nlc.hu
Életmód

Alíz története: 70 felett sem áll meg az élet

Alíz úszik, kampányban szerepel, önkéntes klubot működtet: 70 felett sem áll meg az élet

A több mint hetvenéves nagymama remek példa arra, hogy nyugdíjaskor felett is lehet aktívan, izgalmasan élni. Alíz rendszeresen úszik, a TESZÜNK  Szenior Önkéntes Klub vezetőjeként dolgozik, legutóbb pedig a Decathlon Víztiszta önbizalom kampányában szerepelt. Története inspiráló lehet minden korosztály számára.

„Szerencsém van, hiszen teljes életet élek, van nyolc unokám, három gyermekem, és ötven éve élek együtt egy csodálatos férjjel, akivel szeretetben, egymást támogatva élünk a mai napig” –  mondja Aliz, hozzátéve, hiába nyugdíjas, ma is igénye van a sok feladatra, az új kihívásokra.  Szerinte az élet túl gyorsan elillan, ezért ki kell használni a lehetőségeket, amennyire csak lehet. „Tűzzünk ki értelmes célokat, vállaljuk és valósítsuk meg önmagunkat, az álmainkat pedig ne adjuk fel” – tanácsolja.

A teljes élet csak döntés kérdése?

„Amikor elmentem nyugdíjba, úgy éreztem, hogy az anyagi világban végzendő tennivalók mellett szeretnék végre igazán segíteni. Véletlenül találtam meg egy újságban a Hospice Alapítvány hirdetését, önkéntes munkatársakat kerestek. Elvégeztem a tanfolyamot, és azóta az önkéntes munka az életem része.  Nyolc évvel ezelőtt az Önkéntes Központ Alapítvánnyal hoztuk létre a TESZÜNK Szenior Önkéntes Klubot. A klub tevékenysége szerteágazó. Foglalkozunk idősekkel, fiatalokkal, környezetvédelemmel, dolgozunk múzeumokban. A legfontosabb, közösséget alkotunk, ahova jó tartozni . Önkéntes munkám során kerültem kapcsolatba a Decathlon Víztiszta önbizalom elnevezésű kampánnyal is” – meséli, és ő úgy véli, egyelőre még ritka itthon, hogy a nyugdíjasok hozzá hasonlóan pörgős életet éljenek. „Önkéntes klubtársaimmal példát szeretnénk mutatni, hogy aktívan és boldogan is meg lehet élni az idősebb kort. Így érdemes!

Ez a munkánk lényege, hogy az idősebbeket visszahozzuk az aktív életbe”

 – magyarázza az önkéntes klub vezetője missziójukat, és ő úgy véli, az is fontos, hogy az életet, főleg idősebb korban, a megfelelő perspektívából szemléljük. „Fontos és érdemesebb néha a háttérbe szorítani a gondokat, és helyettük arra figyelni, hogy milyen jó dolgok történnek velünk egy nap alatt. Csicseregnek a madarak,  el tudunk menni  kirándulni, vagy  úszhatunk egy jót” – magyarázza a háromgyermekes nyugdíjas, aki saját bevallása szerint az úszás szerelmese, többek között ezért is mondott igent a Decathlon kampányára.

„Mivel könnyen belevágok új dolgokba, igent mondtam. Kicsit ugyan izgultam, hogy ennyi idősen szerepelek majd videókban, plakátokon, de ez a félelmem aztán gyorsan elillant, köszönhetően a kampány barátságos, családias légkörét megteremtő stábnak. A családom is nagyon támogató,  a férjem,  az unokáim,  a gyermekeim büszkék rám, amiért  felkértek és elvállaltam a szereplést. Az úszás mindig az életem része volt, és elhivatott híve vagyok a rendszeres mozgásnak. Utóbbi szerintem rettentően fontos idősebb korban is” – hangsúlyozza Alíz, és milyen igaza van, hiszen az úszás közben a szervezet oxigénfelvétele és felhasználása is egyensúlyba kerül, ezáltal  javul a tüdő, a szív és a keringési szervrendszer teljesítőképessége. Több kutatás is igazolja, hogy milyen jó hatással van az artériákra, a szívre és a vérnyomásra, ez pedig egy bizonyos kor fölött különösen fontossá válik. 

„A kampány azért is volt fontos számomra, mert egy olyan ügyet szolgálunk vele, amiről azt gondolom, hogy mindenkinek jót tesz, független attól, hogy az illető idős vagy fiatal” – vélekedik az úszás fontosságáról Aliz, aki a mai napig rendszeresen látogatja az uszodát.

Fotó: Decathlon

Fotó: Decathlon

Okkal választotta az úszást

„Érzem, hogy jót tesz az egész testemnek, ráadásul, amíg a medencében vagyok, csak magamra fókuszálhatok – mondja, hozzátéve, hogy az úszás alatt jut ideje befelé fordulni, így az edzés végére sokszor megoldásra jut dilemmákban, kérdésekben. „Ilyenkor oldok meg problémákat, kibogozódnak a csomók, és mindemellett jól felfrissülök. Ha reggel megyek, feltölt energiával, este pedig megnyugtat, elcsitít” – meséli. 

„A kampány sokat segített  önmagam elfogadásában és a nőiességem megélésében. De nem ez volt az első alkalom, hogy az úszás egyfajta gyógyírként szolgált  az életemben. Negyedikes koromig kövér kislány voltam, ami egyre inkább zavart és egy ponton elhatároztam, lefogyok, de nem éhezéssel, hanem mozgással. Elkezdtem teniszezni és úszni, az utóbbi pedig egyre több sikerélményt adott, ami végül meghozta az eredményt nagy önbizalmat kaptam tőle” – mesél a korai élményeiről.

Fotó: Decathlon

Fotó: Decathlon

Ahogy Alíz is mondja, az úszással valóban sokat tehetünk testünk fittségéért is, sőt, több előnnyel jár, mint más aerob tevékenység. A szakemberek állítják, hogy az úszás legalább annyira alkalmas lehet a hatékony fogyásra, alakformálásra,  mint a futás vagy az erőnléti edzések. Sőt, talán több előnnyel is jár ez a mozgásforma, hiszen kíméli az ízületeket, az ínszalagokat, és nincsenek olyan ütődések és kemény hatások, mint például a futásnál. A határaink kitolásával pedig belső erőnket is építjük, hiszen minden egyes plusz méterrel azt érezzük, egyre többre és többre vagyunk képesek.

„Azt hiszem, a nőknek szüksége van a sikerélményekre, túl azon, hogy anyaként,  háziasszonyként funkcionáljanak. Kell egy olyan terület, ami csak a sajátjuk, és ez akár a sport, az úszás is lehet. Én például egész életemben dolgoztam, mégpedig azért, mert ekkor éreztem úgy, hogy így vagyok kerek egész. Szerintem, ha egy ember magával rendben van, akkor sokkal többet tud adni másoknak is. Ha elégedettek vagyunk magunkkal, más lesz a kisugárzásunk, és másként tekint ránk a környezetünk is.”

Kapcsolódó

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top