Henry Ray Fischbach dzsesszénekes New Yorkban lépett fel egy étteremben júliusban, amikor rosszul lett a színpadon. A 66 éves énekes gyengének érezte magát, szédült, de azt hitte, csak dehidratált lett. Sajnos sokkal nagyobb volt a baj, pillanatok múlva megállt a szíve és összeesett.
Miközben a felesége és a koncertlátogatók segítségért kiáltoztak, három orvos sietett fel a színpadra, akik egy munka utáni italra ugrottak be az étterembe. „Láttuk, hogy a földön fekszik az oldalán. A bőre nagyon kék volt, nem éreztük a pulzusát és nem lélegzett” – emlékezett vissza a drámai pillanatokra Dr. Matthew Simhon rezidens ortopéd sebész, aki a NewYork-Presbyterian/Columbia University Irving Medical Centerben dolgozik.
Simhon és kollégái – a szintén rezidens ortopéd sebész Dr. Andrew Luzzi és a gerincsebész Dr. Marc Dyrszka – azonnal megkezdték az énekes újraélesztését. A három orvos több mint 10 percig küzdött, hogy visszahozzák az életbe Fischbachot, amikor megérkeztek a mentők, és végül egy defibrillátor segítségével sikerült újraindítani a férfi szívverését.
A mentőautóban már magánál volt az énekes, ott tudta meg, hogy orvosok voltak a közönségben, nekik köszönheti az életét. Miután Fischbach felépült, hazaengedték, de továbbra sem tudta annak a három orvosnak a nevét, akik megmentették. Egészen augusztus 27-éig, amikor újra találkozott velük.
A dzsesszénekes ugyanabban az étteremben lépett fel, ahol rosszul lett, a hely tulajdonosa pedig meghívta a három életmentő orvost. Azt az estét Fischbach nekik és az élet csodájának ajánlotta, valamint annak, hogy aznap este egyáltalán ott lehetett.
(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Axville)