nlc.hu
Otthon

Merkely Béla szerint már többen vannak kórházban, mint a tavaly november csúcs idején

Merkely: szigorítás nélkül meredeken nőne a kórházba kerülők száma

Már több beteg van kórházban, mint a novemberi csúcs idején.

Ha nem lennének szigorítások, meredeken emelkedne a fertőzöttek száma, ezzel párhuzamosan az orvosi, kórházi kezelést igénylőké is radikálisan nőne – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Merkely Béla szerint a Semmelweis Egyetemen már több beteget kezelnek, mint a tavaly novemberi csúcs idején, és a súlyos esetek számában országos szinten is 95 százalékra közelítették meg a novemberi csúcsot.

Viszonylag rövid időn belül ezek a számok még jelentősebben emelkednének, és adott esetben a kórházi ellátás színvonalát is befolyásolnák, „ha nem lépnénk időben a szigorítás felé” – jelentette ki.
Arra a kérdésre, hogy a szigorítások mennyire rövidíthetik le a harmadik hullámot, azt mondta: a koronavírus-járvány harmadik hulláma korábban érte el Írországot, Nagy-Britanniát és Portugáliát, és ezekben az országokban a szigorítások után körülbelül egy hónappal az esetszámok jelentősen csökkentek.

A szakember szerint a bejelentett szigorításokkal az új esetek száma csökken majd, ennek látványos hatása két hét múlva lesz érezhető. Hozzátette, nagyon fontos ugyanakkor, hogy tart a lakosság oltása, mert a járvány leküzdésének leghatékonyabb módja a minél nagyobb arányú oltás. Véleménye szerint május közepén már „lényegesen jobb lesz a helyzet”, és lehetőség lesz a szigorítások lépcsőzetes csökkentésére.

Merkely Béla elmondta, miért van szükség az újabb lezárásokra

Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát beoltják az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni vakcinával (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Merkely Bélát kérdezték az oltási hajlandóságról is, ezzel kapcsolatban elmondta, folyamatos javulást lát, most már a lakosság nagyobbik része szeretné az oltást, és világosan látják, hogy az a legjobb oltás, amellyel már beoltották őket, mert az már hat és két hét múlva kimutatható védettséget ad.

A szakember szerint sokat tudnak ártani a vakcinák hatásosságát megkérdőjelező vélemények, mert a lakosság egy része ennek hatására elbizonytalanodhat.

Merkely Béla arról is beszélt: jelentős előny a második hullámhoz képest, hogy most az orvosok és szakdolgozók be vannak oltva, a Semmelweis Egyetemen öt pozitív koronavírus-eset van az 5800 orvos és szakdolgozó között, vagyis – mint mondta – „a humánerőforráson nem fog múlni a betegek ellátása”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be az üzletek és a szolgáltatások március 8-ától március 22-éig tartó bezárását, illetve szüneteltetését, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-éig tartó bezárását. A koronavírus-járvány terjedésének csökkentéséért meghozott szigorításokról elmondta, az üzletek március 8-ától március 22-éig lesznek zárva, kivéve az élelmiszerboltokat, a patikákat, a drogériákat és a benzinkutakat. Március 8-ától március 22-éig minden szolgáltatás szünetel a magánegészségügy kivételével – tette hozzá.

További híreink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top