Amanda Chatel plus size írónő előre leszögezi, hogy gyűlöli a „bikinitest” szót, mert minden test a strandra való, és egyáltalán nem arról van szó, hogy szerinte a teltebb nő egészségtelen, tehát nem ez a fő problémája a body positivity mozgalommal. Inkább csak elege lett abból, hogy mindenféle kívülálló meg akarja mondani, hogyan kellene kinéznie a nőknek. Az egyik oldalról ömlik ránk a „fogyókúra mindhalálig”, a másik oldalról pedig a „szeresd a tested úgy, ahogy van” üzenet, ami így együtt minimum frusztráló.
Jogunkban áll nem szeretni
„Miért? Miért akarják megmondani, mit kéne tennem a testemmel? – teszi fel a kérdést Chatel. – Ha minden reggel úgy ébredek fel, hogy utálom a testemet, az miért tartozik bárki másra?
Szerintem jogom van szeretni vagy nem szeretni bizonyos részeimet, és ha éppen nem kedvelem a testemet, nem hiszem, hogy ettől kevésbé lennék feminista, vagy emiatt ne állnék ki a body positivity mellett.
Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy szeretni a testedet egy olyan társadalomban, ami le akarja nyomni a torkodon a tökéletességet, tulajdonképpen feminista dolog. Csodálatos, ha szereted a tested úgy, ahogy van. De ha én nem érzem jól magam a bőrömben, mert felszedtem pár kilót, akkor jogomban áll kicsit lefaragni a fenekemből, nem? Mindezt anélkül, hogy megszégyenítenének, hogy miért nem bírom szeretni a testem a maga telt formájában.”
Vékony nők is célkeresztben
„A nagyon vékony nők szinte mindig rejtőzködnek, szégyellik, hogy hízni szeretnének, általában attól tartanak, hogy úgyis megvádolják őket, hogy anorexiásak. Ezért aztán jól el is szigetelődnek nemcsak a normál testsúlyú emberektől, hanem egymástól is, így nem tudják támogatni a sorstársaikat és egyedül maradnak a gondjaikkal” – mondta el egy huszonéves lány az nlc-nek, aki a vékony nők megszégyenítésével néz szembe napi szinten.
Az újságíró rávilágít, hogy egy tökéletes világban persze mi mind szeretnénk a testünk minden centiméterét csak azért, mert milyen jól szolgál minket. De sajnos nem tökéletes a világ, így a többség egész életében küzd azzal, hogy a testével jóban legyen. „Egy testet kaptunk – írja Chatel –, és a mi döntésünk, hogy mit kezdünk vele. Senkinek sem kellene beleszólni, utasításokat adni, hogy milyen érzéseink legyenek a testünkkel kapcsolatban, és nem szabadna azt sugallni, hogy magyarázattal tartozunk az érzéseink miatt. Az élet nem ilyen egyszerű, hogy ránk lehetne parancsolni, hogy szeressük a testünket. Senkit sem szabadna megszégyeníteni az emberi érzelmek komplexitása miatt, főleg, ha a testünkről van szó.”
A body positivity mozgalom akár káros is lehet (Kép: Getty Images)
Eltérített pozitív üzenet
A body positivity mozgalom kiindulópontja, miszerint minden test egyenrangú és méltó a gazdája szeretetére, abszolút rendben van, egy előremutató, remek kezdeményezés. A probléma az, hogy ez a pozitív üzenet a közösségi oldalak hatására már szinte csak arról szól, hogy a testünket hogy látják mások, milyennek mutatjuk, hogyan öltöztetjük, és a lelki részről egyre kevesebb szó esik.
A Texas Egyetem kutatói szerint akkor válik mérgezővé a body positivity, amikor csak a külsőre koncentrál, ugyanis ez is a tárgyiasítás egy formája. Az alapvetően tényleg jó szándékú üzenetet már jó ideje eltérítette a közösségi média, és átalakította nagyjából úgy, hogy „ne rágódj a negatív érzéseken, csak gondolj pozitívan a testedre és fogadd el magad”, ez pedig káros, hiszen elfojtásra buzdít. Márpedig az érzelmeinket nem lenyelni vagy ignorálni kell, hanem feldolgozni, megérteni, validálni, hogy épüljünk és fejlődjünk – elvégre ez a fő cél, nem? Ráadásul még szégyenérzetet is kapcsol a negatív érzelmekhez: „ha nem szereted a tested, akkor nem is vagy eléggé modern, feminista nő” üzenettel, ami aztán mindkét ügyre – pozitív testkép és feminizmus – is káros hatással van.
Előnyben a vékony, fehér lányok?
A világsztár énekesnő, Lizzo is alaposan kifejtette a nem éppen hízelgő véleményét a body positivity mozgalomról a Vouge magazinban 2020-ban: „A probléma az a #bodypositivity hashtaggel, hogy leginkább a vékonyabb, formásabb lányok képeit lehet látni alattuk, akik közül is a fehér csajok dominálnak. Zavar, hogy azoknak a nőknek, akik számára kitalálták ezt a kifejezést, semmi előnye nem származik belőle. A lányok, akiknek húsos a hátuk, lóg a pocakjuk, vagy épp összeér a combjuk. A striás lányok. Tudjátok, a lányok az L-es méretű klubban. Nekik kellene élvezni a testpozitív mozgalom előnyeit. De minden, ami mainstreammé válik, megváltozik. Vagyis a nagyközönség számára teszik befogadhatóbbá.”
Heather Widdows filozófiaprofesszor szerint a fő gond az, hogy a body positivity is meg akarja mondani a nőknek, hogy mi a szépségideál – csak épp a másik oldalon. „Ha szégyelljük a testünket, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy szégyelljük az egész lényünket, önmagunkat – fejti ki a szakember. – Ha pedig azt mondják, hogy nem kéne azt éreznünk, amit érzünk, attól csak erősödik a szégyenérzet és még bűntudat is társul hozzá. Amikor már eleve rosszul érzed magad, mert nem úgy nézel ki, ahogy a többség, és erre azt az üzenetet kapod többfelől, hogy nem kéne rosszul érezned magad, hanem inkább magabiztosnak kellene lenned, akkor az összezavar és még inkább megszégyenít.
Az üzenik ezzel, hogy maradj csendben, rejtsd el a fájdalmat és kifelé mutass pozitív érzéseket a testeddel kapcsolatban.
Elég szörnyű, amikor a testünkkel nem vagyunk kibékülve, nincs szükség még a plusz megszégyenítésre pozitív köntösben. Ahhoz, hogy a body positivity kampányok tényleg pozitívak legyenek, az kellene, hogy ne csak egy újabb követelés, utasítás hangozzon el, megtetézve az amúgy is erős elvárást, hogy egy bizonyos módon kell kinézni. Arra is szükség lenne, hogy tényleg ünnepeljük a testünket és ne csak a külsőre koncentráljunk.”
