő, tehát kitett macskákat látva mégiscsak mondanunk kell.

A fentiek alapján úgy tűnhet, mintha azt hinnénk, az emberek közönyösek, buták és gonoszak, de nem így van. Az az érzésünk, a macskákat azért kergetik el, teszik ki vagy hanyagolják el (utóbbi esetben általában magától is lelép), mert egyszerűen nem értik őket, és így nem is tudnak mit kezdeni velük. Él ugyanis velük kapcsolatban pár ostoba, de kiirthatatlan közhely, például az, hogy a macskákkal nincs különösebb feladat, elvannak ők magukban, és az, hogy cukik, bújósak és szórakoztatóak. Ez utóbbi persze általában igaz is; a baj az, hogy éppen ezért elvárjuk tőlük, hogy mindig ilyenek legyenek.

Macska örökbefogadása

Fotó: Neményi Márton

A helyzet azonban az, hogy a macskák néha (fiatalkorban pedig általában) rendkívül idegesítőek tudnak lenni, minden vicces idiotizmusukkal együtt. Egyrészt folyamatos figyelmet igényelnek, méghozzá így, szó szerint: igényelnek. Ellentmondást nem tűrően és magától értetődően. Függetlenül attól, hogy a gazdi éppen ráér-e, vagy egyedül akar-e lenni. Képzeld azt, hogy

van egy nagyon gyors és ütközéskor fájdalmas távirányítós autód, amit egy láthatatlan hároméves gyerek irányít a lakásodban, a nap bármely pontján, bármeddig.

Ilyen a macskák első egy-másfél éve.

Sokan pedig ott rontják el, hogy emberi tulajdonságokkal ruházzák fel őket, logikát és következetességet keresnek a viselkedésükben és elvárják tőlük a hálát, és hogy akkor és úgy mutassák ki a szeretetüket, ahogy ők, mármint az emberek szeretnék. Ez a kutyáknál még működhet is, macskák esetében viszont csak keserű csalódás, frusztráció és oda-vissza elmérgesedő utálkozás lesz a vége.

Visszaolvasva úgy tűnhet, mintha inkább el akarnánk tántorítani mindenkit az örökbefogadástól, ahelyett, hogy a cicák (az internetnek hála eleve nagyszerű) PR-ját tolnánk, úgyhogy azzal búcsúzunk, hogy macskát tartani (pontosabban: macskához tartozni) a világ egyik legjobb érzése, ha ügyesen csináljuk. Például azért, mert (megint: a közhiedelemmel ellentétben) elképesztően empatikusak és nagyon tudnak szeretni. Ügyesen pedig úgy kell csinálni, hogy elengedünk mindent és megyünk az áramlattal.

Ez mondjuk az egész életre igaz.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top