1807-ben Napóleon, az egykori korzikai hadnagy éppen a csúcsok csúcsán trónolt: pár évvel korábban császárrá koronáztatta magát, aztán leverte a hatalma ellen irányuló negyedik koalíció seregeit, alaposan megszorongatta Angliát a kontinentális zárlattal, a tilsiti békével pedig ő lett Európa tulajdonképpeni ura. És ugyan mi mással is lehetne megünnepelni egy ilyen páratlan sikersorozatot, mint egy jó kis nyúlvadászattal? A császár ezért megbízta egyik leghűbb hadvezérét, Louis-Alexandre Berthier marsallt, hogy szervezzen neki egyet.
A pompás mulatságnak ígérkező eseményre valamikor 1807 júliusában került sor, egy közelebbről meg nem nevezett tágas mezőn: a marsall hozatott ételt, italt és egy komplett katonazenekart, valamint egy kisebb hadseregnek elegendő élő nyulat (minimum több százat, de az is lehet, hogy körülbelül háromezer darabot – mindenesetre nagyon-nagyon sokat) . Az állatokat annak rendje és módja szerint a mező szélén kieresztették a ketreceikből, majd a válogatott főrangúakból álló vadásztársaság és a hajtók gyűrűjében maga Napóleon is becsörtetett a küzdőtérre. A felek tehát felsorakoztak, kezdődhetett a vadászat; ami ezúttal nem egészen úgy sült el, ahogy kellett volna.
Napóleon átkel az Alpokon, nyulak nélkül (forrás: Wikipedia)
A nyúlvadászat hagyományos koreográfiájának egyik fontos eleme (sőt: talán a legfontosabb!), hogy a nyúl lélekszakadva menekül, a vadászok pedig üldözik. Így megy ez, mióta világ a világ. A dolog ráadásul még laikus szemmel sem tűnik kifejezetten veszélyesnek, hisz a nyúl, mint tudjuk, meglehetősen apró és ártalmatlan élőlény.
Csakhogy ezek a nyulak nem menekültek sehova. Épp ellenkezőleg: olyan kérlelhetetlen elszántsággal kezdtek rohanni (esetleg: ugrabugrálni) a vadászok felé, mintha egész negyedik koalíció nevében bosszút akartak volna állni az austerlitzi vereségért. A császár és kísérete először meghökkent az állatok váratlan, vad rohamán, aztán nevetni kezdtek. Ám hamar alábbhagyott a mulatság: a nyulak ugyanis olyan – ha hihetünk a beszámolóknak – tényleg feltartóztathatatlanul özönlöttek, egyikük-másikuk még Napóleon kabátjára is felkapaszkodott, amit az urak már egyáltalán nem találtak viccesnek. Kétségbeesésükben botokkal, lovaglópálcákkal és puskákkal próbálták felvenni ellenük a harcot, de mindhiába: az állatok igen taktikusan két oldalról bekerítették a franciákat, akik számára végül nem maradt más esély, csak az azonnali, megalázó visszavonulás. Napóleon, aki nem sokkal korábban még térdre kényszerítette egész Európát, totális pánikban menekült a hintaján egy csapat cuki, szőrös nyúl elől.
Egy nyuszi (fotó: Wikipedia)
De hát hogy történhetett ilyesmi? Állítólag úgy, hogy Berthier, a kiváló katonatiszt nem tisztességes mezei nyulakat szerzett be, hanem házinyulakat vásárolt a környékbeli gazdáktól, az állatok pedig nem fenyegetésként tekintettek az emberekre, hanem egyszerűen arra számítottak, hogy élelmet kapnak tőlük. Mondjuk egy szép finom salátalevelet.
Napóleon aztán öt évvel később Lipcsénél történelmi vereséget szenvedett az ún. Népek csatájában, az az egyesült orosz-német-angol-svéd haderőkkel szemben, de abban biztosak vagyunk, hogy ez közel sem eredményezett olyan látványos összeomlást, mint az ominózus nyúlvadászat.
