nlc.hu
Életmód

Jane Austen idézetek

„Vigyázz, hogyan ajándékozod el a szívedet!” – 10 bölcs idézet Jane Austentól

A legendás angol regényírónő emberismeretről, érzelmekről megfogalmazott gondolatai több mint 200 év múltán is érvényesek.

Az 1777-ben született angol írónő, Jane Austen olyan egyedi hangvételben tudott írni az emberi érzésekről és kora társadalmáról, hogy könyveit egyszerűen képtelenség letenni. Ő maga kétszer volt szerelmes életében: első szerelme Tom Lefroy  ír jogi főméltóság volt, aki viszonozta ugyan az érzelmeit, ám hivatalosan nem köthették össze az életüket, mivel eltérő társadalmi osztályból származtak. A második kedvese egy fiatal lelkész volt, aki már a lánykérésre készült, amikor váratlanul meghalt. Később egy Harris Bigg-Wither nevű férfi eljegyezte ugyan, ám az írónő végül felbontotta a jegyességet, mert rádöbbent, hogy nem szereti a tehetős, de rossz modorú férfit. Soha nem ment férjhez, életét inkább az írásnak szentelte. Egy ritka mellékvese-betegség támadta azonban meg, aminek a következtében a bőre elfeketedett, emiatt pedig nem szívesen mutatkozott emberek között. 41 éves korában hunyt el.

Rövid élete folyamán összesen hat könyvet írt – Értelem és érzelem,  Büszkeség és balítélet, A mansfieldi kastély, Emma,  Meggyőző érvek, A klastrom titka –, ezek közül háromnak az eredeti verzióját lényegében már 23 éves korára befejezte. Utolsó két műve azonban már csak a halála után jelenhetett meg. Következzen most 10, ma is aktuális idézet Jane Austen könyveiből!

Jane Austen

Jane Austen (Forrás: Getty Images)

„Milyen furcsa! De előre sosem lehet helyes képet alkotni senkiről. Az ember teremt magának egy elképzelést, és tűzön-vízen át ragaszkodik hozzá.”

„Mi bizony nem feledjük el olyan könnyen a férfiakat, mint azok bennünket. De ez inkább végzetünk talán, mint érdemünk.”

„Senki más nem lehet olyan jó vezérünk, mint az a hang, amely önmagunkban szól: csak oda kell figyelni.”

„Annak ellenére, hogy az egy és örök vonzalom eszméje oly elbűvölő, annak ellenére, hogy azt hisszük: az ember boldogsága egyetlen személytől függ – nem igaz, nem illő, nem lehet, hogy úgy legyen.”

„Mindenütt akadnak kis zökkenők és csalódások, és mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy túl sokat reméljünk; de ha az egyik úton nem sikerül eljutni a boldogsághoz, az emberi természet másikat keres; ha az első számításunk téves, csinálunk egy másodikat; valahol mindig találunk kárpótlást.”

Kupidó

Illusztráció: Getty Images

„Vigyázz, hogyan ajándékozod el a szívedet!”

„Olyan makacs a természetem, hogy nem tűri az ijesztgetést, akárhogyan is próbálkoznak vele. Minél inkább meg akarnak félemlíteni, annál jobban nő a bátorságom.”

„A ráhibázás sosem csupán szerencse. Mindig van benne egy kis tehetség is.”

„A legjobb és legbölcsebb embereket, sőt legjobb és legbölcsebb tetteiket is nevetségessé teheti az, aki abban találja életének célját, hogy mindenből tréfát űz.”

„Ennél nagyobb baj nem is érhetne. Kellemesnek találni egy olyan embert, akit gyűlölni akarunk!”

Még több idézet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top