Most tekintsünk el attól az esettől, amikor véletlenül alakul a korkülönbség a gyerekek között úgy, ahogy, mert nem bírtunk magunkkal egy borozós este után vagy mert az épp aktuális fogamzásgátló módszer csupán 97 százalékos volt és beleestünk a három százalékba. Beszéljünk inkább arról a tudatos családtervezésről, amikor átgondoltan, okosan, mindenféle szempontokat és észérveket felsorakoztatva döntjük el, mikor szülessen meg a kistestvér, azaz, hogy hány év legyen a korkülönbség a gyerekek között.
Kicsi vs. nagy korkülönbség
Három gyerekem van, amíg a két nagy pici volt a másfél évnyi – tudatosan tervezett – korkülönbséggel, azt hittem, nem élem túl, és ennél borzasztóbb korkülönbség a világon nincs. Vagy kánonban bőgtek vagy egyszerre kakiltak be, és még egyik sem bírt a két lábán jönni huzamosabb ideig, amitől a derekam naponta ötször felmondta a szolgálatot. Azóta is, ha valaki kérdez a kis korkülönbségről, el szoktam mondani, hogy nagyon jó, megtörtént az, amiért kicsi különbséggel terveztük a gyerekeket, mert tényleg összenőttek, csak még az összenövés előtt eltelt pár pokoli év, amit soha többé nem akarnék megismételni. Persze túlzok, voltak szép pillanatok, de alapvetően a mindent betöltő fáradtságra és krónikus kialvatlanságra emlékszem.
Aztán jött a nem annyira tudatosan tervezett, de nagy szeretettel fogadott legkisebbem, aki nyolc évvel fiatalabb a középső gyerekemnél. Azt nyilatkoztam volna egészen hatéves koráig, hogy ez remek korkülönbség, inkább várjon mindenki több évet, mert így van esély regenerálódni az első gyerek után. De azért persze ez sem fenékig tejfel, mert nehezebb visszarázódni a kisbabás, szoptatós éjszakázásokba, hiszen a nyolc- és tízéves gyerek mellett már bizonyos fokú szabadságot tapasztal meg az ember lánya, amiből nem olyan könnyű újra szobafogságban lenni egy újszülöttel. Mégis, jobb időszak volt az első pár év, mert a nagyok körülrajongták a kicsit, féltékenységi dráma sem volt már, hiszen megértették, hogy nem jut nekik kevesebb szeretet az új tesó miatt, és még segítettek is körülötte, ha szükség volt rá. Tehát a nagy korkülönbség jó, mondtam volna, ha pár éve kérdeznek.
A kis korkülönbség kihívásokat rejt (Kép: Getty Images)
A nagy felismerés
Amikor elérte a legkisebb a hatéves kort, jött a nagy felismerés: egyszerre fog két gyerekem felvételizni az iskolába, aztán az iskolakezdést is két gyereknél kell párhuzamosan levezényelnem. Ez azt jelentette, hogy kétfelé kellett egész évben ügyeket intéznem, papírokat kitöltenem, kétfelé jegyzetelnem határidőket, leadni jelentkezési lapokat, szkennelni iratokat, oltási kiskönyveket… Bár az általános iskolai jelentkezés és felvételi jóval egyszerűbb, mint a gimnáziumi, azért azt kell mondanom most, hogy véget ért végre az egész hercehurca, hogy egyik sem volt piskóta. Nem egyszer fordult elő például az, hogy összekevertem a két gyerek nevét vagy TAJ számát, és a végén már annyira elvesztem az intéznivalók között, hogy örültem, ha nem a macska nevében töltöttem ki a lapokat. Az év végi mindennél fontosabb, kihagyhatatlan, kötelező első szülői értekezletekről nem is beszélve, amikor úgy éreztem, hogy fénymásolni kellene magamat, mert képtelenség egyszerre lenni ennyi helyen egy személyben.
Biztos más, tökéletes anyák ezt is összeszedettebben csinálják, de én arra jutottam magamban, hogy ha ezt tudtam volna, és tudatosan megterveztem volna a korkülönbséget a kicsi és középső között, akkor tuti nem a nyolc évet választom, mert letettem a hajam, mire mindennel egyenesbe kerültünk a két iskolakezdőnél. És még a tanszervásárlás csak most kezdődik! Az a szerencsém, hogy a gimnázium már sokkal lazább, a 15 éves gyerek pedig van annyira nagy, hogy ha lesz tanszerlistája, akkor a kezébe nyomhatom némi pénzzel együtt, hogy intézze magának. Elég lesz nekem az első osztályos vásárlás, amitől már előre lábrázást kapok. Ha pedig szeptemberben végre elkezdődik az általános iskola és a gimnázium is a két gyereknek, szeretnék egy hét szabadságot, hogy kiheverjem a dupla iskolakezdés éves fáradalmait – ebből a álomból talán össze is jön egy órányi énidő, amit valószínűleg az elsős füzetek és könyvek bekötésével fogok tölteni.
