nlc.hu
Életmód

Mennyire bírod az alkoholt?

A szemed színe elárulja, mennyire bírod az alkoholt

A szemünk rengeteget mesél rólunk, elárulja a pillanatnyi lelkiállapotunkat, sőt, még arra is lehet következtetni belőle, hogy mennyire bírjuk az alkoholt.

A szemed elárulja, hogy mérges, szomorú, boldog vagy, ha valaki odafigyel, az érzelmek széles skáláját felfefedezheti egy másik ember szemében, hiszen fontos kommunikációs eszköz a szem mindenki számára. Egy pillanatnyi betekintés a gondolatainkba anélkül, hogy egy szót is kéne szólnunk. Ám az érzéseken túl a személyiségünkről is elárul sok információt a szem, az olyan apróságokról beszél például a szemünk színe, mint hogy mennyire bírjuk az alkoholt.

Ha sötét szemű vagy…

A sötét színű szem azt is jelenti, hogy nem igazán tudsz sokat inni, te leszel az az ember, aki szép lassan az asztal alá csúszik az alkoholtól és a világosabb szemű barátaidnak kell hazatámogatni. De persze ez nem gond, mert cserébe kedves, barátságos és nagylelkű ember vagy, akiben meg lehet bízni, csak épp nem tudod tartani a mértéket, nem ismered igazán a saját határaidat, ha az alkoholról van szó. Állítólag ez összefügg azzal, hogy a sötét szeműek kicsit kontrollmániások és szeretik a hatalmat, ami mondjuk egy sportban jól jön, mert nem adják fel a küzdelmet, ám az alkohollal jobb vigyázni, mert a hatását senki sem képes az uralma alatt tartani.

A szemed színe árulkodik az ivásról

Hogy bírod az alkoholt? (Kép: Getty Images)

Érdekes az is, hogy a sötét szemű emberek kevésbé viselik a fájdalmat, például egy kutatásban is bebizonyították, hogy a barna szemű nők szervezete gyorsabban reagál az epirdurális érzéstelenítésre, mint kék szemű társaiké, amiből a fájdalomküszöbre következtettek a kutatók.

Ha világos szemű vagy…

Bár az alkoholt kicsivel jobban bírod, mint a sötét szemű emberek, ez csak annyit jelent, hogy később veszted el a fonalat, cserébe viszont eléggé bunkó tudsz lenni a túl sok alkoholtól. Míg a sötét szemű ember csendben, barátságosan lerészegedik, addig a világos szemű társa hajlamos arra, hogy nagy hangon kötekedni kezdjen a környezetével az alkohol hatására. Ha választani lehet, akkor inkább a sötét szemű kedves részegségét választanánk, mert a kötekedős részegeknél kevés rosszabbat tudunk elképzelni, mindegy, milyen a szemük színe.

A jó hír azonban, hogy a világos szeműek remekül bírják a fájdalmat, úgyhogy ha a kötekedés miatt valaki bokán rúgna, meg sem fogod érezni. Bár a sportokban nem annyira jeleskedsz, mint sötét szemű embertársaid, azért nem kell feladni rögtön, csak lehet, hogy kicsivel több munkába telik, hogy ugyanazt az eredményt elérd, mint mások.

Testbeszéd mindenkinek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése