nlc.hu
Életmód
Kobe Bryant halálos helikopter-balesete

Újabb részletek derültek ki Kobe Bryant haláláról

A vizsgálat szerint a helikopterpilóta nem repülhetett volna a felhők közé, mégis megtette. Ez okozhatta a balesetet, amelyben Kobe Bryant legendás kosárlabdázó meghalt.
Kobe Bryant

Kobe Bryant visszavonult sztárkosárlabdázónak, lányának és további hét embernek a halálát okozó, 2020 januári helikopter-balesetben a pilótának „jogilag tilos volt” a felhők közé repülni, mégis így tett – közölte kedden az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (NTSB) elnöke.

Robert Sumwalt azt mondta, hogy az adott helyzetre érvényes repülési szabályok (VFR) szerint a pilótának tilos lett volna berepülnie a felhők közé, ennek ellenére így cselekedett. Az NTSB szerint a szerencsétlenség lehetséges oka az volt, hogy a pilóta az időjárási viszonyok ellenére úgy döntött: folytatja a repülést, ami miatt zavar lépett fel nála a térbeli tájékozódásban, és elvesztette az irányítást.

A pilóta, Ara Zobayan azt közölte a forgalomirányítókkal, hogy helikopterének épp sikerült kikerülnie a sűrű felhők közül, amikor valójában éppen ereszkedőben volt közvetlenül azelőtt, hogy egy hegyoldalnak csapódott Calabasas közelében – közölte az NTSB még júniusban. A baleset a Los Angeles belvárosától mintegy 45 kilométernyire északnyugatra fekvő kaliforniai Calabasas felett történt 2020. január 26-án, a tragédiának nem volt túlélője.

Kobe Bryant philadelphiai születésű legendás NBA-játékos 41 éves volt, négy gyermek édesapja. A profi kosárlabdázástól 2016-ban vonult vissza, 1996-tól húsz esztendőn keresztül a Los Angeles Lakers kosarasa volt, a csapattal ötször (2000, 2001, 2002, 2009, 2010) nyerte meg az észak-amerikai profiligát (NBA).

Kétszer (2009, 2010) a döntő legjobb játékosának is megválasztották, 2008-ban ő lett a bajnokság legjobbja, míg 18 alkalommal vett részt az All Star-gálán. Az amerikai válogatottal 2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban bizonyult a legjobbnak az olimpiai játékokon.

(MTI)

(Kiemelt kép: Getty Images)

Kobe Bryant halála:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top