„Azt kiabálta, hogy „Nem akarsz még megdögleni?” – Állatkínzók egy bűnügyi profilozó szemével

„Ma egy kutya, holnap egy ember.” Miért időzített bombák azok, akiknek az állatok szenvedése örömet, kielégülést okoz, és vajon mi kell ahhoz, hogy valaki állatkínzóvá váljon? Szakemberek meséltek tapasztalataikról a számos mellékszálba kifuttatható, ok-okozati összefüggéseket rejtő téma kapcsán.

Farkas E. Lina

2021. Március 05.

Zacskóba tette a kutyakölyköket, majd az erdőben hagyta őket. Az autójához kötve húzta a kutyáját. Alultáplált lovakat foglalt le a hatóság. A rendőrség kutyaviadalon ütött rajta. Pár példa azokból a hírekből, amelyek rendre megjelennek a médiában olyan emberekről, akik nemtörődömségből, megszokásból vagy pusztán élvezetből kínozzák az állatokat. Utóbbiakról beszélnek úgy a szakemberek, hogy ők a két lábon járó időzített bombák, akik nagy eséllyel később gyilkolni is fognak. De róluk egy kicsit később, mert ahhoz, hogy az állatkínzókról beszéljünk, nem árt tudni az sem, mikor valósul meg az állatbántalmazás.

Az Állatorvostudományi Egyetem „Kiből lesz állatkínzó? Az állatbántalmazók profilja” című egynapos képzése a témában jártas szakemberek egymásra épülő előadásai segítségével nyújtott átfogó képet arról, mit jelent ma az állatkínzás, kiből lesz az állatkínzó, és miért igaz az a mondat, hogy „aki állatot kínoz, az emberre készül”.

Vetter Szilvia állatvédelmi jogi kutató, oktató kiemelte: az, hogy mit tartunk ma állatkínzásnak, nem objektív, hanem történeti-társadalmi folyamatok következménye, kultúra és korfüggő. Egy kisállat lehet házi kedvenc az egyik országban, és alapfogás a családi ebéden egy másikban, visszamenvén az időben, pedig azt látjuk, hogy az állatok bántalmazása sok helyen a napi rutin része volt. Ennek nyomait a szépirodalomban is megtaláljuk, idevágó példa Petőfi Sándor Megy a juhász a számáron című verse, amelyben ez áll:

„Egyszercsak azt hallja, hogy

Haldoklik babája.

….

Elkeseredésében

Mi telhetett tőle?

Nagyot ütött botjával

A szamár fejére”

Nem kell sokat kutatni, hogy még számos olyan művet találjunk, amelyben megjelenik az állatokkal szembeni elbánás azon formája, amit ma állatkínzásnak nevezünk. Ez akkor valósul meg, ha az ember hanyagságból vagy szándékosan a gondozásában lévő állat számára nem biztosítja a megfelelő tartási körülményeket (pl. táplálék, folyadék, bújóhely, szociális interakció, állatorvosi ellátás), illetve bármilyen más módon szükségtelenül fájdalmat vagy félelmet kelt az állatban (pl. kínzásáig, megrontás, megcsonkítás, megölés). Az állatkínzás azon ívül, hogy széles spektrumon mozog, mást jelenthet a köznyelvben és jogi értelemben is.

Azt, hogy a közvélemény szerint mi az elítélendő ilyen téren, a média jelentősen formálja, így például a fejlettebb országokban különösen nagy figyelmet kapnak a kutyák, a macskák, vagyis a mi keretrendszerünkben házi kedvenceknek tartott állatok. Másrészt ugyanebben a közvéleményben halk a felháborodottság moraja, ha a tej és húsiparban elterjedt rendszerszintű kegyetlenkedésről van szó, esetleg arról olvasunk az egyik hírportálokon, hogy a csimpánzok élőhelye tovább szűkült.

Valószínűleg mindannyian kínoztunk már állatot…

Én tudom magamról, hogy igen. Mások mesélték el nekem, hogy alsó csoportos óvodás lehettem, amikor az édesanyám arra jött be a szobába, hogy a lakásban szabadon mászkáló teknőssel, mint kisautóval játszom…

De ez nem a bennem élő gonosz megnyilvánulása volt, hanem csak annyit jelentett, hogy fogalmam sem volt arról, ezzel a teknősnek nem teszek jót. A szakemberek szerint ugyanis a 3-4 éves gyerek, amikor gyömöszöli, húzza a kutya fülét-farkát, izomból simogatja, nem tudja, hogy ezzel fájdalmat okoz. Ennyi idős korban a szeretet és a kínzás egyenlő, nem tudják, mi a rossz és a jó, az ebben való kiigazodásban a felnőttek visszajelzései az útjelzők. Az előadáson elhangzott egy hasonló eset, amely során gyerekek kismacskákat temettek a föld alá, azt figyelve meddig mozognak. Amikor az ezt észrevevő felnőttek elmondták nekik, hogy ez a kiscicáknak fáj, a gyerekek elszomorodtak és maguk ígérték meg, hogy többet nem tesznek ilyet. Ez történt az én esetemben is.

Aki élvezetből kínozza az állatokat, az a szakember szerint egy időzített bomba (Fotó: Getty Images)

Az állatkínzásnak tehát számos árnyalata, formája van, ezt Dr. Lorászkó Gábor állatorvosi igazságügyi szakértő – aki súlyosabbnál súlyosabb aktákat látott a munkája során – ezt jól tudja. Találkozott egyaránt gondozásból fakadó, vagy gondatlanságból elkövetett állatkínzással, és direkt, az állat fájdalmára játszó, sokszor halált okozó bántalmazással is. Az ő dokumentumaiból való a cikk címe is, de az esetet nem részletezném, annyira brutális és kegyetlen, és nem is tenne hozzá a cikkhez, ha ecsetelném. Az állatkínzás részleteinél talán hasznosabb az igazságügyi szakértő konklúziója a elkövetők reakciója alapján. Megfigyelte, hogy csoportokra oszthatók, kik, miként viszonyulnak a tettükhöz.

„Vannak, akik büszkék rá, úgy gondolják, helyesen cselekedtek, míg mások közönyösek, nem érdekli őket, nem kezelik ügyként az állatkínzást, vannak olyanok is, akik szégyellik, amit tettek, és képtelen állításokkal állnak elő magyarázatként, és szerencsére akadnak olyanok is, akik hibáztak, és megbánják, hogy miattuk szenvedett egy állat”

– magyarázta az oktatáson.

Dr. Lorászkó visszatérő motívumként emlegette ügyei kapcsán a rendezetlen lakókörülményeket, a baltát mint eszközt, amivel az állatok halálát okozták, vagy az olyan megkötözési módot, amely súlyosan egészségkárosító (értsd: annyira megszorítják a kötelet, hogy az az állat nyakába vág). A szakember azt is elmesélte, hogy ezeknél az eseteknél az elkövetők szinte minden alkalommal megpróbálják valamilyen külső tényezővel magyarázni a cselekedetüket, nem vallják be, hogy direkt okoztak szenvedést az állatnak.
Dr. Lorászkó szerint azok az emberek, akik büszkék tettükre, egyértelműen büntetést érdemelnek. Míg azok akik tudatlanságból, neveltetésből okoznak szenvedést egy állatnak (kikötik, nem etetik rendesen stb.), azokat megfelelő információval kell ellátni, bővíteni a tudástárukat, hiszen ezek a tettek gyakran a generációról generációra öröklődött mintáknak köszönhetők.

A szakember hozzátette, hogy sokszor azzal konzerválunk állatkínzást, ha levesszük a terhet annak a válláról, aki azt okozta. Szerinte rossz bánásmód során nem az a helyes cselekedet, ha kiemeljük az állatot, hanem inkább az lenne az előremutató, ha az elkövetőt a jobb állattartásra kényszerítik, természetesen hatósági, törvényes eszközökkel. Ő úgy gondolja, hogy az állatvédőknek fontos lenne tanítani is, nem pedig csak megoldani az akut helyzeteket. Valószínűleg tényleg több állat szenvedését spórolnánk meg a megfelelő edukálással, a leszakadt rétegek felzárkóztatásával, mint azzal, hogy állatmenhelyekre gyűjtjük a rosszul tartott állatokat.

Ahogy azt Vetter Szilvia is elmondta, hiába változnak az állatkínzás jogi keretei, ha sokan nincsenek tudatában annak, hogy amit tesznek, az rossz, büntetendő.

Az ismeretek hiányossága pedig összefügg azzal is, hogy mit láttunk otthon, a szakemberek egyetértenek abban, hogy a neveltetésnek és a szocializációnak kiemelkedően fontos szerepe van abban, hogy hol valósul meg állatkínzás. „A hátrányos helyzetű térségekből, szegregátumokból gyakran mentenek ki állatokat a nem megfelelő állattartás miatt” – magyarázta Vetter, hozzátéve, hogy erre a jellenségre Kozma Judit A szegénység pszichológiai vonatkozásai című tanulmánya ad pontos magyarázatot, amely jól ábrázolja a hátrányos helyzetű, leszakadt rétegek társadalmon kívüliségét. Különbség van ugyanis a beilleszkedett (a társadalom többségét alkotók) és a kiilleszkedett, azaz a perifériára sodródott életforma között. A beilleszkedett rétegek számára azok a működés módszerek tűnnek deviánsnak, irracionálisnak, amelyek a periférián élők számára akár a túlélést is szolgálhatják. És ha már a hátrányos helyzetnél tartunk, Vetter Szilvia azt is elmondta, hogy

amely országoknak erősebb a gazdasága, ott az állatvédelmi szabályzás is jobb.

Az Országos Kriminológiai Intézet kutatásából is világosan látszik, hogy azokban a régiókban gyakoribb az állatkínzás, ahol az emberek többsége hátrányos helyzetben él. Iskolai végzettségüket tekintve általános iskolát vagy szakmunkásképzőt végeztek. Az elkövetők többsége alkalmi munkás, alkalmazott, munkanélküli. Az adatok azt is igazolják, hogy az állatkínzások többsége vidéken történik, ahol gyakran a mai napig olyan szokások (pl. kutyák veréssel nevelése) élnek, amelyek nem elfogadhatóak. A terheltek között 22 fiatalkorú, 40 fiatal felnőtt volt, és a fiatalkorú elkövetők többsége (20-an) indokolatlanul bántalmazott állatokat, illetve az állatnak különös szenvedést okozva állatkínzás bűntettét valósította meg. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy csak a hátrányos helyzetűek között fordul elő az állatkínzás, gondoljunk csak a trendiségből festett szőrű macskákra, vagy a túletetett, mozgásképtelenre hizlalt kutyákra.

Két lábon járó időzített bombák

„Egy egészséges ember nem kínoz másokat.
Általában a megkínzottakból lesznek a kínzók.”
(Carl Gustav Jung)

Ma már jól tudjuk, hogy a gyerekkorban átéltek komoly hatással vannak arra, hogy aztán milyen felnőtt válik belőlünk, és főleg azok a korai élmények határoznak meg minket, amiket a legkisebb korunkban éltünk át a családunkban. Ha valaki folyamatos, súlyos lelki és fizikai bántalmazásban nő fel, nagy eséllyel válik belőle később áldozat, bántalmazó, vagy akár sorozatgyilkos.

Azok a gyerekek, akik súlyosan abuzív környezetben nőnek fel, folyamatos szorongás, félelem közepette élik meg a gyerekkorukat, a belső frusztrációjukat pedig sokszor védtelen állatokon vezetik le, amelynek fő mozgatórugója, hogy nem tudnak szembeszállni az őket bántalmazóval, aki felnőttként fizikailag túl erős.

Az állatok bántalmazásával úgy érzik, visszanyerik a kontrollt az életük felett, erősek lesznek, ez egyfajta kompenzáció a tehetetlenségükkel szemben, hogy az őket bántalmazóknak nem tudnak ártani. A gyenge és védtelen állat kínzása a későbbiekben emberölésben teljesedik ki, ezért nagyon fontos, hogy komolyan vegyék ezt.

A brutális bánásmód nagyban hozzájárult, hogy a hírhedt sorozatgyilkos, Henry Lee Lucas felnőttként kétszáz bűnesetért legyen a felelős, előtte pedig állatokat kínozzon. (Társával összesen 600-ra tehető azon bűncselekményeik száma, amiket együtt követtek el – a szerk.). A férfi esete igazolja a szakemberek állítását és a tanulmányok eredményeit, miszerint az állatkínzók gyermekkorában extrém módon megtalálható a szülők, felnőttek általi megalázás.

„Nem éreztem semmit gyilkolás közben. Olyan volt, mintha ittam volna egy pohár vizet” – mondta egy vallomásában a férfi, aki, ahogy mondani szokás, nem sorozatgyilkosként látta meg a napvilágot. Ő is csak egy gyerek volt a sok közül, azzal a különbséggel, hogy gondoskodás helyett kifejezetten durva, komplex bántalmazást kapott. A prostituáltként dolgozó anyja testileg, lelkileg bántalmazta, egy ízben annyira, hogy a fiú kómába esett. Az iskolában gúnyolták, bántották, apja tízévesen rászoktatta az alkoholra. A pszichés és fizikai traumák hatására hangokat kezdett el hangokat hallani, a mentális problémák mellé pedig betársult a szexuális aberráció. Csapdákat állított, kisállatokat fogott el, közösült velük, majd halálra kínozta őket. 14 évesen gyilkolt először, 15 évesen nevelőintézetbe került, szabadulása után végzett anyjával is. Újra börtönbe került, ahol elmeállapota tovább romlott, leginkább anyja hangját hallotta a fejében, ezért öngyilkosságot kísérelt meg, borotvapengéket nyelt le. Megmentették, de néhány hónap múlva újabb kísérlet következett, ekkor egy pszichiátriai otthonba került át. Itt elektrosokkal és gyógyszerekkel kezelték, ám a szadizmust és az agresszivitást nem tudták féken tartani. 1966-ban visszakerült a börtönbe, a további években bosszú által vezérelt mániákus őrültté vált. 1975-ben, 39 évesen szabadult, mérhetetlen dühvel.

Jacksonville-ben kötött ki, ahol megismerte későbbi tettestársát, Ottis Toole-t, akivel válogatás nélkül gyilkolták az útjukba kerülő embereket.

Aki élvezetből kínozza az állatokat, az a szakember szerint egy időzített bomba

Ők is állatokkal kezdték: Edmund Emil Kemper, Nikolas Cruz, Henry Lee Lucas, Jeffrey Dahmer és John Wayne Gacy (Fotó: nlc illusztráció)

Ráth Éva bűnügyi profilozó is elmondta a szakmai napon, hogy a sorozatelkövetőkkel készített börtöninterjúk során a gyermekkor nagy fontossággal bírt, az elkövetők magas százaléka abuzív környezetből származott. A bántalmazás mellett visszatérő közös pont a sorozatgyilkosoknál, hogy gyermekkorukban fejsérülést szenvedtek, ami összefüggésbe hozható a személyiségtorzulással, illetve kismértékben a genetika is hatással lehet arra, hogy valaki később az ölésben lelje örömét. 1963-ban egy pszichiáter, John Macdonald három olyan gyermekkori viselkedést sorolt fel, amely véleménye szerint előre jelzi a felnőttkori erőszakos viselkedést: túlkoros ágybavizelés, gyújtogatás és az állatkínzás. „A »macdonaldi hármas« azóta közismert lett, de megalapozottságát sokan vitatják” – mondta Ráth, hozzátéve, hogy az állatkínzás a sorozatgyilkosok számára főpróbaként értelmezhető az emberölések előtt, az állatok bántalmazása számukra frusztráció levezetésére szolgál, akárcsak a gyújtogatás.

Az állat saját maguk kivetülése, hisz ő is gyenge és védtelen, akárcsak a megalázott, bántalmazott gyermek.

Az említett sorozatgyilkoson kívül még számos olyan nevet tudnánk említeni, akikre igaz, hogy ámokfutásuk előtt állatokat kínoztak, miközben őket is súlyosan bántalmazták rendszerint felnőttek. Ilyen ördögi kör szereplője volt Edmund Emil Kemper, Ted Bundy, John Wayne Gacy alias Pogó bohóc vagy Jeffrey Dahmer a kannibál sorozatgyilkos (aki Hannibal Lecter fiktív karakterének egyik fő isnpirálója volt) karrierjét állatkínzással kezdte. Napjainkból is tudunk beemelni példát az állatkínzás és a sorozatgyilkosság összefüggéseire, Nikolas Cruz, az „Instagram-gyilkos”, aki a közösségi oldalára rendszeresen töltött fel fegyverekkel pózolós szelfiket és állatkínzásról készült képeket. Nikolas több mint 10 osztálytársát lőtte le 2019 tavaszán egy floridai középiskolában.

Magyarországon is vannak olyan gyilkosok, akikről kiderült, korábban állatokat kínoztak. 2019 tavaszán egy fiatal férfi, K. Dániel megerőszakolta és megölte 6 éves unokahúgát Szekszárdon. A családtagjai szerint korábban az elkövető macskákat fejezett le. Fontos megemlíteni, hogy a kapcsolati erőszak kapcsán is kiderült, magas százalékban zsarolnak bántalmazott nőket gyermekük vagy házi kedvencük megverésével, meggyilkolásával, amely visszatartja a nőt attól, hogy kilépjen a bántalmazó kapcsolatból. Ezek egy része sajnos nem áll meg a fenyegetés szintjén, hanem valóban megtörténik a gyilkosság.

A sokféle példa, összefüggés mutatja, az állatbántalmazás önmagában nem vizsgálható, csak egy szélesebb perspektívából, ami azt jelenti, hogy már egészen korán, a gyerekeknél el kell kezdeni az állatbarát, állatvédelmi oktatást, és felfigyelni, segíteni azoknak a gyerekeknek, akiket bántalmaznak ott, ahol védelmet kéne kapniuk, a saját otthonukban.