Szundikálni jó. A pandémia kezdete óta, vagyis majdnem egy éve, sokan otthonról dolgozunk, középiskolás, főiskolás gyerekeink otthonról tanulnak, szóval éppen ideálisak a körülmények egy jó kis délutáni sziesztához. Amit annyira irigyeltünk mindig a mediterrán és más, melegebb éghajlatú országok népétől, vagyis, hogy nem egy szuszra húzzák le a munkanapot, hanem a közepén megpihennek kicsit, azt most már mi is megtehetnénk, ha akarnánk.
Csakhogy nálunk, valami miatt, a délutáni pihenésre egyáltalán nem úgy tekintenek, mint egy normális szükségletre, hanem úgy, mint ami egyenlő a henyéléssel, a naplopással és ilyet csak a világ lustái csinálnak. Ez persze roppant helytelen hozzáállás, és nem is igaz, hogy a lustaság jele lenne, a szunyókálásnak ugyanis évszázados hagyományai voltak a magyar paraszti kultúrában.
A hetvenéves Lídia néni mesélte nekem, hogy anyukája minden reggel fél ötkor kelt, begyújtott a sparheltba, majd ment ki az istállóba, megfejni a tehenet. Aztán megsütötte a reggelit, addigra felébredt az ura is, elkezdődött a nap. Mire megebédeltek, anyuka már nyolc órája talpon volt, el is fáradt, úgyhogy mi sem volt természetesebb, minthogy egy kicsit lefeküdjön. De nem volt ez másképp akkor sem, amikor nyáron kint a földeken dolgoztak: a legnagyobb melegben behúzódtak az árnyékba, szemükre húzták a kalapot és úgy szunyókáltak kicsit. Lídia néni történetét egyébként eléggé masszívan alátámasztja Arany János is a Toldiban: „Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga / Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;” Ha jobban belegondolunk, már hogyne hortyognának, mégis ki akarna (tudna) dolgozni a déli hőségben, főleg, ha fél öt óta talpon van?
A délutáni pihenés tehát minden bizonnyal a városiasodással, az irodai és az ipari munkahelyekkel veszett ki a folklórból, annál is inkább, mert roppant furán nézne ki, ha az okmányirodai ügyintéző az íróasztalára borulva horkolna ebéd után, az ügyfelek szeme láttára. Ez természetesen sosem fordulhat elő, ezzel szemben a lazább, és a dolgozók valós biológiai igényeit (a nagyobb termelékenység érdekében) szem előtt tartó cégek már tartanak pihenőszobát, ahová elvonulhat, akinek van rá igénye.
Van, aki igényli, mások nem
Andi és Klári testvérek, mindketten otthonról dolgoznak. Andi minden délután alszik, Klári soha. És ha már itt tartunk, Andi gyerekei is alszanak délután, Kláriéi pedig szintén soha. „Én nem tudom, hogy az ilyesmi min múlik, de ha nem alhatok ebéd után, az egész napom mehet a kukába – magyarázza Andi. – A gyerekeimnél is rendkívüli módon ambicionáltam, hogy aludjanak délután, és nemcsak azért, mert szerintem a kisgyerekeknek feltétlenül szükségük van napközben alvásra, hanem mert nekem is szükségem van rá. Rövid idő alatt úgy hozzászoktam a pihenéshez, hogy szóba sem jöhetett, hogy ebéd után nincs egy óra csönd – bár én mindig csak húsz percet szunyókálok, utána magától felpattan a szemem. Ez most már nagyjából 15 éve megy, itthon dolgozom, belefér az életembe, vagyis úgy alakítom, hogy beleférjen. Mindig arra gondolok, hogy ezt a húsz percet mások ebéd után cigizéssel és kávézással töltik a munkahelyükön, félkómás aggyal, és igyekeznek nyitva tartani a szemüket, a munkát meg még színlelni sem tudják, szóval egy pillanatig sem érzem elvesztegetett időnek. Főleg, hogy alvás után rendkívül termelékeny leszek, csak úgy pörög az agyam! Amit délelőtt csak bambán olvasgatok, azt délutánra megértem, kristálytisztán összeáll a fejemben. Mintha alvás közben a kismanók összeraknák az agyamban a puzzle-darabokat” – nevet Andi.
Már egy 20 perces alvás is sokat segít a koncentrációban (fotó: getty images)
Testvére, Klári viszont nem alszik napközben. Egyszerűen időpazarlásnak tartja, de nem is kívánja. Időnként, amikor mégis lefekszik, utána az egész délután rámegy, hogy magához térjen, ezért úgy érzi, több kára van, mint haszna a délutáni alvásnak. A gyerekei sem jó alvók (bár nem biztos, hogy összefügg a kettő), már kétéves korukban is alig tudta őket rávenni a délutáni szunyókálásra, az óvodában pedig már egyikük sem aludt.
Andiéknál bezzeg hatalmas családi szieszták vannak hétvégenként: ebéd után elcsendesül az egész ház, mindenki alszik, pedig a gyerekek már nagyok, mindketten kamaszok. Persze, most már nem kötelező aludniuk, lényeg, hogy csendben maradjanak a Szent Szieszta idejére. Amióta beütött a pandémia és Andi férje is otthon dolgozik, tényleg remek életük van: ebéd után elfoglalják a két kanapét a nappaliban és együtt húzzák a lóbőrt.
Nem lustaság, genetika!
Nemrég napvilágot látott a Massachusettsi Általános Kórház, a Murciai Egyetem és még egy csapat szakértő közös, alvási szokásokkal kapcsolatos kutatása, amiből kiderült, hogy az, hogy valaki délután szeret-e szunyókálni vagy sem, az nem a szokásokon, a lehetőségeken vagy a társadalmi berögződéseken múlik, hanem jórészt a genetikán.
A vizsgálat során összesen 123 olyan régiót azonosítottak a humán genomban, amely a délutáni alvásért felelős, úgyhogy mostantól nyugodtan lehet erre hivatkozni, ha valaki felhúzná a szemöldökét, mert dél és kettő között következetesen nem veszed fel a telefont.
Ebben a kiterjedt kutatásban majdnem félmillió olyan ember vett részt, akiknek korábbi vizsgálatokból már megvoltak a genetikai információi, ezenkívül ismerték a kutatók az életmódbeli és alvási szokásaikat is. Azt már korábban is tudták, hogy azért, hogy valaki jól alszik-e, és melyik típusba tartozik, éjjeli bagoly-e vagy a madarakkal fekszik és kel, szintén a gének a felelősek. Ebben a vizsgálatnál pedig azt kérdezték meg tőlük, hogy milyen gyakran szoktak aludni délután: soha, néha, vagy általában?
Végül, az adatok elemzésekor arra jutottak, hogy azoknak van szükségük délutáni szunyókálásra, (szürpríz) akiknek genetikailag eleve több alvásra van szükségük, vagy éjjel gyakran felébrednek, vagy a korán kelő típusba tartoznak. Azt hiszem, ennek a három kategóriának egyikébe bárki belefér, úgyhogy, ha neked is igényed van a délutáni sziesztára, mostantól hivatkozhatsz rá, hogy csak a teljesen természetes szükségleteidet elégíted ki, mondjuk, mintha vizet innál.
A kutatást később mások is megismételték újabb félmillió résztvevőn és ugyanerre az eredményre jutottak, szóval bizonyítottnak tekinthetjük, hogy a délutáni alvásról a genetikánk tehet, nem mi.
A géneken múlik, hogy kell-e a aludnunk délután (fotó: getty images)
Kamaszoknak szinte létszükséglet
A kamaszoknak pedig még a 123 délutáni alvást okozó génnél is több okuk van sziesztázni. Kamaszkorban ugyanis egy-két órával eltolódik a cirkadián ritmus (más néven biológiai óra), vagyis este ennyivel később tudnak csak elaludni a tinédzserek, mint azt korábban megszokták. Ezt a kiesett időt pedig valahogy pótolni kell, és ha reggel (online) óra van, akkor csak suli után érnek rá újra pihenni. Szerencsére dél és 14 óra között a kamaszok is elálmosodnak, és ha tehetik, szívesen alszanak. Szükségük is van rá, ne zavarjuk őket! A kipihentség mindeközben nagy mértékben hozzájárul a szív és érrendszer egészségéhez, sőt, a délutáni alvás a vércukorszintet is stabilizálja a tudomány jelenlegi állása szerint.
A kutatások szerint a délutáni alvásnak van ideális ideje és időtartama is. Az ideje ebéd utánra esik, ami semmiféle összefüggésben nincs azzal, hogy könnyűt vagy nehezet ettünk-e, viszont ilyenkor egy természetes hullámvölgy érkezik az éberségben. Abból a szempontból is fontos, hogy kora délután szunyókáljunk, hogy az esti elalvást ne akadályozzuk vele. Az ideális időtartama pedig 20-30 perc, ennyi idő alatt nem kezdünk el álmodni, ezért ébredés után viszonylag gyorsan magához tér az agy.
Nem rossz megoldás a kávéalvás sem, amikor alvás előtt iszunk egy kávét. A koffein pont 20 perc múlva üt be, vagyis mire ébredni kell, pont kifejti a hatását az agyban. Mondjuk, ehhez rutinos alvónak kell lenni, ezt csak azok tudják megcsinálni, akik hamarabb elalszanak, mint ahogy leér a fejük a párnára.
Szerencsések a szundítók
A délutáni alvás ugyanakkor nemcsak szükséglet, hanem egy csomó pozitív hozadéka is van. Akik nap közben alszanak, utána értelemszerűen sokkal éberebbek, ami nem olyan meglepő, de a népi megfigyelésen túl egy csomó vizsgálat is alátámasztja. Egyszerűen kevesebbet hibázik, aki aludt egyet délután. Javul a memória és a problémamegoldás is, vagyis az, amit Andi megfigyelt magán, hogy alvás után összeáll a fejében az, amit délelőtt csak olvasgatott, teljesen helytálló, és szintén tudományosan bizonyított.
Mindebből három tanulságot vonhatunk le: a délutáni szunyókálás természetes és semmi köze a lustasághoz; sokkal hatékonyabbá válik tőle az ember; ezért mindenki jobban jár, ha meg is adjuk magunknak, ha úgy érezzük, szükségünk van rá.
