nlc.hu
Életmód

Engedélyezik a 12-16 évesek oltását

Orbán: engedélyezik a 12-16 évesek oltását

A kormány engedélyezte a 12 és 16 év közöttiek koronavírus elleni oltását.
Koronavírus elleni oltás

A kormány szerdán döntött arról, hogy engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek koronavírus elleni oltását – jelentette be a miniszterelnök a csütörtöki kormányinfón.

Orbán Viktor közölte, nem szerveznek kampányt a 12-16 év közöttiek oltására, a szülők hozzák meg a döntést.

Ha a szülők úgy döntenek, be akarják oltatni gyermeküket, a szokott rendben jelentkezni kell, majd az oltópontokon fel lehet venni az oltást

– ismertette a miniszterelnök.

A múlt héten a kormányfő még azt mondta, hogy nyár vége előtt biztosan nem lesz döntés a 12-16 évesek oltásáról, mivel szerinte nincs tudományos megegyezés a témában, nem telt el elég idő a vizsgálatokhoz.

„Én az óvatosabbak közé tartozok, mégiscsak gyerekekről van szó” – mondta a június 4-i rádióinterjújában, de hozzátette, hogy nem akarják a szülőket elzárni attól a lehetőségtől, hogy beoltassák a gyereküket.

(MTI/nlc)

(Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése