nlc.hu
Életmód
Zenésztársai rég nem látták Kóbor Jánost

Zenésztársai hónapok óta nem látták Kóbor Jánost

Az Omega zenészei a Mokkában meséltek Kóbor Jánossal való kapcsolatukról.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, rövid betegség után, 78 éves korában elhunyt Kóbor János. A halálhíre megrendítette a rajongókat, a zenésztársakat, és a hírességeket, akik közül többen búcsúztak tőle a közösségi médiában. A ma reggeli Mokkában Molnár György „Elefánt” és Debreczeni Ferenc „Ciki” beszéltek a legendáról.

Én három hónapja találkoztam vele, kimentem hozzá, mert a gitáromat eladtam egy kanadai gyűjtőnek és kérte, hogy írjuk alá mind a ketten. Az első kérdése az volt, hogy és, te nem? Nem is értettem, mire utalt, de már tudom: a Covidra utalt, hogy be vagyok oltva, nem vagyok beoltva?! Mondtam, hogy nem kaptam el” – mondta Molnár György, majd Debreczeni Ferenc is megosztotta utolsó emlékét a legendáról. 

„Én utoljára a szüreten voltam vele szeptemberben Szekszárdon egy szőlőhegyen. Ott nagyon jó hangulatban voltunk, pár szóban érintettük a témát, hogy vigyázni kell, de hát mindenki úgy viseli, ahogy tudja” – emlékezett vissza „Ciki”.

omega tagok elefánt ciki

Az Omega tagjai megemlékeztek Meckyről (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top