nlc.hu
Életmód
Rengeteget fogyott sétával

Napi 20 kilométeres sétával fogyott le a túlsúlyos nő

Bár az orvos azt javasolta, kérjen műtéti segítséget a fogyásban, a nő erre nem volt hajlandó, inkább testmozgással és egészséges étrenddel fogyott le.

A 42 éves Claire Ferris két évvel ezelőtt még közel 120 kilót nyomott. 2019 novemberében beszédbe elegyedett egy nővel, aki gratulált neki a terhességéhez és megkérdezte, hogy mikorra várja a babát. „Elkeseredtem, amikor rájöttem, hogy azt hiszi, várandós vagyok. Azt válaszoltam: Nem vagyok terhes. Aztán sírni kezdtem. A hasam valóban úgy nézett ki, mint egy terhes pocak” – idézte fel.

Claire felkeresett egy specialistát, aki azt tanácsolta neki, hogy rakasson fel gyomorszalagot, ha fogyni akar. Ő azonban erre nem volt hajlandó. „Kijöttem a vizsgálatról, és azt gondoltam: nekem nem lesz ilyenem. Semmiképp. Elutasítom. Vagy valami más megoldást találok, vagy kövér maradok.”

A Warwickshire-ben élő nő ezt követően kezdett mindennap egyre többet és többet sétálni. Fokozatosan építette fel az állóképességét és egy idő után már napi 16-20 kilométert is lesétált. „Kezdetben majd kiesett a szívem, a combjaim összedörzsölődtek, a sarkam vérzett és a lábam bedagadt. Az emberek azt hiszik, csak egy séta a parkban, de nem így van. Nagyon-nagyon fájdalmas volt. Aztán elkezdtem fogyni, és a gyaloglás megszállottjává váltam. Olyan volt, mint egy függőség.”

Claire Ferris

Claire Ferris a nagy fogyás előtt és után (Fotó: Profimedia)

A gyaloglás mellett elkezdett rendszeresen úszni is, ám egy nap az uszodában valaki megjegyezte: „Nagyon csinos lennél, ha fogynál néhány kilót.” Ekkor majdnem feladta az életmódváltást, mert úgy érezte, túlsúlyosként semmi keresnivalója nincs a medencében, néhány héttel később azonban visszatért az uszodába és folytatta, amit elkezdett.

Változtatott az étrendjén is. Régebben kihagyta a reggelit, és egész nap rengeteget nassolt, emellett egy nagy adag rizs és tészta is része volt a napi menüjének. Most zabkását vagy házi müzlit reggelizik, könnyű ebédet fogyaszt, vacsorára pedig bolognai spagettit vagy chilis babot eszik, a húst pedig  igyekszik minél gyakrabban növényi alternatívákkal helyettesíteni.

A súlya jelenleg 79 kiló, és úgy érzi, a fogyásával új életet kapott. „Régebben sokat szenvedtem a depressziótól, de mióta lefogytam, elmúlt. Elégedett vagyok magammal, és bízom abban, hogy olyan dolgokat is meg tudok majd tenni, amiket korábban nem mertem volna.”

via

Még több nagy fogyás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top