nlc.hu
Életmód

Az a munkája, hogy idegeneket ölelget

700 ezer forintnak megfelelő összeget keres azzal, hogy idegeneket ölelget

A brit nő egy szakítás után döntött úgy, hogy ölelésterapeuta lesz.

A most 30 éves Kristiina Link egy szakítás után szembesült azzal, mennyire hiányzik neki az érintés, és végül úgy döntött, elvégez egy ölelésterápia  tanfolyamot, hátha ezzel nemcsak csak magán, hanem másokon is tud segíteni. Link egy találkozóért maximum 170 fontot, azaz közel 72 ezer forintot kér, és havi keresete ennek nagyjából a tízszerese. Persze nemcsak a pénz miatt csinálja, és állítása szerint mások sokkal többet kérnek az ügyfeleiktől. „Sokszor adok kedvezményt, mert azt szeretném, ha minél többen megtapasztalhassák az ölelés gyógyító erejét” 0 nyilatkozta. Hozzátette, családja és új barátja, Matt is támogatja, igaz, édesanyja eleinte tartott attól, hogy nem jár-e komolyabb veszélyekkel ölelésterapeutaként dolgozni.

Kristiina Link

Kristiina Link, ölelésterapeuta

De pontosan miben rejlik az ölelés gyógyító ereje? „Hatására boldogsághormon, vagyis oxitocin szabadul fel, amelyről köztudott, hogy segít a magányosság, a szorongás és a depresszió ellen” – fejtette ki Link. Megjegyezte, ha túl rövid ideig ölelkezünk, az kevés ahhoz, hogy érezzük az emberi érintés jótékony hatásait, de nyilván nem szabad túl hosszúra sem elhúzni.

Tapasztalatai szerint egyébként sokan vannak, akik eleinte egy kicsit tartanak attól, hogy mi vár rájuk, vannak, akik nem szeretik, ha a hajukat és a karjukat simogatják, de mindenkivel megbeszéli, hol vannak a határai, hogy ebből ne legyen gond a terápia során. „Fontos, hogy az emberek úgy érezzék, hogy biztonságos helyen vannak, és a megfelelő ember van mellettük”.

Ami az ügyfélkört illeti, a világjárvány idején sok olyan emberrel találkozott, aki elveszített számára egy fontos személyt, vagy a korlátozások miatt nagyon magányosnak érezte magát, de vannak, akik azért fordulnak hozzá, hogy leküzdjék a félénkségüket vagy a fizikai érintéstől való félelmet, vagy hogy így szabaduljanak meg a hétköznapok során felgyülemlett stressztől. „Általában egyedülálló ügyfeleim vannak, de vannak olyanok is, akik kapcsolatban élnek, de partnerük nem szereti az ölelést, hiányzik az érintés a szeretetnyelvükből. Szomorú ezt hallani, de az ölelés megtaníthatja őket arra, hogyan kapcsolódjanak a partnerükhöz.”

(via Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top