Életmód

Naponta 7 percet foglalkozunk a hajunkkal

A férfiak átlag 3, nők pedig 12 percet bajlódnak vele.

A lakosság több mint 80 százaléka odafigyel a megjelenésére, minden negyedik ember számára pedig a külső minden helyzetben fontos – derül ki az NRC „Nagy Magyar Hajteszt” című kutatásából.

A tanulmány szerint az emberek különösen odafigyelnek kinézetükre, amikor szabadságra, hétvégi kikapcsolódásra indulnak, vagy az ünnepek alkalmával, amikor több idejük van magunkkal foglalkozni. A hangsúlyt pedig leginkább a frizurájukra helyezik: a megkérdezettek egyetértettek, hogy a haj határozza meg leginkább a külső megjelenésünket.

Hajkefék (Fotó: Debbie Miller / Pixabay)

A kutatásban résztvevő 18–50 év közötti nők 50 százaléka, a férfiak 38 százaléka gondolja így, ezenkívül a nőknél még a bőr állapota (31 százalék), illetve a smink (10 százalék) fért be a három legfontosabb közé, amely befolyásolja a külsőt. A férfiak az arcszőrzetet (28 százalék) és a bőr állapotát (20 százalék) említették meg. A ruházat, a testsúly, az összkép mindkét nemnél hátrébb végzett.

A válaszadók 80 százaléka bevallotta, az önbizalma is nagyobb, ha rendben van a frizurája. Nem mindegy azonban, különösen a nőknél, milyen hosszú és típusú a haj: minél hosszabb és kevésbé egyenes, annál inkább csökken az elégedettség.

Az emberek naponta átlagosan 7 percet foglalkoznak hajuk rendben tartásával, de a nők négyszer több időt fordítanak rá. Számokban kifejezve ezt az jelenti, hogy a férfiak átlag 3, nők pedig átlag 12 percet tölt frizurájuk elkészítésével. Érdekes adat, hogy a nők 33 százalékának, a férfiak 56 százalékának viszont nincsen sem fésűje, sem hajkeféje.

(via MTI)

Kiemelt kép: illusztráció,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top