nlc.hu
Életmód

Párnacsata-bajnokság Japánban

Japánban versenysport a párnacsata, így néz ki egy mérkőzés – videó

Érdekes szabályai vannak a párnacsatának Japánban, ahol hivatalos versenyeket is rendeznek belőle.
Párnacsata Japánban

A párnacsata nem csak gyerekkorban jó móka, nem véletlenül van Nemzetközi Párnacsata Nap, amikor az utcákon kezdik püfölni egymást a városlakók. Japánban azonban még ennél is tovább mentek, és hivatalos párnacsata-bajnokságot rendeznek az országban.

A csapatok 2013 óta minden évben Ito városban gyűlnek össze, hogy eldöntsék, ki az ország legjobb párnaharcosa. A shizuokai középiskolások által elindított versenynek van egy pár furcsa, de egyszerű szabálya.

A játékban két 5 fős csapat küzd egymással. A résztvevők a yucata nevű hagyományos nyári öltözetet viselik, és a játék elején úgy tesznek, mint betakarózva aludnának. Aztán amikor a bíró belefúj a sípjába, felállnak, és a párnákhoz szaladnak. Ezt követően a játék inkább hasonlít a kidobósra, mivel a párnákat a két térfélről dobálják egymás felé, nem közvetlen közelről püfölik egymást.

A játék lényege, hogy a párnával eltalálják az ellenfél játékosait, és ezzel kiejtsék őket a játékból. A végső cél viszont az, hogy a másik csapat kapitányát találják. Ha ez sikerül, akkor a játéknak vége, akkor is, ha az összes csapattársa még játékban van. Vicces elem, hogy a kapitányt egy-egy paplannal felszerelkezett ember védi az elhajított párnáktól. 

A versenyszerű párnacsatát annyira komolyan veszik, hogy hivatalos versenypárna is létezik, ami állítólag tökéletes a harcra: elég nehéz a jó dobáshoz, de kellően rugalmas is, hogy ne okozzon sérülést. 

(Oddity Central)

Furcsa sportok az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top