nlc.hu
Életmód

Sáfrány Emese a sebhelyéről

Sáfrány Emese nehezen fogadta el az új külsejét

Egy korábbi baleset miatt maradt heg az arcán.

Még november közepén érte baleset Sáfrány Emesét, amikor egy izzót akart kicserélni és leesett az ágyról. A légtornász esés közben az asztal sarkába ütötte be az állát, ami fel is szakadt. Olyan súlyosan megsérült, hogy össze kellett varrni a sebet. Emese többször el is ájult, és egy darabig sem beszélni, sem enni nem tudott. Aztán november végén már arról posztolt, hogy lekerültek a sebtapaszok a hegről. A képen jól látható, hogy a seb nem kicsi, Emesének pedig meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy örökre ott maradhat az állán a baleset nyoma. A légtornász a Tényeknek adott interjút, melyben többek között arról is beszél, hogy nem baj, ha a tökéletességre törekszünk, de fontos, hogy ne ostorozzuk magunkat folyamatosan.

„Konkrétan emlékszem arra a pillanatra, amikor magamhoz tértem az ájulásból és odanyúltam az arcomhoz, hogy valami nem oké és éreztem egy hatalmas mélyedést. A párom mondta, hogy nehogy megnézd, nehogy megnézd! Akkor kezdett el tudatosulni bennem, hogy az arcom most elcsúfult vagy történt vele egy olyan dolog, amit biztos, hogy nehezen fogok feldolgozni” – idézi fel már nevetve a kellemetlen balesetet. Azt is elmondja, hisz benne, hogy minden okkal történik.

„Ez most így történt, már nem lehet visszafordítani, minden úgy történik, ahogy lennie kell és ezzel is rengeteg dolgot kell megtanulnom” – teszi hozzá.

Emese odafigyel az étkezésre és rendszeresen sportol is, így szülés után is gyorsan visszanyerte hibátlan alakját. „Imádtam azt a változást, és hozzáteszem, hogy néha még hiányzik is, mert teljesen más formát kapott a testem. A párom is mondta, hogy ezt ő is bírja, mert olyan, mintha egy új barátnője lenne. Én is azt éreztem, hogy jó kipróbálni magam egy más testtudatban.”

Sáfrány Emese sérülés maradandó seb

Sáfrány Emese (Fotó: Smagpictures.com / Piroska Olajos)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top