nlc.hu
Életmód
A kreppkirálynő Marcellina akkor és most

Marcellina 68 évesen is szupervagány, egyáltalán nem látszik rajta a kora

Kevés hazai zenész tudott már a szocializmus alatt nyugati országokban turnézni, de Marcellina egyike volt a kiválasztottaknak. A fehér szaxofonjáról is ismert zenész idehaza is szédületes karriert épített fel, és amikor úgy éreztük, hogy eltűnt, általában csak annyi történt, hogy épp külföldön élt és dolgozott.

Marcellina, azaz kevésbé ismert nevén Babits Marcella 1988-ban talált rá arra a külsőre, ami még ma is a védjegyének számít. A kreppelt haj valósággal összenőtt vele, legalább annyira, ha nem jobban, mint a szaxofonja. Mindkettőt a nyugati utazásainak köszönheti. Az elsőt egy kint vett egy kint vásárolt kreppelő hajvasalónak köszönheti, a másodikat pedig egy szintén külföldön beszerzett szaxofonnak, amit eredetileg azért vett meg, hogy Magyarországra visszaérve drágábban eladja, de időközben elkezdett megismerkedni a hangszerrel, hogy beleszeretett, és aztán már képtelen volt megválni tőle. Nagyon kevés a világon a női szaxofonos, így még dalok nélkül is érdekes lett volna: egyszerűen vonzotta a tekinteteket egy csinos, kreppelt hajú nő a kezében egy hófehér szaxofonnal.

Marcellina szenzációs formában

Marcellina és a híres védjegyei, a kreppelt haj és a szaxofon az ezredfordulón (fotó: Credit line:Smagpictures.com / Miklós x Katona)

A kezdetek, és ami utána jött

Bár Marcellina a legtöbbünk fejében szólóelőadóként él, ez talán amiatt lehet, hogy a legsikeresebb korszakában, a kilencvenes években valóban szólóban nyomta, és a legnagyobb slágere, a Sexy Lady is ebből a korszakból való. A zenei pályafutását azonban még szaxofon nélkül, a Kócbabák tagjaként kezdte meg, ami egy Csepregi Éva által alapított zenekar volt, amit azért hozott létre, hogy a Ki mit tudon jó eredményt elérve befuttassa őket. A Kócbabák ugyan csak a középdöntőig jutott, de ez is elegendő volt egy hazai, majd nemzetközi turnékhoz, a zenekar gyakorlatilag beutazta a világot. Marcellina ezután a Full-Tone zenekar tagjaként utazott a világban, majd 1983-ban megalapított a Marcellina PJT bandát, akikkel az évtized során több lemezt is felvettek, majd a nyolcvanas évek végén feloszlottak. Ezután következett a legendás szólókarrier: Marcellina szólistaként is turnézott szerte a világon, de végre idehaza is nagy sztárnak számított.

Szenzációs formában

Marcellina karrierjét figyelve úgy tűnhet, hogy időről időre teljesen eltűnik a közönség elől, hogy később visszatérjen, de ez a jelenség könnyen magyarázható azzal, hogy ő mindig nagyobb terepben gondolkodott Magyarországnál, és rengeteget élt és zenélt külföldön is. Az idők során kétszer volt házas, de gyereke egyszer sem született. Ezt pár éve egy Baon.hu-nak adott interjúban azzal magyarázta, hogy egyik férje sem szeretett volna gyereket. Elmondta, hogy egyszer lett terhes, de akkor elvetélt, így nem tudta teljesíteni a szülei azon vágyát, hogy fiúunokájuk szülessen.

Marcellina szenzációs formában

Marcellina A nagy duett 2018-as sajtótájékoztatóján (fotó: Smagpictures.com / Tamás Korponai)

Igazán nagy reflektorfény legutóbb 2018-ban vetődött rá, amikor részt vett a TV2 A nagy duett című show műsorában, ahol az lett volna a dolga, hogy Pumped Gabóból kihozza valahogy az előadóművészt, de ez legalább annyira Mission: Impossible feladat volt, mint amiket Tom Cruise szokott bevállalni. Marcellina azonban továbbra is aktív.

Marcellina szenzációs formában

Marcellina influenszerként válaszol a követői kérdéseire (fotó: Marcellina YouTube csatornája)

A Zenebutik csatornán Sztárfogó címmel beszélgetős, zenés műsort vezet, ezen felül pedig a közösségi médiában is nagyon aktív. Saját YouTube csatornája van, amit nemcsak retro videókkal áraszt el, Facebookon is aktív, az Instagramon pedig azt is láthatjuk, hogy hiába 68 éves, még most is szenzációs formában van – négy éve még Nánási Pál is fényképezte meztelenül -, amit nemcsak a géneknek köszönhet, ugyanis jó néhányszor fotózkodik az edzőteremben, vagyis keményen megdolgozik érte.

Emellett pedig szerencsére a zenélést sem hagyta abba. Párkapcsolatban él, bár az erről szóló interjújából arra következtetünk, hogy kissé olaszos intenzitással élik az életüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top