nlc.hu
Életmód

Komoly szövődményeket okozhat a Covid a gyerekeknél

Sok gyerek csak az akut Covid-fertőzés lezajlása után egy-másfél hónappal mutat súlyosabb tüneteket

Magas láz, izomfájdalom, mandulagyulladás, nyirokcsomó-fájdalom, kötőhártya-gyulladás, hasmenés, haspuffadás, kéz- és lábfejödéma. Ilyen tüneteket mutathatnak a Covid-fertőzésen átesett gyerekek egy-másfél hónappal az akut fertőzés lezajlása után.

Eltelt már egy év a koronavírus európai megjelenése óta, így egyre többet tudhatunk arról is, hogyan hat a fertőzés a gyerekek szervezetére. Továbbra is igaznak tűnik az állítás, hogy a kisgyerekek kis eséllyel kapják el a fertőzést, és jellemzően tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel megy át rajtuk, viszont ettől még nem mondhatjuk, hogy ők maguk ne lennének fertőzőképesek, akár tünetmentes állapotban is. A hosszú lefolyású, úgynevezett long covid a kisgyerekek esetében kevésbé kimutatható, de ez részben annak is köszönhető, hogy ők kevésbé tudják megfogalmazni az olyan problémáikat, mint a fáradékonyság vagy a memóriazavar. Van azonban egy furcsa tünetegyüttes, ami leginkább a gyerekeknél tűnik fel: a Covid az akut fertőzés – ami akár tünetmentes is lehetett – lezajlása után egy-másfél hónappal okozhat náluk nagyon kellemetlen panaszokat – mesélte el Dr. Balázs Péter egészségügyi szakértő a Magyar Narancs február 18-i lapszámában megjelent interjúban.

Maszkban tanuló gyerek az iskolában (fotó: Pixabay)

Maszkban tanuló gyerek az iskolában (Fotó: Pixabay)

A szakember szerint ez egy long covidhoz hasonló autoimmun mechanizmus, ami a betegség szövődményeként jelentkezik, és sok esetben e tünetek jelentkezésekor a gyerek már nem is számít Covid-betegnek. Az immunsejtek eljutnak minden szervbe, kialakítva ott egy autoimmun mechanizmusú gyulladást, ami lényegében azt jelenti, hogy a szervezet saját magát támadja meg. A legsúlyosabb esetben szívizomgyulladás alakulhat ki. Dr. Balázs Péter szerint ezen immunreakció miatt eddig a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben és a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinikán mostanáig 120-130 gyereket ápoltak a második hullám idején. A legtöbb esetben a gyerekek 8-11 napnyi kezelés után szerencsére gyógyultan távoznak. A probléma azonosítását nehezíti, hogy sok gyerek úgy esik át a betegségen, hogy nem végeznek rajta PCR-tesztet az enyhe vagy nem létező tünetek miatt. Nehezíti a helyzetet, hogy a szülőknek nehéz azonosítani ezt a túlzott reakciót, de a szakember azt javasolja, hogy magas láz, duzzadt nyirokcsomók, mandulák és ödémák megjelenése a kézfejen és a lábon, valamint kiütések megjelenése esetén feltétlenül szólni kell a gyerekorvosnak. A szakember véleménye szerint meg kellene kezdeni a gyerekek oltását is, mert ők a legnagyobb terjesztők, valamint az általános iskolákat is be kellett volna zárni az óvodákkal és a bölcsődékkel együtt, mert ideje leszámolni azzal a tévhittel, hogy egy rendszeresen közösségbe járó gyerek ne fertőződne meg a koronavírussal, és annak a veszélye is megvan, hogy súlyosabb szövődmények alakuljanak ki nála.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése