nlc.hu
Életmód
Téli hajápolási tippek

Téli hajápolás: 6 tipp, hogy a hidegben is ragyogjon a hajkoronád

Télen a hideg, száraz levegő nem tesz jót a hajunknak, de egy kis odafigyeléssel ilyenkor is olyan egészséges és fényes lehet, mint a nyáron. 

A téli hideg nem kedvez a hajnak és hajhagymáknak, fejbőrünk kiszáradhat, viszkethet, ami intenzív faggyútermeléshez vezethet, és már el is jutottunk az átlagnál jobban zsírosodó, száraz hajhoz és sokunknak a korpásodás is diszkomfort érzést okoz. Mindezt tetézi, hogy télen hajunkat sokkal többször és intenzívebben szárítjuk, ilyenkor a „majd megszárad a napon” eljárás nem jellemző. Sőt, a hidegebb hónapokban igencsak hajlamosak vagyunk „túlformázni” a hajunkat, mely számos a hajat és fejbőrt erőteljesen károsító hatáshoz vezethet.

Fiatal nő garbóban télen

Télen jobban oda kell figyelni a hajápolásra (Fotó: Pexels)

A Dyson szakértői szerint a téli hajápolásnál még inkább oda kell figyelnünk például arra, hogy hajunkat ne tegyük ki extrém hőhatásnak – a hajszárításkor sem –, ezért nemcsak a megfelelő eszközt célszerű használni, de a hajformázás, hajszárítás időtartamát is érdemes minimálisra csökkenteni. Azonban ez nem az egyetlen jó tanács, kis odafigyeléssel a hidegebb hónapokban is pont olyan egészséges és fényes lehet a hajunk, mint a nyáron. 

1. Sapkát fel!

Az első tanács, amit feltehetően szüleink, nagyszüleink gyakran mondtak gyerekorrunkban, hogy hordjunk sapkát! Nem újdonság, hogy télen kint hideg van, bent meg meleg. Így hajunk és fejbőrünk sapka nélkül egy folyamatos, de legalábbis gyakori ingadozó hőmérsékletváltozásnak van kitéve, aminek nincs olyan kellemes hatása, mint a szaunának. Így a sapka viselése télen esszenciális, vagy mondhatjuk kötelező, ha kímélni szeretnénk hajunkat és fejbőrünket. 

2. Selymet a fejre!

Tudtad, hogy a gyapjúnak az egyik tulajdonsága, hogy hajtöredezést és elektromossággal feltöltött hajat okoz? A gyapjúsapkák viselése a hajtöveknél zsírosodást, a gyapjú szövése pedig hajvégeknél töredezést, szálkásodást okozhat. Ha ezt szeretnéd elkerülni, válaszd a selymet! A selyem hipoallergén természetes anyag, viselését a hajad meg fogja hálálni. Csavard a hajad selyemkendőbe és arra vedd rá kedvenc sapkádat, vagy válassz selyemmel vagy selyemtartalmú béléssel ellátott fejfedőt. 

3. Kerüld a túl gyakori hajmosást!

Ha a mindennap hajat mosók táborába tartozol, ezen bizony télen változtatni kell. Ugyanis a túlzott hajmosás megfosztja a fejbőrt a létfontosságú természetes olajoktól, amelyek hidratálnak és védenek. Erre pedig a hidegebb hónapokban kiemelten fontos figyelni a haj és fejbőr egészsége szempontjából. Érdemes kísérletezni, meddig tudod elnyújtani a két hajmosás között eltelt időt anélkül, hogy mindez diszkomfort érzetet okozna. A kísérletezés alatt érdemes száraz sampont használni, hogy hajad illatos legyen és megőrizze friss megjelenését.

4. Hidratálj, olajozz!

A folyamatos hidratálás nemcsak a testednek, bőrödnek, de a hajadnak is fontos. A beltéri fűtés „kiszippantja” a nedvességet a levegőből, ezzel kiszárítja nemcsak hajat, de sokszor száraz, hámló fejbőrt is okozhat. Jó megoldás lehet az is, ha cseppentesz egy kevés olajat a hajkondícionálódhoz. Így pótolhatod a nedvességet, hajad pedig puha és csillogó lesz és a hajvégnek is jót tesz mindez. Választhatsz például az argánolajat és a jojobaolajat, intenzívebb ápolásnál pedig a ricinus- és a kókuszolaj kiváló megoldást lehet.

5. Elektrosztatikus haj – volt, nincs

A száraz hajjal járó elektrosztatikusság egy igen kellemetlen jelenség. Sokáig sokféleképpen próbálta mindenki megszűntetni ezt a jelenséget papírlappal, törölközővel, de azért ma már vannak ezeknél előre mutatóbb megoldások. A Dyson mérnökei szerint a megfelelő hajformázó eszköz használata egy csapásra megoldja a problémát. A hajsimító tartozék kifejezetten a kikandikáló, fejünk búbján ágaskodó, rakoncátlan hajszálak megzabolázásában segít és használatával gyönyörű, tükörsima hajkoronád lehet. Azonban a megfelelő formázás mellett ne feledkezz meg a hidratálásról sem, mert az elektrosztatikusság egyértelműen a haj szárazságát jelzi.

6. Kevesebb az extrém hőhatást, fényesebb haj

Nem titok, hogy a nem megfelelő formázás a száraz és sérült haj fő okozója. A hidegebb hónapokban a haj már eleve sérülékeny állapotban van, a hőformázás, hajszárítás pedig felerősíti a problémát azzal, hogy gyakorlatilag elszívja a nedvességet a hajszálakból. Bár kevesebben tudják, de a Dyson szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy az extrém hő hatására apró pórusok jelenhetnek meg a hajszálakon, melyek a fényt szétszórják minden irányba, csökkentik a tükrözött fény mennyiségét így a hajad fényét is. A jó hír, hogy ma már léteznek olyan hajszárítók, melyek intelligens hőmérséklet szabályzásával megakadályozzák az extrém hőhatást, ezzel védik a hajat a megégéstől is. A kevésbé sérült hajszálak több fényt tükröznek egy irányba, így a hajad télen is egészséges, ragyogó lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top