nlc.hu
Életmód

Merkely Béla szerint szabad nyarunk lesz

Merkely: Biztos vagyok benne, szabad nyarunk lesz, csak meg kell érte dolgoznunk

„Amennyiben a következő két hónapban elérjük, hogy több mint hárommillió honfitársunk be legyen oltva, valamint betartjuk a bevezetett szigorító intézkedéseket, a járvány mérséklődhet, május közepétől pedig lazítás kezdődhet” – írja Merkely Béla.

Budapesten a fertőzöttek 80-90 százalékában már a brit variánst találják meg, és egyre gyorsabban terjed a vírus – idézi a Telex Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának Facebook-bejegyzését. A posztban Merkely azt írta, hogy ugyan látszik, hogy a brit B.1.1.7-es mutáció gyorsabban terjed, mint a korábbi hullámok mögött álló eredeti, vad variáns, de úgy tűnik, nem okoz súlyosabb megbetegedést, és az itthon elérhető vakcinák mind hatékonynak bizonyultak ellene.

Merkely: Biztos vagyok benne, szabad nyarunk lesz, csak meg kell érte dolgoznunk

Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát beoltják az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni vakcinával (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

 „Amennyiben a következő két hónapban elérjük, hogy több mint hárommillió honfitársunk be legyen oltva, valamint betartjuk a bevezetett szigorító intézkedéseket, a járvány mérséklődhet, május közepétől pedig lazítás kezdődhet. Biztos vagyok benne, szabad nyarunk lesz, csak kicsit meg kell még érte dolgoznunk, közösen” – írta.

Merkely az Origónak adott interjújában azt mondta, gyorsan emelkedik a súlyos lefolyású esetek száma, mára már többen vannak lélegeztetőgépen, mint ahányan novemberben voltak.

3-4 hét múlva már kedvezőbb adatokat vár, de szerinte az igazi cél az, hogy minél több ember megkapja az első adag vakcinát. Továbbra is fontosnak tartja a védekezési szabályok betartását (maszk, kézmosás, távolságtartás), főleg azért, mert a fertőzőbb brit variáns miatt egy hiba is fertőzéshez vezethet.

Sajnos, tovább fokozódik a COVID-19 🦠járványhelyzet hazánkban. A brit vírusmutánssal fertőzöttek aránya pár nap alatt...

Közzétette: Dr. Merkely Béla – 2021. március 9., kedd

 

Legfrissebb koronavírushíreink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top