nlc.hu
Életmód

Digitális fizetés

Egy automatánál fejeztem be életem egyik legbevállalósabb hajvágását (X)

Nem voltam maradéktalanul elégedett a szülinapi hajvágásommal és nem a frizurámmal volt probléma, hanem a fizetéssel.

Nekem a nyár nem csak a kánikuláról szól – bár imádom süttetni magamat a napon – hanem a születésnapomról, ami idén épp félutat jelent a harminc és a negyven között. Úgy gondoltam, hogy kijár nekem egy kis kényeztetés, ezért foglaltam is időpontot egy új, prémium szalonba, hogy Anna, a kozmetikus kicsit rendbe tegyen, majd átülhessek Zoli, a fodrász székébe és végre meglépjem azt a hajvágást és festést, amire évek óta vágyom.

A hajmosás is kényeztet (Illusztráció: Pexels.com)

A hajmosás is kényeztet (Illusztráció: Pexels.com)

Anna gyorsan végzett, amennyiben két óra egy kozmetikusnál gyorsnak számít, de Zolinak sok munkát adtam, tényleg úgy gondolom, hogy az új fazon és az új szín új külsőt kölcsönöz. 35 évesen pedig épp itt az ideje a változásnak!

A fodrászszékben ülve félve mertem csak a tükröt lesni, amikor Zoli mondta, hogy: „Íme, a végeredmény!”. Pedig nem volt mitől tartanom, isteni lett az új hajam. Nem hiába jöttem mesterfodrászhoz – gondoltam magamban és felkészültem arra, hogy az extra munka extra díjszabást is takar.

Aggódni mondjuk nem aggódtam, hiszen direkt fizetésnap utánra időzítettem a formába hozást, ilyenkor mindenre van pénz a számlámon. Amikor az összeg elhangzott, még mosolyogtam is, hogy alig költök többet a hajamra, mint az éveim száma, ám gyorsan leolvadt a mosoly a számról, amikor kiderült, hiába lobogtatom én a bankkártyámat, Zoliék egyelőre csak készpénzt fogadnak el.

Kicsit értetlenül és megalázottan álltam, mert nem volt nálam ennyi készpénz, ráadásul a koronavírus-járvány egyik pozitív hozadékának tartottam, hogy nem kellett bankjegyekhez nyúlnom, elég volt a saját bankkártyám, hogy bármit el tudjak intézni.

El sem hittem, hogy egy ilyen komoly szalonban, ahol modern gépek működnek, még a hajszárító is „hét nyelven beszél”, nincs kártyaleolvasó. Zoli kényszeredetten mosolygott, hogy tervezik majd, de értsem meg, nehezebben jönne úgy a borravaló, ha mindenki kártyával fizetne.

A többség kártyázna

Egy közelmúltban készült felmérés adatai szerint az emberek 62 százaléka gyakrabban fizetett bankkártyával az elmúlt egy évben, mint a pandémiát megelőzően, sőt 17 százalék volt azoknak az aránya, akik korábban bár kizárólag készpénzzel fizettek, most már a kártyájukat is használják. Összességében a megkérdezettek 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeretné a jövőben is megtartani új fizetési szokásait, ami egyértelműen a korábbinál gyakoribb bankkártyahasználatot jelent majd.

Végül kiszaladtam egy automatához és kicsit zsörtölődve Zoli kezébe nyomtam a pénzt. Nem akart borravalót elfogadni, akárhogy erősködtem, így végül abban maradtunk, utánanézek, milyen lehetőségeik vannak, hogy mielőbb lehessen fizetni náluk készpénzmentesen is.

Nem kellett sokat keresgélnem, mire rátaláltam a Mastercard ingyenes letölthető e-bookjára, amely külön tippeket tartalmaz a vállalkozásoknak többek között arra vonatkozóan is, hogyan lehet bevezetni az elektronikus fizetési lehetőséget

Külön jó, hogy a Digitális Kisokos letöltése mellett a vállalkozók egy nyereményjátékban is részt vehetnek, aminek keretében olyan sztármentoroktól tanulhatnak a sikeres vállalkozásépítésről mint Wossala Rozina, Szabadfi Szabolcs, Balázs Péter és Zólyomi Zsolt.

Két nap múlva újra Zoliéknál voltam, meséltem nekik a lehetőségekről, mert az nem járja, hogy egy prémium szalonban pont a fizetés ne legyen olyan, amilyet a vendég elvár!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top