nlc.hu
Életmód

Ebből készül a 100 százalékos gyümölcslé

Eléggé meglepő, miből van a 100%-os gyümölcslé

Óriási tévhit, hogy a 100 százalékos gyümölcslé teljesen természetes módon készül.

A boltokban kapható 100 százalékos gyümölcslevek valójában két csoportra oszthatók. Az egyik a gyümölcslé, amelynél a gyümölcs friss levét dolgozzák fel, a másik pedig a koncentrátumból, vagyis sűrítményből készülő gyümölcslé, ami alatt azt kell érteni, hogy az ipari előállítás során az előzetesen besűrített levet hígítják vissza – írja a Szupermenta.

100%-os gyümölcslé összetevők

Fotó: Getty Images

Mi történik?

A gyümölcsöket betakarításuk után a könnyű tárolhatóság érdekében sűrítménnyé dolgozzák, úgy, hogy a vizet a lehető legalaposabban kivonják belőlük.

A Magyar Élelmiszerkönyv szabálya szerint a gyártás helyén gyümölcspéphez adott víznek éppen a korábban kivont folyadék mennyiségével kell megegyeznie. Így készül el a 100%-osnak mondott ital, ami azonban az eljárás miatt már semmiféle vitamint nem tartalmaz. Ezt aztán vagy hozzáadják később, esetleg rostokkal dúsítják, vagy anélkül értékesítik.

A százalékban meghatározott gyümölcstartalom tehát annak függvénye, hogy a koncentrátumhoz mennyi vizet adnak az eredeti gyümölcslé mennyiségéhez képest.

A szabályozott gyümölcstartalom gyümölcsfajtánként különbözik, így például az almánál vagy az őszibaracknál ez a szám 50%, míg a meggynél csupán 35%. Természetes és természetazonos aromák használhatóak a készítés során, ahogy színezékek és étkezési savak is.

Az is igaz, hogy a gyümölcslevekbe nem a legszebb és legjobb minőségű gyümölcsök kerülnek, de ettől még biztonságosan fogyaszthatók. A hatóság a gyümölcstartalmat rendszeresen ellenőrzi.

Summa summarum:

Az igazi egészséges megoldást az otthon készített leveken túl a facsart és préselt levek jelentik, amelyek már sok helyen kaphatóak, így például számos piacon és webáruházban, sőt, egyes élelmiszerboltokban is.

Pleva György, a Nébih Élelmiszer-és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának vezetője a Kossuth Rádiónak korábban elmondta, már a termék megnevezéséből is sok minden kiderül, de a biztonság kedvéért érdemes átolvasni az összetevőket is. Igaz, a gyümölcs ízét, aromáját természetesen a frissen facsart vagy préselt gyümölcslevek adják vissza legjobban, ugyanakkor ezek a legdrágábbak is.

(Nyitókép: Getty Images/ Westend61)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top