nlc.hu
Életmód

Babahordozó a kerekesszékes apának

Spéci babahordozót készítettek a diákok a kerekesszékes apának

A diákok által készített eszközzel a kerekesszékes apa is elmehet sétálni a kisfiával.
Kerekesszék

A 37 éves Jeremy King három évvel ezelőtt egy daganat miatt agyműtéten esett át, aminek következtében gondot okoz neki az egyensúlyozás. Feleségével, Chelsie-vel aggódtak, hogy mi lesz, ha majd megszületik a gyerekük, hogyan tud majd a babával elmenni sétálni Jeremy. Járni ugyan tud valamennyire, de egy gyerekkel már nem képes biztonságosan haladni.

A házaspár igyekezett utánanézni, hogy mit tehetnek a helyzet megoldása érdekében, de nem sok lehetőséget találtak a mozgáskorlátozott szülők számára. Ezért a marylandi Bullis Schoolban tanárként dolgozó Chelsie egy kollégájához, Matt Ziglerhez fordult segítségért, hátha ő ki tud találni valamilyen eszközt.

Mivel Zigler egy olyan órát is tart az iskolában, amelyen a közösségnek segítenek a diákok különféle általuk tervezett dolgokkal, testhezálló volt a feladat. A diákok hamar elő is álltak egy olyan szerkezettel, amellyel a babahordozót Jeremy kerekesszékéhez lehet rögzíteni.

„A legtöbb ember könnyedén el tud menni sétálni a családjával, de számomra ez komoly nehézséget okoz. Felemelő érzés volt használni a szerkezetet, mert sosem gondoltam, hogy elmehetek kettesben sétálni a kisfiammal” – mondta elérzékenyülve Jeremy King.

Ráadásul a diákok egy másik szerkezetet is készítettek, amellyel egy babakocsit lehet a kerekesszékhez rögzíteni. Így Jeremy akkor elmehet sétálni a fiával, ha a gyerek már nagyobb lesz. A diákok pedig díjat is nyertek a találmányukkal.

(GMA)

(Kiemelt kép: Pixabay/Sabine GENET)

Még több mozgássérülteknek készült szerkezet: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése