nlc.hu
Egészség

Európai Bizottság: a 12-15 évesek is olthatók Pfizerrel

Az Európai Bizottság jóváhagyja, a 12-15 évesek is olthatók Pfizerrel

A tagállamokon múlik, hogy az oltást kiterjesztik a 16-18 évnél fiatalabb korosztályra is.

Néhány nappal azután, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) bejelentette, a 12-15 éves fiatalok számára is ajánlja a BioNTech/Pfizer vállalatok közösen fejlesztett Comirnaty nevű, koronavírus elleni vakcináját, úgy tűnik, az Európai Bizottság is elfogad egy határozatot, amelyben jóváhagyják ezen védőoltás használatát ennél a korosztálynál is. Erről Stella Kyriakides uniós egészségügyi biztos posztolt a Twitteren, és bejegyzésében az is szerepel, hogy a tagállamok maguk dönthetnek arról, hogy kiterjesztik-e ez az oltás a 12-15 évesekre is.

A régióban található országok közül Romániában már elkezdték oltani ezt a korosztályt, és Horvátországban is igényelhetik már a szülők a vakcinát gyermekeik számára. Hogy Magyarországon mikor lesz erre lehetőség, egyelőre nem tudni, az operatív törzs folyamatosan figyeli a WHO és az EMA ajánlásait, így valószínűleg hamarosan döntenek majd ebben az ügyben. Arról, hogy a 16 és 18 év alattiak is olthatók, áprilisban határoztak.

A 18 év alattiak esetében egyelőre a Pfizer/BioNTech vakcinája alkalmazható, de korábbi sajtóértesülések szerint a Moderna gyógyszergyártó hamarosan kérni fogja a 12–17 éves korosztálynak kifejlesztett, koronavírus elleni oltás jóváhagyását az Európai Gyógyszerügynökségtől.

(via hvg.hu)

A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája

Előkészítik a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját második adag oltásához a Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Alapítvány VIII. kerületi idősek otthonában 2021. február 6-án. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Még több hír a Pfizer-BioNTech  vakcinájáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top