nlc.hu
Életmód

Egy végtagok nélkül élő férfi motiváló története

Munkát keres a végtagok nélkül élő Szabolcs, akinek története sokak számára lehet inspiráló

Kollinger Szabolcs, bár végtagok nélkül született, teljes életet él. Pontosabban egyvalamit hiányol.
Kollinger Szabolcs, végtag nélkül, fogyás

A Blikk írta meg a férfi történetét, akiről születése után lemondott az  édesanyja. A 30 éves férfi ugyanis végtagok nélkül jött a világra, de így is megtalálta a szerelmet, teljes életet él, sőt, az utóbbi időszakban 30 kilót fogyott. Kollinger Szabolcsnak nem kellett állami gondoskodásban felnőnie, három és fél éves korában örökbe fogadta a nevelőanyja, Magdi. „Ő egy karral él, így átérezte a helyzetemet. Egy sérültekkel foglalkozó iskolába íratott be, onnan pedig egy integrált középiskolába kerültem. Szerencsére fiatalon nem ért megkülönböztetés. Hamarabb szóltak be valamit az utcán, ami a mai napig előfordul. Ezzel azonban nem foglalkozom, az egyik fülemen be, a másikon ki” – mesélt életéről a férfi.

A lapnak azt is elmesélte, hogy azzal a céllal kezdett el fogyókúrázni, hogy végre jól érezze magát a bőrében. „Az étrendemből kiiktattam mindent, amiben cukor és liszt van, elhagytam az édességeket, gyorséttermi ételeket, cukros üdítőket. Bárki máshoz hasonlóan a testmozgás is megy. Tudok fekvőzni, plankelni, a has- és hátizmomat erősíteni. Edzőteremben is voltam már, TRX-kötelet a testemhez erősítve többféle gyakorlatot is meg tudok csinálni”– magyarázta Szabolcs, aki egyébként hét éve él párkapcsolatban.

Szabolcs szeretne motivációs előadásokat tartani, de egyelőre jelenleg munkát keres. Szabolcs telefonos ügyfélszolgálati, rendszergazdai, vagy adminisztrációs munkának örülne a legjobban.

„Szeretnénk felújítani a lakást, az elektromos kocsimba erősebb kerekeket venni, külföldön protézist csináltatni. Családon egyelőre nem gondolkodunk, előbb anyagilag szeretnénk helyrejönni.”

Szabolcsról korábban mi is írtunk, mégpedig itt.

Fotó: Instagram

 

A teljes élet bárkinek összejöhet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top